Az élet peremén

Hétköznap, kora délelőtt. Néhányan állunk csak a sorban a város széli kisboltban. A pultnál nyúzott fiatalasszony, hat év körüli kislánnyal. Tejet, kenyeret kér és két féldecis rumot.
- Néni, azt ne tessék adni neki!
A vékonyka hang halk, de határozott. A kislány szemében felnőttes bánat és keserűség. Mindenki elhallgat, csak az anyja szitkozódik, hogy fogja be a gyerek a száját, mi köze hozzá, mit vesz, és hasonlók. Még akkor is mondja a magáét, amikor kilépnek az ajtón.
Gyorsan végzek, az utcán utolérem őket. Látom, hogy az asszony az egyik üres kisüveget máris a kukába dobja.
A gyerek mellette áll. Rám néz. Üres a tekintete. Egyszerre fordítjuk el a fejünket. Szégyelljük magunkat az egész világ helyett.