Jogi esetek

Gondolom, minden olvasónk eljátszott már a gondolattal: mi lenne, ha találna egy táska pénzt? Senki se hinné elsőre, hogy kisebb vagyonok szerencsés megtalálása jogilag majdnem olyan problémás pénzkereseti forrás, mint, mondjuk, a munka. Ezzel mai esetünk hőse is csak akkor szembesült, amikor a szóban forgó, körülbelül egymillió forint értékű valutával megtömött táskát meglelte, és azt, törvénytisztelő állampolgárként - feltehetőleg némi hezitálás után -, bevitte a rendőrkapitányságra. Azzal a megjegyzéssel, hogy ha, ne adj' isten, a tulajdonos nem jelentkezne, akkor becsületes megtalálóként nagy duzzogva hajlandó lenne a talált összeget elkölteni.
Ezzel el is jutottunk oda, hogy mi a teendő abban az esetben, ha valami értékeset találunk. El kell vinni a jegyzőhöz. Esetleg átadhatjuk a rendőrségnek is (ebben az esetben egy elismervényt kell kérni, nehogy véletlenül elfelejtsék eljuttatni a jegyzőhöz). Mindkét esetben külön írásban kell adni azt az igényünket, hogy ha a tulajdonos nem jelentkezik a tárgyért, akkor hadd legyen a miénk. Ezt persze csak akkor tehetjük meg, ha olyasmiről van szó, amit szabad otthon tartanunk (kizárt például az ismeretlen tettesek által elveszített páncéltörő gránátok feletti tulajdonszerzés).
Jelen esetben olyasmiről volt szó, amit elvileg megkaphat a becsületes megtaláló. A tulajdonos két év elteltével sem jelentkezett. Ekkor hősünk visszakérte a táskát, nem is titkolván, hogy valójában a benne található készpénzre fáj a foga. A jegyző nem adta ki neki sem egyiket, sem másikat. Talált dolog tulajdonjogának megszerzésekor ugyanis két feltételnek kell megfelelni a polgári törvénykönyv szerint, illetve még néhánynak egy erre vonatkozó 1960-as kormányrendelet szerint. A Ptk.-ban szereplő feltételek: a találónak mindent meg kell tennie, amit jogszabály annak érdekében ír elő, hogy a tulajdonos a dolgot visszakaphassa. A második feltétel: a tulajdonos egy év elteltével sem jelentkezett. A harmadik feltétel, melyet a kormányrendelet tartalmaz: csak a személyi tulajdon szokásos tárgyait lehet kiadni a megtalálónak.
Az ügy úgy került bíróságra, hogy a jegyző megmakacsolta magát: ennyi pénz bizony nem a személyi tulajdon szokásos tárgya. Egyebekben pedig a megtaláló egyáltalán nem tett meg mindent, hogy a tulajdonos hozzájusson a tárgyhoz, mert két év alatt eszébe sem jutott keresni az illetőt. Vagyis a jegyzői álláspont szerint hősünk nem igazi becsületes megtaláló, ezért nem is jár neki semmi a táskából.
A bíróság erre azt mondta, nem úgy van az. A megtalálónak nem mindent kell megtennie, csak amennyit a törvény előír a jó ügy érdekében. Az pedig pont annyit ír elő, hogy a talált tárgyat, ha nem tudni, ki a gazdája, tessék eljuttatni a jegyzőhöz.
A jegyző másik érvét is visszautasította a bíró: igaz ugyan, hogy egymillió forint egy táskában nem éppen szokásos, de a jogszabály nem arról beszél, a mennyiség szokásos­e, hanem hogy maga a tárgy mennyire az. Márpedig a pénz mint tárgy meglehetősen gyakran előfordul a mindennapokban. Ezért a becsületes megtaláló végül zsebre tehette az összeget. De mivel két évet várt és később még évekig pereskedett, ebből látható: azért dolgozni még mindig jövedelmezőbb.