Mennyit ér a lelki béke?

Az említett nőgyógyász és az ügyvéd talán az egyszerűbb eset. Mert esküt tett a hivatására, a jog pontosan szabályozza, mit meddig tehet. Lelke rajta, ha másként cselekszik. Létezik-e azonban olyan szakma, ahol nem számít a lelkiismeret? Vajon háborog-e a hentes lelke,  amiért nap mint nap állatokat öl le? Álmatlanul hánykolódik-e a szerelő, amiért bár becsülettel kicserélt egy alkatrészt, de tudja, az csak ideig-óráig jelent megoldást? Nekünk kell-e szégyenkeznünk a jegy elblicceléséért, vagy a parkolóőrnek, amiért a lefülelésünkön ügyködik? Nincs külön erkölcs a magánéletünkben és a szakmánkban. Lelki alapunkhoz a kettőnek egyensúlyban kell lennie. Csak akkor működik jól egy társadalom. A miénk vajon működik?

Eskü ellen való vétek
Egy fiatal lány meddővé tétele vagy egy-egy kényszerű terhesség-megszakítás lelkiismereti aggályokat vet fel - nemcsak a jelentkező páciens, hanem az orvos számára is. Az orvostanhallgatók közül sokan azért nem választják a szülész-nőgyógyász szakterületet, hogy ne kelljen hivatásszerűen kioltaniuk magzati életeket.
"Senkinek nem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, s erre vonatkozóan még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához" - így szól a terhesség-megszakításról és a kegyes halálról az ókori hippokratészi eskü, melyre csaknem két és fél ezer éve esküdtek a leendő orvosok. Ma már ennél jóval általánosabb elvekre tesznek fogadalmat a fehér köpenyesek.
- Az egészségügyi törvény lehetővé teszi, hogy az orvosok ne végezzenek meddővé tételt vagy terhesség-megszakítást, ha nem fér össze a meggyőződésükkel. Mégsem élnek sokan e lehetőséggel - véli dr. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség főtitkára.
A rendszerváltás idején létrejött a Szülészek az Életért Mozgalom, melynek tagjai olyan kórházi osztályt terveztek létrehozni, ahol nem szakítanak meg terhességet. A mozgalom azonban - stílszerűen szólva - halva született. Az a keresztény szemléletű nőgyógyász, aki másfél évtizede büszkén nevét adta e kezdeményezéshez, ma családi okokra hivatkozva elhárítja kérdéseinket.
Sándor Csaba, a miskolci városi kórház főorvosa ugyancsak azon kevesek közé tartozik, akik elvi okokból nem végeznek abortuszt. Szerencséje volt, olyan közösségben dolgozik, ahol sosem származott ebből kára, s a páciensek így fogadták el. Legalább két évtizede történt, hogy egy harmincöt éves nő azzal kereste meg Sándor doktort: meghalt a fia, és nagyon szeretne egy kisbabát. Két évig küzdöttek, hogy teherbe eshessen, s az orvos örömmel közölte, hogy végre sikerült. Legnagyobb megdöbbenésére a nő hamarosan azzal tért vissza, hogy ezt a terhességet meg kell szakítani. A nagylánya ugyanis letolta, nehogy kistestvért próbáljon neki szülni.
- Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam: nem. Nem végeztem el azt az abortuszt, és azóta sem vállaltam ilyen beavatkozást. Senki ne legyen felelőtlen az én kontómra! Az embernek erkölcsi fogódzóra van szüksége. Az nem megy, hogy egyik percben az anya meg a gyermeke életéért harcolok, a következőben meg elpusztítom a magzatot.
A történethez tartozik, hogy a boldogtalan asszony mégis elvégeztette az abortuszt valaki mással. Néhány hónap múlva az ambulancia folyosóján látta őt viszont a doktor. Azért várakozott ott, mert mégis babát akart...

Sosem érzek sajnálatot
- Nincs mit szeretni ebben, de ezt is el kell végezni valakinek. Semmivel sem rosszabb dolog, mint rendőrnek állni - védi a szakma becsületét M. András, az országban ténykedő több mint kétszáz bírósági végrehajtó egyike. Mint kollégái közül legtöbben, ő is kerüli a közszereplést. András most egy szegedi iroda munkatársa. Korábban az adóhivatal "színeiben" kajtatta az üzleteket, adnak-e nyugtát.
- Ha betértünk egy garázsboltba, biztosak lehettünk benne, hogy mire kijövünk, a sor összes üzlete lehúzza a rolót. Nem volt épp jó hírünk. Sok pénztáros nénit megríkattunk. Szerintem az a meló sokkal sunyibb volt, mint a mostani - ismeri be a fiatalember.
A férfi azzal nyugtatja meg a lelkét, hogy jogerős bírósági ítéleten nyugszik a ténykedése. Csak olyan ügyfelet keres fel, akit már elmarasztalt a bíróság, mert nem fizette a közüzemi vagy bérleti díjat, a banki kölcsönt, netán önkényesen foglalt el egy lakást. Évente tucatnyi kilakoltatásuk van. András azonban ezt sem tartja tragikusnak, sohasem sajnálja az adósokat. Azt mondja: az emberek rendszerint maguk tehetnek arról, hogy műszaki cikkek, bútor vagy éppen fedél nélkül maradnak. A procedúra hónapokig, akár egy évig elhúzódik, sokan mégis csak akkor kapnak észbe, amikor kitűzték az árverés napját. Az adós és a követelő többnyire egy dologban ért egyet: mindketten a végrehajtót hibáztatják.

Jegyeket, bérleteket...
- Nem találkoztam olyannal, akinek az volt a gyermekkori álma, hogy, tűzoltó vagy katona helyett, jegyellenőr legyen - ismeri be Dobos Róbert, az Agria Volán személyszállítási üzletágának munkatársa. Legtöbben jobb híján választják a jegyvizslatást. Az érettségi itt kötelező, s a közhiedelemmel ellentétben csak toleráns, nyugodt ember alkalmas e feladatra, más nem bírná nap mint nap a gyűrődést. Akadt olyan munkatársuk, aki egy hét után bejelentette: neki ez nem megy. Sok ismerőse van a városban, és restelli előttük ezt a kevéssé népszerű munkát. A németeknél például sikk becsületesnek lenni, az utazók egymásnak mutatják a bérleteiket. Nálunk azonban fiatalos, jó hecc túljárni az ellenőr eszén.
Az egri Volán társaságnál most azon töprengenek, hogyan tehetnék emberbarátibbá a néputálatnak örvendő ellenőrködést. A közelmúltban bevezették, hogy a helyi buszokra csak az első ajtónál szállhatnak fel az utasok. Így már a sofőr nyakon csípheti a bliccelőket. Ebből persze nagy tumultus támad néha, ezért kiötölték, hogy az ellenőr amolyan utassegítőként működhetne közre. Azt a bizonyos mondatot azonban, amitől még a bérletesek gyomra is összeszűkül, továbbra is hallhatjuk: Jegyeket, bérleteket felmutatni tessék...

Eladó a felmentés
K. Károly jól menő vállalkozó volt hajdanában. Csakhogy sokat akart markolni, és végül keveset fogott. Otthon viszont négy gyereke és elkényeztetett felesége várta nap mint nap. Egyik este rendőrök nyomták meg a kaputelefon gombját. Az egyenruhások, házkutatási engedéllyel a zsebükben, alaposan feltúrták a család otthonát. Nem ok nélkül. A férfit, aki már őrizetben volt a főváros egyik rendőrségi fogdájában, emberölési kísérlettel gyanúsították.
Az asszony két hisztériás roham között ügyvédért kiáltozott. A rendőrök nem tudták komolyan venni, mivel a nő még csak a telefont sem emelte fel, hogy jogi képviselőt fogadjon urának. Végül K. Károlyné nyugtatókat vett be, és lefeküdt aludni.
Férje eközben - élve állampolgári jogával - a kérésére kirendelt ügyeletes ügyvédnek sorjázta tettének előzményeit. A negyvenes, jó nevű ügyvédnő csöppet sem volt hozzászokva a piti ügyekhez, de ahhoz sem, hogy aprópénzre váltsa tudását. Azon a napon viszont ő volt a kirendelésre fogható jogi képviselő a kerületben. K. Károly hadarva beszélt, a történetét is ellentmondásosan adta elő, így a rutinos ügyvédnő méla unalommal csupán annyit kérdezett:
- Mondja, Károly, meg akarta ölni azt a férfit vagy sem? Kellett magának a pénz vagy sem?
- Az úgy volt, tetszik tudni... - így K. Károly.
- Nem azt kérdeztem! - förmedt rá a nő. - Meg akarta ölni vagy sem?
- Dehogy akartam, hát négy gyerek apja vagyok!
- Ez már beszéd! No, és mennyit ér magának, hogy ezt be is bizonyítsam? - ekként a jó nevű jogtudor.
- Ha kölcsönkérek apáméktól, 200 ezret biztos tudunk adni.
- Kezdetnek elég lesz - zárta rövidre a kérdést az ügyvéd, ott, a rendőrségi fogdában.
Nem beszélt a levegőbe. Három hónap után, túl az őrizetbevételen és az előzetes letartóztatáson, elérte azt, hogy a férfit felmentsék. Úgy, hogy az emberöléshez szükséges összes bizonyíték a rendőrség birtokában volt. Hullazsákostól, sósavastól, mindenestől.
Amikor először sétált ki a megtört férfi a börtönből, felesége már várta. Első útjuk az ügyvédnőhöz vezetett, akivel frissiben letisztázták a végösszeget. Összesen négyszázezret adtak neki, számla nélkül..
Nagy László - nevezzük így másik ügyvédünket - már egy másik eset kapcsán vallott hivatása színéről és fonákjáról. A huszonhat éve praktizáló férfi mára igen jó pozíciót tölt be szülővárosa politikai elitjében. Lényeges kérdésekben aláírása és bélyegzője nélkül nemigen mennek át az ügyek a városházán.
A nagy pénzeket mégsem ott, hanem saját irodájában "szakítja". Nem véletlenül.
Pár éve például egy többszörösen viszszaeső, fehérgalléros, milliomos bűnöző kliense kérte meg, védje őt éppen aktuális rablási ügyében. Nagy doktor éjszakákon át tépelődött. Szeme előtt ott lebegett az ügyvédi munkadíj címen beígért másfél millió forint. (Ez csak töredéke volt annak, amit kliense rabolt egy közintézményből, majd amikor tetten érték, a második emeleti ablakból kiugorva távozott.)
Nagy László végül úgy döntött, fontosabb számára a politikai karrier és annak minden hozadéka, mint a kétes hírnév. Nem vállalta az ügyet.
Akkor nem, mert jöttek a választások, és indult a honatyai pozícióért. Azóta viszont több alkalommal is megmentett pár tehetős bűnözőt...