Titokzatos túlvilági találkozások

Teknő mellett ült Böröcz Sándor evangélikus missziói lelkész a Győr-Moson-Sopron megyei Vadosfán, mákot tisztított, amikor két fiatalember lépett az udvarára, pisztolyt szegeztek rá, s a népköztársaság nevében letartóztatták. Kihallgatása közben különös élményben volt része.

*

- Most pedig sorolja el szépen azoknak a nevét, akiket beszervezett! - szólította fel Berkesi András őrnagy Böröcz Sándor evangélikus lelkészt.
A helyszín Budapest, a Bartók Béla úti laktanya, katonapolitikai osztály. Az időpont 1948. szeptember 8-a.
- Én senkit...
- Szóval nem volt elég a délelőtti puhítás.
Egy fiatal, göndör hajú hadnagy lépett reggel a cellába, s kérdezte, van-e valakinek valami kívánsága. A lelkésznek eszébe jutott, hogy másnap lesz a felesége 24. születésnapja, levelezőlapot kért, hogy köszönthesse.
- Semmi akadálya, mindjárt szólok az előadó tisztjének, s hamarosan hívatjuk - így a válasz.
Fél óra múlva valóban hívatták. Hárman várták, s ahogy belépett, rárohantak, agyba-főbe verték. Erre utalt most Berkesi őrnagy.
- Akkor sem mondhatom el azt, ami nem történt meg - ismételte a lelkész.
- Látom, pofázni megtanították a teológián. Vigye vissza a cellájába! - szólt a kihallgató tiszt az őrnek. - Állítsa a fal mellé huszonnégy órára. Hátha mégiscsak eszébe jut valakinek a neve.
Az őr visszakísérte a cellájába Böröcz Sándort. Csütörtök este volt, nyolc óra.
- Forduljon a fal felé! - parancsolt rá az őr. - Még közelebb.
A férfi cipője a fehér falat érte, s a saját orrát is csak néhány centi választotta el tőle.
- Álljon vigyázzba! - rivalt rá az őr - Beszéd, mozgás nincs! - toldotta meg, s a férfi egyik cellatársát, Aprily Ferencet bízta meg avval, hogy figyeljen a viselkedésére.
A huszonnégy óra rendben telt. Böröcz Sándor életén gondolkodott. Egyházmegyei missziói lelkészként szolgált, vagyis állandó helyettese volt társainak. Körmenden kapott szolgálati lakást, oda is kopogtatott be hozzá Madarász Pál ludovikás főhadnagy 1946. december 5-én. Akkor szökött vissza Ausztriából, hogy meglátogassa a Hajdúszoboszlón élő édesanyját. Persze hogy adott neki szállást. Később a főhadnagy még visszatért néhányszor, mígnem Böröcz Sándor 1947 márciusában feladó és aláírás nélküli levelet kapott. "Ha tudsz, menekülj!" - csak ennyi állt a lapon.
Ő azonban nem menekült. Úgy érezte, nincs miért.
A következő év augusztus 19-én tartóztatták le Vadosfán, ahol másnap tartott volna istentiszteletet.
Eltelt huszonnégy óra a falhoz állításból, a feloldozás azonban nem érkezett meg. Állnia kellett hát tovább Böröcz Sándornak. A második huszonnégy órában beszélni kezdett.
- Amennyiben a büntetett továbbra is így viselkedik, az egész cellát felelőssé teszem - szólt be az őr. - Maguk sem alhatnak éjszaka.
Böröcz Sándor pedig egyre többet mozgott és beszélt. Nem szántszándékkal, dehogy. Ekkor már nem volt ura az akaratának. Amikor az őr nem nézett be, az egyik rabtársa, Maár Gyula ludovikás alezredes dörzsölte a nyakát, élénkítette a vérkeringését.
Hiába, a rab még többet beszélt: Ady-verseket szavalt, a kislányát emlegette. Közben egyre beljebb ment a sötétségben, jóllehet a villany éjjel-nappal égett. Néha fények villództak előtte. Lába bedagadt, már minden porcikája fájt, ő pedig csak mondta-mondta Adyt.
Az alezredes egy korty vizet erőltetett belé. A lelkész úgy érezte, mintha a víz nem is a gyomrába érkezett volna, hanem a veséjébe.
- Leszakadnak a veséim - mondta.
Ezek voltak az utolsó szavai, amit a társai még értettek.
- Üssük le! - hallotta ekkor Maár Gyula hangját. - A földön legalább pihen egy kicsit.
Válaszolni akart, de nem bírt. Csak az ütést várta, az azonban nem érkezett. Senki sem merte vállalni, félt, hogy esetleg az ütésbe hal bele.
Ekkor érezte, hogy a teste emelkedik felfelé. Hallotta a saját hangját, amint kérdezi:
- Kiadhatják a testet a családnak, vagy ismeretlen helyen temetik el?
Fájdalmai megszűntek, ő pedig kiszállt a börtönből, el, Zirc fölé, ahol szerzetesek egy koporsót vittek a domb felé, amely mögött a temetőt látta. A barátok egyre távolodtak a koporsóval, ő pedig arra gondolt, hogy akkor mégsem fog meghalni.
Ekkor felvágódott a cella ajtaja, belépett az őr:
- Böröcz, nyomás kifelé!
A lelkész lassanként magához tért, nagy nehezen lehajolt, s a kezével rakta egyik lábát a másik elé, amíg a vérkeringése megindult.
Hétfő reggel volt, a falhoz állítása óta nyolcvannégy óra telt el. Berkesi András közben lement a Balatonhoz, s róla teljesen elfeledkezett.
Amikor visszakerült a cellájába, a társai elmesélték, hogy többször összeesett, mire az őr leöntötte egy vödör vízzel, s engedte, hogy ő is, a cellatársai is aludjanak egy negyedórát, csak utána húzta föl a hajánál fogva.
Böröcz Sándort később átadták a szovjet hatóságoknak. Huszonöt évre ítélték. Ebből nyolcat töltött le, összesen tizenhét börtönben. A leghosszabb ideig az északi sarkkörön túl, a vorkutai szénbányában raboskodott. 1956. október 31-én szabadult.
Két év múlva tudott elhelyezkedni, családját fizikai és irodai munkából látta el. Egyháza nem fogadta vissza.
- Mi van Böröcz Sándorral? - kérdezték lelkésztársai a néhai Káldy Zoltán püspököt.
- Ilyen nevű pap nincs az egyházban - hangzott a válasz.
Böröcz Sándort a kilencvenes években rehabilitálták. Felesége szülőfalujában, Vadosfán él. Kilencvennégy éves, s amikor azt kérdezem tőle, hogyan érzi magát, csak ennyit mond:
- Boldog ember vagyok. Isten mindvégig megőrzött az utamon.