Jó étvágyat, Papus!

Szép komótosan lesétálna a mennyországból, egyenesen a baranyai kisváros parkkal szegélyezett zsákutcájába, eljönne a legutolsó házig, felbaktatna az emeletre, benyitna a dolgozószobámba, és így szólna:
- Mit bámulsz, kislányom, ott, a furcsa masina előtt?
- Nézem a neten a menüt, Papus, hogy megrendeljem a holnapi ebédem.
- Net, aha... És nincs időd egy kicsit beszélgetni?
- Sietnem kell, csak délig fogadnak rendelést, mert Budapestről hozzák.
- Persze, kislányom, neked a fővárosban főznek, gondolom, ingyen, és a lábad előtt hever az ország - kacsint rám.
- Fenéket, Papus, meg kell ezt fizetni, elég rendesen. Várj, be is lépek a bankomba, hogy átutaljam az összeget.
- Elmész?
- Miért mennék, van már telebanking szolgáltatás, a fizetést is intézhetem a neten.
- Jaj, a frászt hozod rám! Mi ugrál ott rezegve-csipogva előtted?
- Csak a mobilom, megérkezett sms-ben a kód, amivel beléphetek a számlámhoz.
- Mégis elmész?
- Papus, hányszor mondjam még? Csak ebédet rendelek!
Papus eztán már csak magában dohog: "Mindig furcsa kislány volt, most se ezen a földön jár. Csak fantáziál, ahelyett, hogy tartana néhány tyúkot, és abból főzne magának. Akkor talán nem lenne ilyen sovány. Nem baj, azért maradok, én már úgyse halok éhen..." Másnap, mielőtt Papus visszasétálna a mennyországba, csöngetnek. Lelkesen nyit ajtót: talán egy útitárs - gondolja. Vagy mégsem? Fiatalember áll a kapuban, vidáman köszön:
- Jó napot, meghoztam az ebédet!