Jogi esetek

Jogeseteink általában megnyugtatóan végződnek. Ugyanezt mai témánkról nem mondhatjuk el: a bíróság itt olyan ítéletet hozott, amely a jogszabályoknak megfelel, de a belőle levonható következtetés legalábbis aggasztó. A történet főszereplője egy középkorú, alkoholista nő, aki idős édesanyjával együtt élt egészen annak haláláig. A temetés után a lakás túl tágasnak bizonyult, ezért a nő arra gondolt, hogy talán ésszerű volna egy kisebbe költöznie. Jelentkezett is egy vevő, aki kétmilliót ajánlott a lakásért. Megírták a szerződést, amelyben szerepelt az is, hogy a vételárat az eladó hiánytalanul átvette. Az aláírásokat közjegyző hitelesítette, minden a lehető legszabályosabban zajlott: a lakást, sitty-sutty, át is írták a vevő nevére. Az asszonyt pár nap múlva mentő szállította a pszichiátriára. Ott cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezték mondván, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége részben hiányzik. Végül pszichiátriai betegek intézetében helyezték el. Gondnoka kezdett el kutatni az után, hogy mi lett az ápolt lakásával. Hát az lett, hogy időközben már el is adták újra. Az asszony összesen valami százötvenezer forintot kapott meg a lakás árából, az is elment a villanyszámla-tartozásra meg a közös költségre.
A gondnok a bírósághoz fordult, hogy kapja vissza az asszony a lakását. Persze hivatkoztak sok mindenre, például az asszony egészségi állapotára - vagyis hogy nem volt belátási képessége teljes birtokában, amikor a lakást eladta -, illetve megtévesztésre is. A megtévesztés azt jelenti, hogy a velem szerződő felet tévedésbe ejtem vagy tévedésben tartom valamely, a szerződés szempontjából fontos kérdésben. Itt ilyen nem volt. A belátási képesség hiányát is lesöpörte a bíróság. Ekkor az asszony ügyvédje azzal állt elő, hogy rendben van, legyen érvényes a szerződés - akkor elállnak tőle, mivel a vételár nem került kiegyenlítésre, és így a szerződés fenntartása már nem áll érdekükben, mivel azóta romlott a forint, drágábbak a lakások.
Hogy világosan lássuk, egy ilyen esetben mi a tét: az asszony visszaszerzi a lakását, ha nyer - és a bíróság kötelezi a vevőt a lakás árának megfizetésére, ha az asszony veszít. Ez csak látszólag ugyanaz a dolog. Ha ugyanis a szerződés érvénytelen, a lakás mindig is az asszonyé volt. Akkor a pereskedés ideje alatt benne lakó visszamenőleg köteles érte használati díjat fizetni. Kettő: a lakás jobb, mint a pénz. Sok baj is van vele, de adott esetben jobban tartja az értékét. Ha eladták, jön az illeték, ha nem vesznek új lakást, akkor még adózni is kell a vételárból, és végül: a lakást egyszerűen átírja a földhivatal a nevünkre, majd' kétmillió forintot viszont nem egyszerű behajtani.
Az eredeti helyzet visszaállítását arra alapozva kérte az asszony gondnoka, hogy a vevő késedelembe esett, és az eladónak a teljesítés már nem áll érdekében. Vagyis ennyi idő után, ha nem fizette ki a lakást, már ne is fizesse, mert nem adja annyiért, amennyiben megegyeztek. A bíróság azonban úgy vélte: önmagában az, hogy a lakásárak változtak, nem bizonyítja az érdekmúlást. Így az asszonynak a lakás árával kellett beérnie.
Az már más kérdés, hogy megkapta-e valaha.