Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Nem tudom hova tenni a menyemet. Hét éve, mikor a családba került, nagyon örültem. Beleegyeztünk, hogy a házunk emeleti részét alakítsák át, és költözzenek oda. A probléma akkor kezdődött, mikor megszületett a kislányuk. Lehet, hogy többször mentem fel hozzájuk, mint kellett volna. Az unokám nem volt még egyéves sem, mikor a menyem kitalálta, hogy éjszakai műszakot vállal. Egyszer, miközben a kislányra vigyáztam, találtam az asztalukon egy listát. Négy-öt háztartási gép szerepelt rajta, amit egy év alatt akartak megvenni. Elkövettem azt a hibát, hogy nem helyeseltem. Az igazi baj akkor történt, amikor egyik reggel nyolc körül hallottam, hogy a kislány szólt: "Anya! Anya!", és a végén már sírt. Fölmentem, a menyem nagy nehezen felébredt. Kirohant, hogy mit képzelek, ő talán rossz anya?! Estére idehívatta az anyjáékat, nekem estek, hogy hagyjam a fiatalokat élni, megfojtom őket a jelenlétemmel. Attól kezdve jóformán csak köszönőviszonyban vagyunk. A fiam azóta szerzett neki jó állást, kocsit. Őnagysága minden reggel egyórai szépítkezés után beül a vadonatúj autójába, este hét körül jön haza. Hetente többször hajnalig bulizik, olyankor másnap ideges, üvölt mindenkivel. Félévente főz, mert állandóan fogyókúráznak. A kislányt én ismertetem meg, nagy rábeszélések árán, új ízekkel. A fiam mindig rohan a munkából, hogy öt órára odaérjen az óvodába; ha beteg a gyerek, ő marad itthon vele. Olyan ideges légkörben nő fel ez a kislány, hogy én ezt már nem tudom elviselni. Jövőre iskolába megy, mi lesz így vele? Egyszer azt mondta, hogy apát, engem, papát "ezerrel" szeret, anyát csak "tízzel". Legalább százszor beszéltünk már a fiammal, hogy váljanak el vagy nevelje meg a menyemet, de ő csak hallgat. A kérdésem az lenne, hogy van-e jogom közbelépni? Mert én bizony az éjjel elhatároztam, hogy a család előtt fogom számon kérni a menyem viselkedését.
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Egy megfáradt nagymama

Kedves Megfáradt Nagymama!
Menye és fia felnőtt emberek, és ami ennél is fontosabb: külön családot alkotnak. Életmódjukat lehet rosszallni, véleményt is szabad róla formálni, de beleszólni és főleg számon kérni soha. Tudom, hogy a jól hangzó elméletet a gyakorlatban megvalósítani néha iszonyatosan nehéz. Az Ön helyzetében - ahol nap mint nap a szeme előtt zajlanak az események - még inkább. A sok rossz mellett azonban a közös fedélnek van egy nagy előnye: ha a fiáék családi életén nem is változtathat, de észrevétlenül, finoman, a háttérből odafigyelhet a kislányra. Mert az egész helyzetnek kétségkívül ő a legnagyobb áldozata. Próbálja becsempészni életébe az Ön által fontosnak tartott értékeket, de ügyeljen: édesanyját előtte soha ne illesse rossz szóval. Én az Ön helyében megpróbálnék a menyével is beszélni. Nem a számonkérés hangján, ítélkezve bírálni, hanem felajánlani a segítséget. Talán ha a menye nem azt érzi, hogy Ön akkor terem ott, mikor ő képtelen ellátni a feladatát, hanem kialakítanak egy megegyezésen alapuló együttműködést, akkor mindannyian jobban érzik majd magukat. Fiát is tehermentesíthetné, ha Ön menne például az óvodába és ápolná a kislányt, ha beteg. Ha szívesen főz, hetente egyszer vendégül láthatná őket vagy iskolás korában a kislányt akár rendszeresen ebédeltethetné. Ha mindezt megfelelően tálalja és menyére bízza a döntést, talán jobb szívvel fogadja el a segítséget, és a viszonyuk is kicsit rendeződik.
Nagy önuralmat és sok sikert kívánok mindehhez!