Kard ki kard egymásért

Kegyes az időjárás, ragyogó napsütésben tarthatja késő őszi edzését a kilenc éve működő Zsongavölgyi Hagyományőrző Haditorna Egylet. Egymás után, szinte percre pontosan érkeznek a csapattagok. Ötévestől a negyvenesztendősig minden korosztály képviselteti magát.
A harmincas évei elején járó Cornaille, a harmincfős egylet kapitánya szemrevételezi a felszereléseket. Szépen kimunkált többkilós kardok, védősisakok, íjak, középkori hajítófegyverek kerülnek elő a ládákból. Mielőtt párokat alakítanának a csapattagok, izzasztó edzésen vesznek részt. Fiúk és lányok vegyesen. Senki nem nyafog. Úgy vigyáznak egymásra, mint a szemük fényére. Odébb egy fiatal lány készülődik a középkori tánc tanításához. Korhű ruhát öltenek magukra, s hozzá illő zenét játszanak.
Nagyné Fecskán Erika két fiát, a 18 éves Mihályt és a 12 esztendős Tamást kísérte el. A heti rohanás után legalább szombat délután együtt lehetnek.
- Miért örülök, hogy a haditornaegyletbe járnak a srácok? - kérdez vissza az asszony. - Ennek az embert próbáló sportnak, no és a közösségnek köszönhetően mindkét fiam könnyebben vészelte át a kiskamasz kort. Látom, hogy fegyelmezettebbek és kitartóbbak, mint a velük egykorúak.
Két "harcias" fiú összezárva? Soha nem vitatkoznak? Kételkedem.
- Ha valamin összekapnak, akkor, félig viccesen, félig komolyan, azt mondják egymásnak: "Fegyverbe!" Ekkor előkerülnek a kardok, a sisakok, s versengéssel vezetik le a feszültséget. Kimennek az udvarra, és sportszerűen megvívnak egymással. Nézőközönségük is akad, mert a szomszédok mind a kerítésre könyökölve figyelik a viadalt - magyarázza az édesanya.
A kisebbik fiúnak egyébként a bátyja a példaképe. Tomi jól tudja, ha olyan erős és sikeres akar lenni, mint 18 esztendős testvére, bizony hétről hétre jól kell teljesítenie az edzéseken. A büszkeség nem alaptalan, hiszen Mihály két esztendeje az országos harcművészeti versenyen vívásban első helyezést ért el. Azt mondják, ennél összetartóbb közösséggel sehol nem találkoztak. Tudják ezt a mintegy ötezer lelket számláló Ebes lakói is, akik szeretettel és érdeklődéssel figyelik az egylet fellépéseit a falu jeles ünnepein.
 Szívén viseli két nagyfia és az egyesület sorsát Csorvásiné Horváth Margit is, akinek gyermekei hajdanában apródként ismerkedtek meg a haditorna filmbe illő rejtelmeivel. Majdnem minden eszközt, ruhát maguk készítenek a bemutatókra. Az asszonyok szabnak-varrnak, a férfiak, fiúk a szakavatott kovácsmesterek mellett a nehezebb munkából, a fegyverkészítésből veszik ki a részüket. Ha útra kelnek, Margit a "menzafelelős", több tucat szendviccsel felpakolva. Szereti a ráosztott szerepet. Az is nagy öröm, amikor egy-egy megmérettetés, ünnepi fellépés után a csapattagok hozzátartozóikkal együtt sütnek-főznek, mókáznak. "Csak" tánc és haditorna lenne az egész? Cornaille tiltakozik. Egy korszakot - jelesül a XIV. századot - és életformát tanulmányoznak, majd ismertetnek meg másokkal is. Közben jól érzik magukat együtt. Ennyi az egész.

Írjanak!
Szeretnénk a jövőben olyan vidéki kisközösségeket, baráti társaságokat bemutatni, amelyek időnként azért jönnek össze, hogy több színt csempésszenek életükbe. Írjanak, ha környezetükben tudnak ilyen önszerveződő csoportról!