Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Ötvenéves nő vagyok, öt éve élek külföldön élettársi viszonyban. (Férjem elhagyott egy fiatalabbért. Két felnőtt fiam és három unokám van. Ők otthon maradtak. Hiányoztak, de megoldottam, hogy a nyarakat nálam töltsék, mint régen.) A férfi az első szerelmem volt, hosszú évek teltek el, míg ismét összetalálkoztunk. Elmentem vele, mert szerettem és szeretem ma is. Benne eddig nem csalódtam, csak akkor régen. Azért szakadt meg a kapcsolatunk, mert az iskolái elvégzése után külföldön maradt. Én ugyanis szívből-lélekből magyar vagyok. Mégis egy idegen, de gazdag országba kerültem. Szép házban élünk, csodás táj vesz körül. Fiaimat tudom segíteni, és az unokáim, ha itt vannak, tanulják a nyelvet. Én is beszélem már, és dolgozok is.
Csak éppen nem tudok megszokni. Nyomás, fájó érzés van a szívem táján. Honvágy - mondja az orvosom. Ez a fájó érzés ünnepek táján, karácsonykor, húsvétkor jön elő. Olyan országban élek, ahol egynapos a karácsony; de én tovább ünnepelem. Húsvétkor színes tojásokat festek, és locsolóm is akad. A társamnak nagy szőlőgazdasága van, sok alkalmi munkással. Én vettem rá, hogy alkalmazzon magyarokat is. Én a borszaküzletben dolgozom, felüdülés, ha egy-egy magyar turistacsoport idelátogat. Ők is örülnek, és visszajárnak. Hát így élek. Közben az unokák is megnőttek.
Kedves Krisztina! Ez a lap nekünk is jár. Írjon nekem valamit! Haljak meg idegenben? Vagy hagyjam itt, aki olyan jó hozzám, és menjek haza? Nem tudom. Talán abban bízom, hogy majd egyszer soká hazamegyünk mindketten. Ha megérem. Vagy nem szoktak a honvágyba belehalni?
Üdvözlettel:
Egy asszony a távolból

Kedves Asszonyom!
Egy képzeletbeli osztálytalálkozóra hívom. Egykori barátnője elmeséli, hogy miután elvált, társra nem talált. Munkája sincs, küszködve neveli gyermekét. Vajon ő hogyan látná az Ön helyzetét? Persze tudom, hogy a lelki bánat nagy teher. Azt is tudom, hogy az effajta szenvedést nem kompenzálhatja semmiféle jólét. De Önt sokkal nagyobb erő, a szerelem késztette távozásra. Most pedig a szeretet két nagyon különböző formája harcol Önben: a hazához, az otthonhoz és a társhoz, a férfihoz fűződő érzelem. Hogy melyik az erősebb, azt Önnek kell éreznie.
Én csupán biztatni tudom, hogy szerintem jó úton jár. Tudatosítsa magában, hogy a honvágy egy kicsit rokon a nosztalgiával: az időbeli és térbeli távolság egyaránt megszépíti a dolgokat. Vajon itthon, éves átlagban, többet látná-e az unokáit? Továbbra se mondjon le a magyar szokásokról, inkább kinti környezetével is ismertesse meg azokat. Keressen az interneten az érdeklődésének megfelelő csevegőcsatornát, vagy nézegessen magyar oldalakat. Unokái folytathatnák egy ideig az Ön közelében a tanulmányaikat. Ha még nem tette, mindenképpen mondja el társának, mi gyötri, és bízzon benne, hogy az idő múlása végül őt is hazavonzza. A halált pedig ötvenévesen ne emlegesse, az Ön előtt álló néhány évtized még biztosan sok örömöt tartogat. Mert hiszem, hogy ha két ember tényleg összetartozik, akkor a világ bármely pontján boldogan élhetnek.
Üdvözlettel: