Mártírhalált halt a 115 esztendeje született Kálló Ferenc (1891-1944) római katolikus tábori főlelkész. A hatgyermekes tanító legidősebb fiát Nagyváradon szentelték pappá. Törékeny, beteges testében hatalmas lelkierő és szociális érzékenység lakozott. Tízéves egyházi szolgálat után lépett be a hadseregbe tábori lelkésznek. Döntését a családjának így indokolta: "A szociális igazságtevés eszméit a honvédek lelkébe plántálva széjjelküldhetem az egész országba." A katonák szerették a szenvedélyesen prédikáló, önfeláldozó papot, akit 1942-ben alezredessé és tábori esperessé neveztek ki. A sebesültek és halottak között háborúellenes érzelmei megerősödtek. Nyíltan háború- és nemzetiszocialista-ellenes eszméket vallott. "Minden alkalmat megragadok arra, hogy mind a szószéken, mind magánbeszélgetésekben a béke áldásait szembeállítsam a háborúval. Én pap vagyok, nekem ez a kötelességem, nekem nincs családom, nincs gyermekem. Ha engem ezért megölnek, akkor kapok egy gyorsvonati jegyet a mennyországba - átszállás nélkül." Részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság megszervezésében, a nemzeti ellenállási mozgalom budai csoportjának tagja lett. A helyőrségi kórházban sebesülteket, zsidókat, hadifoglyokat bújtatott és látott el hamis papírokkal. Krisztus katonáját a nyilas hatalomátvétel után, súlyos betegen elhurcolták, megkínozták, majd agyonlőtték. Véres reverendája mementóként a Hadtörténeti Múzeumban látható, emlékét a Terror Házában fénykép őrzi. Az üldözöttek megmentéséért a Világ Igaza kitüntetést kapta 2005-ben.
