Férfias játékok, női bűbájok

"A nő olyan férfi nélkül, mint a hal bicikli nélkül." Messze van már az az idő, mikor a hatvanas évek megrögzött feministái szent meggyőződéssel efféléket firkáltak a falra, fennhangon hirdetve: van élet férfiak nélkül is.
Hogy hol tartunk most? Ma már a világ minden kincséért sem mondanánk le a férfiakról. Nagyon is akarjuk őket. De legelőször is tökéletes nő szeretnénk lenni (persze csakis a férfiak miatt!), aki jól szabott miniszoknyában mutogatja hibátlan piszkafalábait, frizurája remekül bírja a New York-i szikrázó napsütést és a londoni szitáló esőt, makulátlan sminkje elfedi az apró ráncokat, szempillái háromszor vastagabbak és dúsabbak, rúzsa nem hagy foltot, és még az sem látszik rajta, ha azok a bizonyos nehéz napjai vannak.
Erre mit ad isten?! A férfiak jó része arról vall a kérdőívekben, hogy ő márpedig testileg-lelkileg "tökéletlen" nőre vágyik! Ha a bőrünk nem őrzi meg ideális pH-értékét, és leginkább egy déligyümölcs héjára emlékeztet - az a probléma. Ha viszont ragyogó színekben tündököl hajunk (mert a reklám szerint is megérdemeljük), és fontosságunk teljes tudatában sikert sikerre halmozunk - máris romokban hever az önbizalmuk.
 A fene se érti a férfiakat! Ahogy ők se mindig bennünket. Különben miért küldték volna máglyára a középkorban százszámra az asszonyokat csak azért, mert kiismerhetetlennek, titokzatosnak, egyszersmind boszorkánynak tartották őket?! Ma meg kifejezetten előny egy kis bűbájosság.
De hát mit akarnak a nők? - fakadt ki állítólag pályája vége felé Sigmund Freud, aki ugyan alaposan beleásta magát a lélektanba, a női lélek útvesztőiben azonban ő maga sem igazodott ki. Minél mélyebbre hatolt, mindig újabb és újabb áthatolhatatlan rétegekre bukkant.
Kollégája, Carl Gustav Jung a harmincas években úgyszintén elismerte, hogy a férfiak - legyenek bármilyen kiváló szakemberek - nem értenek a női pszichéhez. Sőt, még ennél is tovább ment: "az igazán megdöbbentő mégiscsak az a felfedezés, hogy a nők sem igazodnak ki saját magukon."
Pedig a képlet egyszerű. Nekünk, nőknek. Tökéletes nővé válni annyit tesz, mint tudomásul venni: a játékot a férfiak játsszák. De mi, nők tudjuk a végeredményt.
Szijjártó Gabriella

Súgnak a megérzések
Marci, az egyetemista srác szerelembe esett egykori gimnazista osztálytársnőjével. Az egyébként józanul gondolkodó fiú egyik napról a másikra a mesebeli herceg szerepében kezdett tündökölni. Személyre szóló kedves ajándékok, rózsacsokor minden egyes havi évfordulóra. Két éven át. Mosolyogtam. Az egyéves jubileumra görögországi nyaralás volt a meglepetés, amit a fiú ösztöndíjából és zsebpénzéből rakosgatott össze. Ezen már felkaptam a fejem. "Nem túlzás ez, Marcikám?" Ő persze dühbe gurult. Teltek a hónapok, a lány egyre ingerlékenyebb volt Marcival, s inkább hasonlított egy töltetlen savanyú cukorkához, mint egy boldog szerelmeshez. Marci tűrt. Nemrégiben a világháló egyik oldalán, ahol bárki bemutatkozhat, felfedeztem a lány postafiókját. Huszonegy fotót mellékelt magáról. Ebből csupán egyetlen képen látható Marci, de ott is csak epizódszereplőként. Rosszat sejtettem, ez a lány valamire készül. Marci persze tiltakozott, hogy már megint túlaggódom a helyzetet. Két nap múlva megnyúlt képpel mesélte, szerelme szakított vele. Hogy miért? Állítólag szabadabb életre vágyódott. Marci semmit nem ért. Egyelőre azt sem, honnan sejtettem, hogy barátnője kifelé tart a kapcsolatukból...
Balogh Mária

Tisztelt Férfitársaim!
Kérem Önöket, jól kapaszkodjanak meg (én is azt teszem), mert amit most a nőkről fognak hallani, az a férfias önfegyelem nagy próbája lesz. Mentségemül szolgál, hogy amiket elmondok, mind a tudományos kutatások legújabb eredményei. Amelyeket - mi sem természetesebb - férfiak tettek le az asztalra.
Kezdetben még helyükön voltak a dolgok. A német pszichológus, Bayerthal 1911-ben a kissé primitív, de látványos mérőszalagos módszerével tett pontot arra a vitára, miért nem terjedhetnek tovább a nők szellemi képességei a konyha küszöbénél. Egyszerűen azért, mert kicsi a koponyájuk - állította a tudós, aki azt tartotta, hogy akinek 52-53 centiméternél kisebb a koponyamérete (márpedig a női koponya ilyen), az a háztartásvezetésnél komolyabb szellemi képességre eleve nem képes. Arra a kérdésre pedig, hogy akkor vajon mekkora lehet a zseniális nő koponyamérete, Bayerthal kategorikusan kijelentette: nincs értelme vizsgálni, mert ilyen nő nem létezik.
Azonban - sajna - a tudomány nem állt meg, és az utóbbi évtizedekben számos, a nemi különbségből eredő magatartásformákat vett vizsgálat alá. És hát közben az is kiderült, hogy noha tényleg van eltérés a női és a férfikoponya mérete között, ezt azonban a testhez viszonyított arányában illő vizsgálni. Így azonban már nincs lényegi különbség sem a koponyaméretben, sem a szellemi kapacitásban.
A legújabb vizsgálatok arra is fényt derítettek (amit mi, férfiak persze enélkül is nagyon jól tudunk), hogy a gyengébbik nem tagjainak jobb a beszédkészsége. (Olykor már túlságosan is jó!) Aminek agyi hátterében az áll, hogy a nőknél a két agyféltekét összekötő, úgynevezett kéregtest vastagabb, így élénkebben áramlik az információ a két agyfélteke között. Ámde nemcsak ez, hanem a nagyagyhoz tartozó kéreg is fejlettebb, ami az érzékszervek érzékenyebb működését teszi lehetővé. Ez pedig arra teszi képessé a nőket, hogy észrevegyék a finomabb részleteket, fölfogják a finomabb jelzéseket. Ebből áll össze aztán az a bizonyos női megérzés, amihez képest mi, férfiak tompább érzékelésűek, mondhatni bunkók (!) vagyunk.
Nagyon köszönjük. De ha már ilyenekben kutakodnak az okos tudósok, egyszer azt is kikutathatnák: honnan ered például az a bizonyos női szeszély? És főként: hogyan védekezhetünk ellene?!
Valló László

Kedves Nőtársaim!
Akik elcsüggedtek volna azon a kétségtelen tényen, hogy a teremtés koronáinak agya kilóban meghaladja a hölgyekét, most megvigasztalódhatnak. Miközben ugyanis a fiúk az agytekervényeket méricskélik, a tudós nők sem tétlenkednek. Ők ugyancsak azt találgatják, miért értik félre egymást lépten-nyomon a két nem képviselői. Mintha csak két külön bolygóról figyelnék egymást - véli az amerikai kutató, Deborah Tannen -, még akkor is, ha teszem azt egy szobában ücsörögnek.
Ha egy férfi történetet mesél, akkor abban bizonyosan ő lesz a főszereplő: a hős, aki minden nehézséget legyőz, aki mindenkit lepipál, s végül persze elviszi a pálmát. Ha egy nő fog bele egy sztoriba, saját személyét általában mellékszereplőként említi, s ha mégis főszerepet oszt magára, biztosan valami szerencsétlen bénaságáról számol be. Mindez azzal magyarázható - oldja fel a talányt Deborah Tannen -, hogy az urak mindig arra vágynak, hogy ők legyenek a kormányrúdnál, míg a nők kiszolgáltatottságukat hangsúlyozzák. Ezért hát vészhelyzetben más-más fegyverrel védekezünk: a férfi hazudik, a nő sír...
A professzor asszony (igen, uraim, ilyen titulus is létezik!) azt figyelte meg, hogy a fiúk könnyebben vállalják a konfliktusokat, azaz nem bánják, ha az "erősebb kutya" elve dönti el a kérdést. A lányok ellenben a "beszéljük meg" recept hívei, amitől sokszor falra másznak az erősebb nem képviselői. Akárcsak az "ugye, drágám?" típusú, jellegzetesen nőies kérdésektől, amire válaszul legfeljebb egy türelmetlen mordulás érkezik a sportújság mögül.
Bizonyára erre alapozzák elméleteiket a feminizmus élharcosai, akik azt állítják: a jelenlegi emberi nyelv a férfiak használatára lett kitalálva, ezért sürgősen új szótárt kell írni. Jellemző, hogy azonnal feministának bélyegeznek - jelentette ki egyikük -, ha nem heverek lábtörlőként a férfiak lába elé. Egy jogásznő viszont direkt ügyelt arra, hogy "emberesen" kimérten, mélyített hangon beszéljen, mi több, sporthasonlatokkal tarkítsa szavait. Biztos benne, hogy ennek köszönheti karrierjét.
A fiúk szerint a női megérzés a logika hiányának szalonképes kifejezése.  S valóban, nincs is sok öröme benne az asszonytársaknak. A hatodik érzékük többnyire akkor működik kifinomultan, ha például szőke hajszálat találnak a férjük kabátjának hajtókáján. Ilyen esetben azonnal megérzik, hogy füllent a párjuk, ha azt állítja: csak a szomszéd zsemleszínű kutyája hajtotta oda a buksiját, mikor a vállára ugrott azért, mert finom velős csontot hozott neki...
Palágyi Edit