Karácsonyi találkozás apával

- Apa hol van?
- Apa nagyon szép ember, nagyon jó ember, csak most nagyon beteg és kórházban kell lennie.
A két kislány, Gyöngyi és Enikő letette a fénykép elé az ibolyát - ilyenkor, Sándor-nap előtt már mindig kinyílt -, elnézegették egy darabig apjuk képét, aztán mentek ki játszani a langyos, kora tavaszi időben.
- Hát, ha nagybeteg, akkor tényleg nem tud velünk lenni - jelentette ki Gyöngyi. - Még szerencse, hogy anya itt van, s vigyáz ránk.
- A ti apátok egy börtöntöltelék, tudjátok meg - kiabálta a lány a testvérpár után. - Mondta anya is. Börtönben van. Oda meg csak a rossz embereket viszik.

*

- Anya, mondd csak, apa tényleg börtönben van?
- Dehogyis, kislányom. Apa nagyon szép ember, nagyon jó ember, csak most nagyon beteg és kórházban kell lennie.
A két kislány összenézett.
- Mondtam, hogy hazudik ez a Marcsi - vetette oda Enikő. - Mindig is ilyen hazudozós volt.

*

- Keljenek fel azonnal! - rúgta be az ajtót a férfi. Utána még ketten nyomultak a konyhába.
Az anya és a két kislány egy ágyban feküdt. Aludhattak volna ugyan a szobában is, de akkor azt is be kellett volna fűteni, az meg pénz. Az asszony gyufát keresett, meggyújtotta a petróleumlámpát, kapkodta magára a ruháit.
- Miből él maga egyáltalán? - kérdezte az őrnagy, amíg társai átkutatták a házat.
Az asszony zavartan álldogált.
- Mosást vállalok a faluban, takarítok meg ilyesmi.
- Meg ilyesmi? Mert feljelentés érkezett maga ellen üzletszerű kéjelgés miatt.
- Csak nem gondolja?!
- Pedig nem járna rosszul... - nézett rá a férfi kétértelműen.
- Inkább meghalok - kötötte az asszony a szalagot Gyöngyi hajába.
- Mondok magának valamit. Költözzenek el ebből a faluból. Amíg itt vannak, úgysem lesz nyugtuk.

*

- Vérzik az orrom - sírta el magát Enikő.
Akkor már csaknem egy napja utazott Gyöngyi és Enikő. Pestig az anyjuk hozta el a két kislányt, onnan a nővére vitte ki őket Hűvösvölgybe, ahonnan egy lelkész kísérte Szarvasra. A helyi buszon Enikő nem bírta tovább, elaludt, nekiesett az ablaknak, betörte az orrát. Ez az első emléke a Luther Márton evangélikus árvaházból.

*

- Gyöngyi, Enikő! - kiáltott a szobába Erzsébet testvér. - Megérkezett az édesanyátok.
Húsvét volt, a két lányka rohant ki az ajtón az anyjuk elé.
- Nem elég, hogy testvérek, de még anyjuk is van - súgta utánuk az egyik lány. - S milyen jó a szaga, éreztem karácsonykor, amikor legutóbb itt járt.
- Inkább örülj, hogy jön, hozott tojásdrazsét, azt osztották szét.
- Gondolod, hogy ő hozta? Én akkor is utálom ezt a két lányt.

*

- Anya, miért nem maradsz még? Legalább egy kicsit...
- Tudjátok, hogy nem lehet. Időben vissza kell érnem Mosonmagyaróvárra, különben kitesznek az állásomból. S akkor mi lesz veletek, hiszen Gyöngyi után fizetnem kell. De nyáron jövök megint.

*

- Gyertek, felolvasom a levelet, ti még úgysem tudnátok elolvasni - fogta meg a két Böröcz lány kezét Klára testvér. - Édesapátok írt.
"Drága Gyöngyvirágom! Ezelőtt hét esztendővel, 1948. július 27-én reggel együtt ültünk Körmenden a konyhában. Egyszer csak meghallottuk hugica sírását. Te egyik kezeddel felém mutattál, a másikkal a kilincs és a szobaajtó felé, és csodálkozva kiabáltál: Baba, baba! Akkor mondtad ki először életedben ezt a szót. Édes kis Enikőm! Így érkeztél hozzánk. Születésnapodon nézegettem a fényképedet, s megmutattam az ismerőseimnek is itt, a táborban. Mindenki mondta, hogy milyen szép kislányok vagytok. Enikőm, te már hatéves elmúltál és még nem ismerjük egymást. Olyan nagyra nőttetek, hogy majd karonfogva járunk."
- Préselt nektek virágot is - tette le a levelet Klára testvér. - Azt írja, ide hatezer kilométerre szakította.
Gyöngyinek havasi gyopárt küldött, Enikőnek búzavirágot.
- Az enyém szebb! - jelentette ki Gyöngyi.
- Nem igaz! Az enyém az! - válaszolta haragosan Enikő.
Aznap nem szóltak egymáshoz.

*

- Keljetek fel - hallotta félálomban a két kislány.
Erzsébet testvér nyitott a szobába, halkan ment az ágyukhoz, hogy a többeket ne zavarja.
- Talán megjött az angyal - villant Enikő eszébe.
Karácsony közelgett, 1956-ot írtak.
De akkor csodálkozott csak el igazán a testvérpár, amikor Erzsébet testvér saját lakosztályába vezette őket, a szalonba.
A sarokban az édesanyjuk állt.
A széken egy öregember ült, fogatlan, ráncos, csúnya.
A két kislány tágra nyílt szemmel bámult rá, majd az édesanyjához húzódott.
- Ki ez a bácsi? - üvöltött Enikő kétségbeesetten.
- Menjetek oda hozzá - nógatta sírva az asszony a lányait. - Ő az édesapátok.

*

Az apa, Böröcz Sándor, 43 éves volt, amikor a lányaival találkozott, ma 93. A Győr-Moson-Sopron megyei Vadosfán él, ahonnan 1948-ban szibériai kényszermunkára hurcolták. Letartóztatása előtt evangélikus missziós lelkészként szolgált, ám hazatérése után nem vette vissza az egyháza, ezért különböző helyeken vállalt fizikai, majd irodai munkát. Gyöngyvér, az idősebbik lány ápolónőként ment nyugdíjba, győri lakos. A fiatalabbik lány, Enikő evangélikus lelkészként egyháza központi levéltárában dolgozik Budapesten, s a közelmúltban doktorált Ordass Lajos püspök 1956-58 közötti tevékenységéből. Az édesanya, Horváth Ida 1988-ban meghalt.