Mit evett a Mikulás?

Minden úgy kezdődött, hogy Mikulás akartam lenni, aztán rájöttem - persze nem magamtól -, hogy az túlontúl felelősségteljes munka. Jelentkeztem a Mikulás Szolgálatnál, hogy gyakorló újságíró és kezdő Télapó tapasztalatot gyűjtene náluk. A szolgálat vezetője, Halász Etelka rögtön meginvitált a Mikulás-képzésre.
Aki azt hitte, hogy Mikulásnak lenni könnyű meló, az, velem együtt, melléfogott. Rajtam már a ruhapróbán úrrá lett a lámpaláz. Amikor szembesültem a kritikusan bámuló gyakorlott Mikulásokkal, akik a mindenféle csínyre kapható gyerekhadat jelenítették meg, észrevettem, hogy se járni, se állni, se ülni, se beszélni nem tudok. A fekete pulóverem kilóg az amúgy hosszú, piros ruhaujjból. A hanyatt esést kockáztatom minden egyes alkalommal, amikor fenekemmel a kikészített széket keresgélem, miközben guvadt tekintetem puszta erejével próbálom a gyülevész csimotahadat féken tartani. Mindemellett lövésem sincsen, hogy mit kellene csinálnom. Előttem egy meglett, harmincas úriember áll, aki megroggyantott lábakkal, selypegve arról érdeklődik, hogy meghúzhatja-e a szakállamat. Arra gyanakszom, hogy ez csapda.
- Ilyenkor azt kell nekik mondani - tanácsolja Karsai János pantomimművész -, hogy rendben van, de akkor én is meghúzom a te hajadat. Ebből rendszerint megértik, hogy a Mikulás szakállát nem szabad húzkodni, mert az fáj.
Nem lettem Télapó. Úgy gondoltam, aki lepengeti a Mikulás Szolgálat és Alapítványnak a kiszállási díjat, nálam jobb Mikulást érdemel. Viszont egy plusz Krampuszt csak el tudnak viselni valahogy a megrendelők: így a káposzta is megmarad, hogy a kecske jóllakásáról ne is beszéljünk. A Mikulás nagyon fontos kiegészítő kellékei a segítők, mivel a kosztümük sem szigorú fegyelmezést, sem túlzott ugrabugrálást nem tesznek lehetővé. A segítő vagy Manó, vagy Hótündér, vagy Krampusz - persze ez utóbbi sem túl ijesztő, mivel javarészt fiatal lányok formálják meg. Én vagyok a kivétel: erősítem a szabályt.
Csongrádi Attila tizenhat éve mikuláskodik, Tóth Kriszta az állandó segítője. Négy órakor vágjuk magunkat autóba, hogy egy közepes cégnél szétosszuk a csomagokat. Kitör a frász. Krisztával szórakoztatni és énekeltetni kell a kölköket, amíg meg nem jön a Mikulás. A gyerekeknek a Télapó-mitológiát illető kérdéseket kell megválaszolniuk. Már túl vagyunk a rénszarvasokon, a kicsik összevissza fészkelődnek, a szülőket eleve nem érdekli az egész, nekem pedig nem jut több kérdés az eszembe.
- Mit eszik a Mikulás? - próbálom menteni a helyzetet. Egy négyéves kislány megsemmisítő pillantást vet rám e marhaság hallatán. - Akkor talán énekeljünk valamit, gyerekek...
Az ünnepség elhúzódik, innentől versenyt kell futnunk az idővel - ezért a rémisztő sietség. Már csak családok vannak hátra: láthatólag ez a dolog kellemesebb része. Setét parkolókban konspirálunk a szülőkkel, ahol titokban átadják az ajándékokat és a gyermekek jellemzését. Dicséret illeti azt, aki szépen, egyedül öltözik, elrakja a játékait, megeszi a zöldséget. A Mikulás azonban több helyen is kénytelen volt szóvá tenni némi hisztizést, illetve körömrágást, amelyet a gyerekek beletörődve vettek tudomásul, bár fél szemük azért mindig a zsákon volt.
Ha már itt tartunk: azok a családok, ahol házi Mikulás járkál, ritkán érik be két tele zsák ajándéknál kevesebbel. És amikor a zsák szót használom, az nem vicc: az egy gyerekfőre jutó ajándék mennyiségét köbméterben lehet csak mérni. Eme játékok egyesével, kibontatlanul kerülnek valamely biztosnak ítélt helyre, a kiskoma azután jön a következőért, és ezt is különösebb szemrevételezés nélkül raktározza el. Aki igazán lelkesedik a Mikulásért, az a szülő meg a komplett rokonság, ők ilyenkor a konyhában ülnek. (Egy helyen még az ágyhoz kötött dédimamához is be kellett kukkantani, nehogy ő kimaradjon a Mikulás-látogatás örömeiből.) Nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi vállt vállnak vetve bizonygatja, hogy a gyerek egyébként úgy szaval, mint Latinovits Zoltán, csak most meg van ijedve. Ami érthető, hiszen félő, hogy ha nincs vers, nincs csoki.
A Mikulás persze nem vonja meg az ajándékot senkitől: egyrészt, mert jóságos, másrészt, mert a műsor után el kell számolnia az apukával, és korrektül átadni az áfás számlát.
- Mára ennyi - fújtat a Mikulás kilenc óra tájban, valami panelház tövében, és óvatosan leakasztja a fülére madzagolt ősz szakállat. A készség nehéz, teljesen elnyomorítja a Télapó füleit, amelyek határozottan kezdenek elállni a fejétől. - Mire vége lesz a szezonnak, úgy nézek ki, mint a denevérember.