Vigyázat, bélpoklos!

"Vevének azért kemenczehamut és a Fáraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lőn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély" - így érkezik meg a bibliai hatodik csapás. E járvány a tünetek szerint nagy valószínűséggel a fekete himlő volt.
- A Biblia ugyan nem orvosi szakkönyv, mégis leír egy sor betegséget, s pontos utasításokat ad arra nézvést, amit ma higiéniának nevezünk - mondja Maszárovics Zoltán, az egri kórház infektológusa.
A papoknak pedig afölött is őrködniük kellett, hogy a fertőző betegeket elkülönítsék. Sőt, ők maguk voltak azok, akik a bőr tüzetes vizsgálata után megállapították, ki szenved például leprában - mindehhez "segédkönyvül" kínálkozott a Biblia. A kórságban szenvedőket, így a hószínű bőréről felismert leprást is bűnösnek tekintette és kivetette a közösség. (Ezért is nevezte a régi magyar poklosnak a leprást, az idegbajban szenvedőt pedig ördöngösnek.) A bélpoklosnak bárhova ment, hangosan kiáltoznia kellett, hogy vigyázat, ő tisztátalan, ne közelítsenek hozzá. A mai infektológus szerint e kórkép ugyan ijesztő, ám nem olyan ragályos, hogy indokolta volna e kirekesztést.
A bibliai kórság isteni ítéletként csapott le: "rettenetességet bocsátok reátok: a száraz betegséget és a forrólázt, a melyek szemeket égetnek, és lelket epesztenek" - szól a dörgelem Mózes III. könyvében.
A pestis, más néven a dögvész ugyancsak büntetésként érkezett: "és megveré a városnak lakosait kicsinytől fogva nagyig, és fekélyek támadának rajtuk" - olvassuk Sámuel könyvében. A Biblia 48 alkalommal említi a pestist, Ezékiel könyvében például a fegyver és éhínség mellett döghalál leckézteti a népet. A megrettent tömegek a középkorban - a pestisjárvány 1346-53 között huszonötmillió embert ragadott el - védekezésül bűnbánatot gyakoroltak, mit sem sejtve arról, hogy a kórt valójában a patkánybolha terjesztette. A ragályt madárcsőr alakú álarccal próbálták távol tartani a korabeli doktorok, hasztalanul. Egyébként az első "biológiai fegyvert" az Arany Horda tatárjai vetették be, akik pestisben meghaltakat dobtak át az ostromlott vár falán.
Kígyómarás, ragályos vakság, bénaság, nőgyógyászati bajok - ezek mind felbukkannak a Bibliában, akárcsak az idegi és lelki bajok. A kór büntetésként csap le, s a gyógyulás kegyelemként érkezik.
Már az ószövetségi próféták is gyógyerővel bírtak: Naámánról, a szíriai sereg fővezéréről Elizeus távolította el a leprát, ugyanis azt tanácsolta neki, hétszer merítkezzen meg a Jordán vizében. Ezután "megújult az ő teste, mint egy kis gyermek teste, s megtisztult". A fertőző betegségekkel foglalkozó orvos szerint ezt nem úgy kell értenünk, hogy a víz lemosta a baktérium okozta kórt, hanem úgy, hogy a merítkezés, a hit rítusa segített.
Az evangéliumi történetben a gyógyító Jézus veszi a bátorságot, hogy megérintse a leprást, akit addig messziről kerültek. A betegeskedő asszonynak pedig, aki csak észrevétlen merészkedik hozzá, hogy megfogja a ruháját, el is árulja a titkot: "Hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!"
A ma orvosai közül egyre többen ráébrednek, hogy a hit és a tudomány nem kizárja, hanem erősíti egymást. Dr. Harold Koenig amerikai professzor kutatásai szerint a hívő emberek ritkábban betegszenek meg, s könnyebben épülnek fel a műtétek után. A hitüket gyakorlók immunrendszere jobban működik, kevesebb rákos és önpusztító hajlamú található köztük. Egy másik vizsgálat szerint hét-tíz évvel - a hívő négerek pedig tizennégy évvel - tovább élnek, mint ateista társaik. Érdekes módon e jótékony hatás főleg azokat éri, akik rendszeresen járnak templomi közösségbe, s belső hitéletet élnek, azaz gyakran imádkoznak, forgatják a Szentírást.  Azokat, akik a "maguk módján" mondták vallásosnak magukat, nem érte az egészségvédő hatás. Mindez pedig igazolni látszik a bibliai tanácsot, ami így szólt: "Ne félj, csak higgy!"