Amitől a háziorvos feje fáj

A várókban kiragasztott felhívásban tudatják: mivel hat éve egyetlen fillérrel sem nőtt, ellenkezőleg, csökkent a finanszírozás, szolgáltatásuk a működőképesség határához érkezett. Herczeg László, az egri Felsővárosi lakótelep egyik népes körzetének háziorvosa januárban nem kapott fizetést. Pontosabban nem adott magának bért, ugyanis a kétezer-négyszáz páciense után kapott pénzből a saját nettó 79 ezer forintos fizetésére már nem futotta. A finanszírozás hat év alatt egyetlen fillérrel sem nőtt, sőt, a háziorvosi praxis költségvetése egyre szűkösebb, bár a nővérek csak hatvan-hetvenezer forintot visznek havonta haza. A váróban már kikapcsolták a fűtést, s lassan a telefont sem engedhetik meg maguknak.
A február közepétől érvényes vizitdíjnak sem örül a háziorvos. Egyrészt azért, mert nem szívesen vállal "adóbehajtó" szerepet, másrészt félő, hogy a praxis bevételét gyarapító, adómentesnek ígért vizitdíj ellenében tovább csökken a kártyapénzük.
- Az ésszerű takarékosságnak nem vagyunk ellenségei. Korábban mi is részt vettünk az úgynevezett irányított betegellátási modellben, és zokszó nélkül, tudatosan kerestük, hogyan tehető olcsóbbá, költséghatékonyabbá a gyógyítás - magyarázza Herczeg doktor.
A gyógyszerfelírás új rendje fejfájást okoz neki is, mint számos kollégájának. Olykor hiába írja fel az olcsóbb gyógyszert. Az engedélyezettek listáján számos olyan medicina is szerepel, amelyre csak engedélyt kért a gyártó, de sohasem került forgalomba. Így aztán jön vissza a páciens a receptet lobogtatva, hogy ilyen pirula nincs is a patikában.
A másik furcsaság: ugyanannak az antibiotikumnak a 16 tablettás kiszerelése "tiltott gyümölcs", mert túl sokba kerülne a társadalombiztosításnak, ám a 200 tablettás doboz már engedélyezett. Csakhogy kinek rendelhetné a háziorvos a nagyjából tizenkét kúrára való mennyiséget? Az előírások ugyanis azt határozzák meg, mennyibe kerül a terápia egy napja, ám e szabályokat merevnek tartják a doktorok.
Aki eddig három perc alatt felíratta a háziorvosnál a megszokott tablettáját, az most legalább negyedórát tölt a rendelőben. Folyik ugyanis az alku: elfogadja-e a páciens az új, olcsóbb gyógyszert, vagy aláírásával igazolja, vállalja, hogy többet fizet. A nyilatkozatokat, amelyeket akkor tesz a beteg, ha ragaszkodik az ajánlottnál ötven százalékkal drágább pirulához, már gyűjtögetik a rendelőkben. A krónikus betegek - például a magas vérnyomással bajlódók - bizalmatlanok, mert hosszú hónapok, évek óta szedik a megszokott, bevált medicinát, s nem tudják, egy új szer okoz-e majd mellékhatásokat.
- Nem butaság, hogy át kell alakítani a gyógyszerfelírási szokásokat - mondja mégis Herczeg doktor. Bizonyos antibiotikumok, szívgyógyszerek és koleszterincsökkentők esetében jelentős megtakarítást érhet el a társadalombiztosítás. A szakmai érveket mellőző kapkodás azonban nem kedvez a reform sikerének.

Maradjon a drágább!
Főleg a nyugdíjasok számára jelent fejtörést, vállalják-e, hogy a takarékosság érdekében medicinát váltsanak. Aki teheti, inkább beletörődik, hogy egy-kétezer forinttal többet költ, de nem kísérletezik az ismeretlen szerekkel.
- Osztottunk, szoroztunk, majd úgy döntöttünk, maradjon édesanyám a régi vérnyomáscsökkentőjénél - mondja az egerszóláti Verebélyi Attila. Előbb persze meghallgatták a háziorvos tájékoztatóját, majd abban maradtak: hiába kerülne havonta kétezer forinttal kevesebbe az új pirula, kitartanak a megszokott mellett. Attól tartottak ugyanis, hogy az új tablettával nem tudják beállítani a vérnyomását. Az 56 éves asszony tehát aláírta a nyilatkozatot, s ezentúl mélyebben nyúl a pénztárcájába. Igaz, már eddig is a nyugdíja tizedét a patikában hagyta, és a fia támogatására szorult, ám a "családi tanács" a beteg érdekében megszavazta az újabb kiadást.

Számla a sógoréktól
Fejkendős nénike toporog a patikában. Szatyrából kiveszi a férje közgyógyigazolványát, s reméli, ingyen kapja majd az ura gyógyszerét. Állunk a kígyózó sorban, van idő beszélgetni. A kerecsendi asszony Nagyváradon született, több mint harminc éve települt át hazánkba. A lánya tovább vándorolt, Ausztriáig meg sem állt. Nemrég az idős asszony és a férje felkerekedett, s meglátogatta a lányát. A hetvenes éveit taposó, nyugdíjas férfi egy este rosszul lett, orvoshoz kellett vinni. Az idős házaspár abban a hiszemben volt, hogy a biztosításuk fedezi az ausztriai kezelés költségeit. Legnagyobb döbbenetükre azonban hamarosan kaptak egy számlát, mely szerint 28 ezer forintot kell fizetniük a külhoni orvosi kezelésért. A nénike tanácstalanul gyűrögeti a receptet, s bevallja: 46 ezer forint a nyugdíja, miből költene ennyit egy vizitre?! Miután megállapítjuk, hogy külföldön sem fenékig tejfel, együtt szurkolunk, hogy legalább most, a közgyógyigazolvánnyal ne érje őt meglepetés. Hallom a megkönnyebbült sóhaját, mikor a patikus kiadja az ablakon a pirulákat, s nem kér egy fillért sem.