Jogi esetek

Filmekből ismerős a helyzet, amikor a szegény idős embert leszármazottai - okkal vagy ok nélkül - gondnokság alá akarják helyeztetni, hogy rátehessék kezüket az öreg vagyonára. Hasonló konfliktusok adódnak persze az életben is, azzal a különbséggel, hogy az esetek többségében a gondnokság alá helyezés a családnak sem öröm, hanem szükséges rossz, amihez ráadásul éppen az egyébként szeretett rokonnal kell megharcolni.
Egy idős férfinak nem voltak gyermekei, csak egy öccse, akivel azonban nem élt jó viszonyban. Hősünk társtulajdonosa volt egy háznak, amelynek másik részében egy család élt. A házrész megvételét az öreg maga intézte el, maga járta a hivatalokat, beleszólt az adásvételi szerződés megkötésébe, egyszóval számos jelét adta annak, hogy szellemileg friss és üde.
Nem is lett volna semmi baj, ha nincsen a kutya. Az ebállat azonban mindenhol a veszekedés forrása: a szomszédok itt is szóvá tették, hogy a jószág ugat, hogy ugrál, hogy szőrös, meg egyébként is jobb lenne nélküle. Az öreg nem akart megszabadulni a kutyától, ellenben egyre setétebb tekintettel figyelte szomszédait. Abba a téveszmébe esett, hogy a szomszéd család az öccse számára kémkedik, e célból lyukakat fúrnak a falba, és azon át lövöldöznek rá. Elképzelhetjük a szomszédok elképedését, amikor megtudták, hogy "leleplezték" őket. Azt azonban már nem vették tréfának, amikor az öreg kijelentette: tudomása van arról, hogy mérgezett festéket öntöttek a kéményébe. Elmentek a férfi öccséhez, és megkérték, tegyen valamit a testvére ügyében, aki egyre jobban becsavarodik. Az öcs nem látott más megoldást, mint gondnokság alá helyeztetni a bátyját.
Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá azt lehet helyeztetni, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota, szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. Az orvos szakértő megállapította az időskori téves eszmés elmebajt, ezt kezelték is. A szellemi fogyatkozás, a rossz elmebeli állapot megállapítható volt - viszont az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége láthatóan megvolt az öregembernek. Egy ingatlan-adásvételt levezényelni enélkül nem lett volna könnyű; sőt, a mindennapi élet, a boltba járás, a hivatali teendők intézése meg sem kottyant az öregnek, de még a pereskedés aprómunkája sem, csak annyiban, amennyiben ezt fizikai állapota megnehezítette. A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy aki bizonyos szempontból nyilvánvalóan bolond, de ez egyáltalán nem akadályozza meg a mindennapos feladatok ellátásában, azt gondnokság alá kell-e helyezni vagy sem.
A pernek ebben a szakaszában természetesen már az öcs volt a felperes, a szomszédok csak tanúk. A bíróság végül az alperes romló fizikai állapotában látta meg a probléma feloldását. Úgy okoskodtak ugyanis, hogy bár jelenleg a legtöbb ügyét el tudja látni az öregember, azért már vannak bizonyos feladatok, amelyeket öregsége miatt nem képes megoldani. Ha nem lenne paranoiás, akkor a környezetében élők segítenének neki, így viszont elvadítja magától a segítő kezeket, holott azok szükségesek számára ügyei viteléhez. Ennyiben tehát hiányzik a belátási képessége, vagyis cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá kell helyezni.