Négykörmös tor Napkoron

Végy egy szokványos szabolcsi falut, ahol - egy helyi szlogen szerint - "a hagyomány és a jövő összeér". Adj hozzá 3800 lelkes lakost, aki a település nevének megismertetésére, no meg persze szórakozni, mulatni - és nem utolsósorban enni-inni - vágyik. Ki ne felejtsd a falu egykori és mostani vezetőit, akik egy tízezres rendezvény hozzávalóit adagolják. Nem árt, ha csipetnyi Benke Laci bácsival fűszerezed, csak úgy, a jó íze végett! Ha hajnalban, a csepergő esőben felvisítanak a mangalicák, akkortól az isten sem állíthatja meg a harminc versengő csapatot a véres hurkáig!
- Ön nem böllér, uram, hanem plasztikai sebész! - igaz, a mondat tavaly hangzott el Laci bácsi szájából az egyik hentes precíz keze munkája láttán, de bontás közben most is emlegetik a mesterek. Mondhatnám, a dicséret egy kis irigységgel vegyülő nosztalgiából jött elő - de közelebb jár az igazsághoz, hogy inkább a sokadik pálinka hatására.
Mert az már szent, hogy minden disznóölés áldomással kezdődik. Régen - még a kábítófegyverek kora előtt - pláne indokolt volt a fogópálinka, mert ha egy kétszáz kilós jószág nem adta magát olcsón, kupicányi bátorság mindenképp szükségeltetett. Sőt, egykor a böllér teljesítményét is jutalmazták vele: ha a gazda meg volt elégedve a hentessel, akkor a frissen levágott disznó négy körmébe öntött pálinkával kínálta. Ha a böllér munkája kívánnivalót hagyott maga után, a háziak csak három, kettő vagy egyetlenegy "körmössel" jutalmazták.
Kilenc óra. Eláll az eső, és - vérszagra gyűlik a tömeg... Az üstökben még csak a hagymás vér rotyog, de a Zsindelyes pálinkafőzde sátra előtt, a dekorációnak szánt szekér alatt, a szalmabálán már húzzák a lóbőrt a "megfáradtak". Itt-ott még fellángol az ősrégi vita: a fokhagymát zúzni avagy akkurátusan aprítani ajánlatos-e a kolbászba, és milyen arányban adagolják a színhúst és a kövérjét.
- A sütni való kolbászba kevesebb só kell, de a füstölni szánt masszánál jobban elereszthetjük a sózó kezünket - okítanak a napkori faipari cég, a Nafta Trade csapatánál. Egyesek a tengeri sóra esküsznek, merthogy attól szebb lesz a kolbász színe, de ennél többet nem árulnak el saját régi recipéjükből.
Ahogy a jó hurka mibenlétéről is csupán annyit súg meg a főszakács, Budaházi Emil, hogy a bolti fűszerkeverékek helyett saját maga adagolja az ízesítőket. Türelem - még ennyivel toldja meg mondandóját, ugyanis fontos, hogy a fűszerek elolvadjanak, és ne elkenődjenek a húson.
A zsűritagok sem igazán okosítanak ki hurkaügyileg: az igazi hurka jó fűszerezésű, az ízek harmonizálnak az ember szájában - ezen belül mindent lehet.
A Romhányi Sóskások abált kásájának egy kupica feketeribizli-pálinka felhajtása az ára. (A bolondnak is megéri!) A kását gyakorlatilag a versenyre szánt ételek (hurka, kolbász) alapanyagának maradékából készítik.
- Négy kiló főtt rizshez két kiló darált belsőséget adunk - magyarázza Kaliczka Ferenc, miközben újratölti a poharakat. - Majoránnával, sóval, borssal, paprikával ízesítjük, meg annyi apróra vágott, dinsztelt vöröshagymával, hogy a fogunkra való legyen. A végén megy bele a vér, körülbelül három liter, előtte szép simára kikeverve.
A recept végére kimegy az ember lábából a vér. Pedig most kell csak igazán az erő, hogy bejárja a négyhektárnyi területet egy kis kóstolónyi, friss, helyben készült mangalica hurkáért-kolbászért - vásárfiaként a családnak. Azonban sehol nem árulnak a csapatoknál. Aki disznóságra vágyik, a kitelepült lacipecsenyéseknél állhat sorba. Tízezren dohogunk.
A csalódástól vagy a fogópálinkától, de délutánra halványul a hímzés a kiállított falvédőkön: "Rózsa, rózsa, bazsarózsa, szépen szól a magyar nóta." És a mondat végén a nagyszínpadon rázendít  MC Hawer és a Tekknő....