Mandarinréce

Amikor túróért, tejfölért indult, lánya könyörögni kezdett: Feri bácsinál pónik is vannak, hadd menjen ő is! Gimnazista kora óta imádja az állatokat, biológia szakosnak készül, csak hasznára válik, ha végignéz egy mintagazdaságot.
Miközben Irénke, a felesége kimérte a szokásos adagot, Feri gazda a lánya lelkesültsége láttán körbevitte őket a farmján. Luca végigsimogatta a pónikat, le is fényképezte őket. Megcsodálta a szürke marhákat, a szakállas baromfikat, a fodros ludakat, a japán tyúkokat, a rikácsoló gyöngytyúkokat, a dagonyázó mangalicákat. Tisztes távolból az elzárt, csendben lapuló, hatalmas komondort is, de a lábuk körül sündörgő tacskók, az aprócska fehér puli láttán sikongott a gyönyörűségtől.
- Mint Noé bárkája! - nézett fel lelkesülten a gazdára, és figyelmesen hallgatta dörmögő magyarázatát arról, hogy az aprójószág itt, a falu erdős szélén, a Hernád kanyarulatában mennyi veszedelemnek van kitéve.
- Hiába a sűrű kerítés, a kirakott csapdák. Menyét, görény, róka ha bejut, itt vérfürdőt rendez. De a tacskóim résen vannak. A gyöngyik is ricsajoznak ám, amint bajt észlelnek. Látom, élvezed a farmot! Az unokabátyám Egerben biológus, egyetemi docens. Néha egy napig is nézelődik. Na gyere, mutatok valamit, amit szerintem még nem láttál.
Az egyik dróthálóval körbekerített részen, pekingi kacsák között ragyogó tollú, szeme körül sárga-piros karimájú kicsike réce totyogott kurta lábain.
- Mandarinréce. A büszkeségem - közölte büszkén Feri gazda. - Egészen fiatalka még, gácsér. Most éppen nincs párja, pedig együtt vettem a tojóval. A fiúért hétezret, a tojóért a dupláját kérték. A kis tojó sajnos nemrég eltűnt. Sebaj, majd kerítek hozzá párt. Sajnos kevesen tartanak. Haszna nem sok, ez díszmadár. Hogy tetszik?
- Gyönyörű! Hadd fotózzam le ezt is! - kapta elő a digitális masinát Luca, s a kerítésen belül Feri gazdával megpróbálták a lehetetlent, mert a félénk réce azonnal menekülni kezdett. Hol az egyik, hol a másik kukoricagóré mögött keresett fedezéket. Miközben hasztalan igyekeztek látótávolságba terelgetni, a kerítés mögött három tacskó éberen figyelte a felbolydulást. Végül feladták, mert a gép elemei is lemerültek.
- Majd legközelebb - szólt a lányának, és bementek Irénkéhez a szatyorért. Kilépve a házból látták, a farm egyik alkalmazottja hevesen integet nekik onnan, ahol az előbb a mandarinrécét hajszolták.
- Baj van, Feri bá'! A kiskacsát elkapta az egyik tacskó. Ez a fekete, itt ni, amék most fialt. Fogalmam nincs, hogy bújt át hálón - lengette kezében a fejjel lefelé élettelenül lógó, átharapott nyakú, vértől csöpögő, behunyt szemű madarat.
Dermedten álltak. Félórája még élt. És milyen kétségbeesetten menekült előlük! Mintha az életéért küzdött volna. Feri gazda szótlanul nézte a tollakról a földre cseppenő vérpöttyöket. Arcán semmilyen érzelem nem látszott. Majd tessék-lássék rúgott egyet a tettes tacskó felé, pedig a kutya elismerésre várva kuporgott a lábánál. - Csak nekünk akart segíteni - dünnyögte. - Észrevette, hogy "üldözzük", és az ösztöne azt diktálta, a zsákmányt kötelessége megfogni. A tacskók ilyenek. Egyszer a feleségem tyúkot akart vágni, hármat is a lába elé terítettek szolgálatkészen.
- Jézusom! Nagyon sajnálom - karolta át a nő pityergő lánya vállát. - Ha nem zargatjuk, még most is élne. Megtérítem a kárát.
- Ugyan! - legyintett a gazda. - Az én hibám. Ismerem a kutyáimat, gondolhattam volna, hogy ez lesz a vége. Majd beszerzek egy új párt. Nincs tragédia. Mi emberek is, ugye, az egyik pillanatban még jövünk-megyünk, aztán... - és megvonta a vállát.
Hazafelé szótlanul vezetett, de lelki szemei előtt, mint egy baljós csendélet, folyton megjelent a véres, hunyt szemű madár. Már csak a festő ihlette hófehér liliom hiányzott mellőle. Luca egyszer csak megkérdezte:
- Anya! Szerinted a madaraknak van lelkük?
- Nem tudom, kicsim - felelte bizonytalanul. - Állítólag nincs. Emlékszem, egyszer, kicsi korodban, séta közben véletlenül széttiportál egy csigát. Leguggoltál mellé, és elmondtál érte egy imát. Ha ez könnyít rajtad, most is megteheted...