Mégsem a pénz hajtja a földtekét?

Nem csupán hóbortos elmék, hanem megfontolt kutatók is évtizedeket szántak rá, hogy kifürkésszék az anyagi javak és a boldogság összefüggéseit.  A "boldogság közgazdaságtana" néven lassan külön tudományterület rajzolódik ki, amely azt kutatja: vajon a magasabb jövedelemmel, a nagyobb házzal, elegánsabb autóval automatikusan együtt jár-e a lelki béke?
A közgazdászok egyik tábora arra a következtetésre jutott, hogy a pénz csak egy bizonyos pontig boldogít. Addig, amíg az alapvető szükségleteinket kielégítettük, s anyagi biztonságban érezzük magunkat. Utána azonban már telítődünk, s hiába gürcölünk, gyűjtögetünk, nem nő tovább az elégedettségünk - ezt nevezik taposómalom-hatásnak.
Nem meglepő hát, hogy a jóléti társadalmak polgárai is rengeteg lelki bajjal nyűglődnek. Az utóbbi fél évszázadban például tízszeresére nőtt a depressziósok száma az Egyesült Államokban. A bőség zavarában inkább hallgat az ember a reklámokra, mint a józan eszére, s olyan árucikkek megszerzéséért küzd, amelyek nélkül vígan ellehetne. Japánban az ötszörösére nőtt a reáljövedelem 1958 és 1987 között, ám furcsa mód a lakosság elégedettségi szintje mit sem változott. A fizetéstől független az is, hogy a fiatalok és az idősek rendszerint elégedettebbnek mondják magukat, mint a gondterhelt középkorúak. Egy - sokak által megkérdőjelezett - tétel szerint nagy lottónyeremény után is csak rövid ideig tetőződik a boldogságszint, utána visszaáll a megszokott állapotára.

A boldogok vonzzák a pénzt
Akadnak persze, akik vitatkoznak ezzel az elmélettel, és a bankók jótékony hatása mellett érvelnek. A brit Warwick Egyetem kutatói kilencezer család életét követték nyomon. Különösen azt figyelték, milyen hatást vált ki az emberekből a váratlan nyeremény vagy örökség. Azt találták, hogy már néhány százezer forintnyi "égből hullott pénz" feldobta a kísérleti alanyokat, legfőképpen a nőket. Ahhoz azonban, hogy végleg és gyökeresen megváltozzon az életük, az angliai viszonyok szerint több százmillió forintnak megfelelő fontra volt szükség. Akadtak, akik eltespedtek a hirtelen rájuk szakadt gazdagságtól; jobbára a harmincas éveikben járó férfiak őrizték meg a tettrekészségüket. A kutatók egyike, Andrew Oswald mégis leszögezte: súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy a boldogság legfontosabb forrása a pénz.
A hidegvérűnek tartott britek közt végzett vizsgálat arra a meglepő eredményre jutott, hogy a szexnek jóval nagyobb része van a boldogságban, mint korábban hitték, és hatásosság tekintetében lekörözi a pénzt. Tizenhatezer kérdőívet osztottak szét, hogy fényt derítsenek a titokra, s kiderült: azok, akik gyakorta áldoznak a testi szerelem oltárán, olyan kiválóan érzik magukat, mintha tekintélyes bankszámlájuk volna. A szakemberek osztottak, szoroztak, s angol fontra is átszámolták, mekkora jövedelemmel ér fel a kielégítő nemi élet. Azok között, akik havi egy, illetve heti egy alkalommal bújtak ágyba a párjukkal, annyi boldogságkülönbséget mértek, ami évi tízmillió forintnak megfelelő összegben fejezhető ki. Hosszas vizsgálódással arra is rájöttek, hogy a házasok legalább harminc százalékkal gyakrabban szerelmeskednek, mint az egyedülállók, így a felhőtlen kapcsolatban élő házastársak annyi boldogságélményt halmoznak fel, mintha tíz-tízmillió forinttal többet keresnének.
A tudós elmék itt nem hagyták abba a kérdés boncolgatását, és kisütötték: "a pénz boldogít" elméletnek a fordítottja igaz. Vagyis: a boldogság a nagy pénzcsináló, a boldog emberek magukhoz vonzzák a földi javakat. Elsőéves amerikai egyetemistákat kértek meg egy olyan teszt kitöltésére, amelyből kitűnt, hogy az illetők mennyire derűsek, kiegyensúlyozottak. Néhány év múlva újra felkeresték őket, s bebizonyosodott, hogy az optimista, barátságos személyiségű fiatalok valóban többre vitték, remek állásokat csíptek meg, s valamennyien többet kerestek, mint borúlátó, rossz kedélyű társaik. Lelki alkatuk tehát megrajzolta a pályájuk ívét.
Bár a boldogságot nem mérik kilóban vagy méterben, amerikai kutatók mégis kidolgoztak egy hétfokozatú skálát a testi-lelki elégedettség mérésére. Azt persze megerősítette a kutatómunka, hogy az éhezés, a szociális biztonság, valamint az emberi szabadságjogok hiánya nem kedvez a jó kedélynek. Ám a továbbiakban a vizsgálódás meglepő eredményt hozott. Az még hagyján, hogy a gazdag amerikaiak 5,8 pontosra tartották az elégedettségüket, s a borongósabb lelkületű svédek 5,6 pontra taksálták jólétüket. Az sem döbbentett meg senkit, hogy a kalkuttai hajléktalanok közérzete csupán 2,8 pontos volt. Csakhogy az igluban, azaz jégkunyhóban lakó eszkimók is megadták maguknak az 5,8 boldogságpontot. Sőt az afrikai - primitívnek mondott - maszáj törzsek harcosai is "megszavaztak" maguknak legalább 5,7-et. Ők pedig feltehetően nem a gyarapodó bankszámlájuk, hanem legfeljebb az ügyesen elejtett antilopok miatt járnak örömtáncot a lobogó tábortűz mellett.

Határtalan halmozás
A fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy a megszerzett földi javakkal, az irigyelt és áhított tárgyakkal - egy új cipővel, arckrémmel, netán luxusautóval - elégedettséget, lelki békét veszünk magunknak. Egyre többen figyelmeztetnek eközben arra, hogy a Föld nevű bolygót lassan tönkreteszi az ember gazdasági ténykedése, ideje új örömforrások után néznünk. A silány árucikkek áradata, valamint a környezetszennyezés ellen emeli fel szavát több civil szervezet, például a Tudatos Vásárlók Egyesülete is. Minden évben megrendezik például a "Ne vásárolj semmit!" napot. Akcióikkal azt kívánják tudatosítani, hogy mi valamennyien, akik erre vagy arra költjük forintjainkat, vásárlásunkkal szavazunk. S ha fölösleges, haszontalan árucikkeket veszünk, hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni. Arra biztatnak, hogy csak olyasmire költsünk pénzt, amire valóban szükségünk van, s aminek a gyártásával nem károsítják fölöslegesen a természetet.