Jogi esetek

Meghozza a maga problémáit az öregkor. A jog világában ezek közül is elsődleges, hogy az idős embernek van vagyona, amelyet az élete során halmozott fel, ám rendszerint ennek nem tudja már hasznát venni - ellenben szüksége van a személyes figyelemre, ápolásra és gondozásra. Ez még olyan családokban is gondot okoz, ahol vannak leszármazottak, hiszen egy idős ember ápolása temérdek áldozattal, csökkenő családi bevételekkel jár, fokozott türelmet igényel gyermek és szülő részéről is. A szülőnek bele kell törődnie abba, hogy nem feltétlenül megszokott környezetében élheti le utolsó napjait, a gyermeknek pedig többletmunkával és kiadásokkal jár az idős ember, miközben a szeretett szülő mindennapos fizikai romlásának is szemtanúja. Ehhez képest még rosszabb a helyzet akkor, ha nincsen leszármazott. Ilyenkor jön szóba az, hogy amire az idősnek már nem sokáig van szüksége - a vagyon -, ellenértékét képezi annak, amire viszont létfenntartása szavatolásához rászorul.
Egy férfinak volt egy mostohafia, a felesége előző házasságából. Volt neki ezenkívül egy fél tulajdoni hányada egy üdülőingatlanban, amit a mostohafiának ajándékozott, saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. Úgy alakult, hogy a férfi már betöltötte a nyolcvanat, felesége meghalt. Két év múlva felszólította a mostohafiát, hogy vállalja gondozását, amire a fiú két megoldást ajánlott fel. Az első esetben Budapestre, őhozzá költözik a férfi, kap egy szobát, és ott ellátják élete végéig. A második esetben, ha ragaszkodik a kertes házhoz, a fiú anyósánál is kaphat egy szobát, és ott ugyanígy ellakhat Budapest kertvárosában. Az öregember azonban nem akart a fővárosba költözni. Ekkor a fiú felajánlotta, hogy menjen vissza abba a lakásba, ahol az édesanyjával laktak - ez is a mostohafiú tulajdona volt -, azon alapítanak neki egy holtig tartó használati jogot, és fogadhat egy ápolót.
Lényeg az, hogy a mostohaapa végül keresetet adott be a bíróságra: visszakéri a fél üdülőingatlant, mert ő azt azzal a feltevéssel ajándékozta, hogy őt mostohafia vagy annak az anyja majd elgondozza öregségére, ez pedig meghiúsult. A másik indoka az volt, hogy az üdülőingatlanra a létfenntartásához szüksége van.
A két indok közül bármelyik önmagában is elég lenne az ajándékozás visszavonásához. Az ajándékozási szerződésben nem volt szó gondozásról, ám az öreg tanúkat hozott, akik emlékeztek, a férfi azért ajándékozta a vagyonát mostohafiának, hogy ezzel biztosítsa magának az ápolást vénségére. A másik érv viszont - hogy a létfenntartáshoz szüksége van az üdülőingatlanra - elfogadhatatlannak bizonyult. Az idős férfinak egész szép nyugdíja, jelentős vagyoni értékű haszonélvezeti joga volt, lakhatását mostohafia megoldotta, a bíróság úgy ítélte meg, hogy ez egyáltalán nem olyan helyzet, amelyben maga a létfenntartás, illetve annak anyagi háttere forogna veszélyben.
Ezt megvizsgálva a bíróságnak már csak a meghiúsult várakozás kérdését kellett vizsgálnia. Arra jutottak, hogy mivel írásba nem foglalták ezt a feltételt, és mivel a mostohafiú egyébként számos kielégítő megoldást felajánlott azon kívül, hogy Budapestről, munkáját otthagyva, vidékre költözzön, ezért a meghiúsult várakozás kitételét sem lehet alkalmazni, mégpedig mivel ez az elvárás, ha létezett is az ajándékozás idején, nem volt életszerű.