Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Hatvanéves, rokkantnyugdíjas mérnökember vagyok. Szülőfalumban elismert, tisztelt ember vagyok, gyermekeim, menyem és unokáim is szeretnek. A harmadik évezred eleje számomra rosszat hozott: rosszindulatú daganatot találtak a szervezetemben. Szerencsére sikeresen eltávolították, de sok megpróbáltatásban volt részem.
Sajnos a feleségemet a betegségem nemhogy közelebb hozta volna hozzám, hanem inkább eltávolodott tőlem. Már a betegségem előtt is voltak köztünk problémák. Nem szerette a szüleimet, mert azok ellenezték a házasságunkat: azt mondták, érzelmileg és értelmileg olyan szakadék tátong köztünk, amelyet nem fogok tudni áthidalni. Ennek ellenére haladtunk, gyermekeinket taníttattuk, útjukra bocsátottuk. Tisztelem őt, mert szült nekem két gyermeket és nagyrészt ő foglalkozott velük. Sok tekintetben mégis idegenek vagyunk egymás számára. Én például szeretek emberek közt lenni, jókat beszélgetni. De nem járhatunk társaságba, mert az emberek rögtön észreveszik, hogy a feleségemet semmi nem érdekli. Ha más véleményen vagyok, mint ő, kiabálva félrevonul. Néha nagyon kellemetlenül érzem magam, mert azt kérdik, hogyan tudtam elvenni? Tetézi a bajt, hogy a sugárkezelések miatt potenciazavaraim vannak. Néha már a váláson gondolkodom, de a család miatt nem lépek. Nehéz a szívem, hiszen nem elég a betegségem kiújulásától való félelem, még cipelnem kell a hátamon azt is, akitől éppen nekem kéne kapnom segítséget és együttérzést.
Üdvözlettel:
József

Kedves József!
Ne higgye, hogy ritka az olyan élethelyzet, mint amilyenben Önök vannak. Sőt, mondhatnám tipikusnak is. Két fiatal embert egymáshoz sodor a szerelem, mit sem törődnek a társadalmi és szociális helyzetük különbözőségeivel, a műveltségük, ízlésük, életszemléletük másmilyenségével. Először csak akkor veszik észre a  szakadékot, amikor elmúlik a szerelem, és helyébe kellene lépnie az elfogadó szeretetnek. De még ekkor sincs idő egymásra figyelni, hiszen viszi őket tovább az otthonteremtés, a gyereknevelés, a munka, a karrierépítés lendülete. Rohannak az évek, a gyerekek kirepülnek, s elérkezett a visszavonulás ideje. A két ember egyszer csak ott áll a megcsendesedett otthonban, és furcsállkodva néz egymásra: ki ez az idegen? Előfordul, hogy az egyik ilyenkor kilép a házasságból, mert fél az unalmas, keserű idős évektől, s úgy véli, egy új emberrel újra átélheti a régi lobogást.
Az olyan súlyú bajok, mint például az egyik fél rákos megbetegedése, választóvonalat húznak a házasság történetében: keményen helyt kell állnia a másiknak. Ismerek olyan esetet, hogy elhidegült kapcsolat újra elmélyült, a baj közelebb hozta a párt egymáshoz. Úgy látszik, az önöké nem ilyen történet. Érthető, hogy érzékenyen reagál felesége minden rossz mozdulatára. De nekem azért az is eszembe jutott, koránál fogva lehetséges, hogy párja a menopauza nehéz éveit éli, amikor egy nőnek olykor még saját magát is nehéz elviselnie. Talán ha elutaznának egy hétvégére egy kellemes helyre, kiszakadva megszokott környezetükből, esetleg sor kerülhetne egy nagy, tisztázó beszélgetésre. Én makacsul hiszek abban, hogy meg lehet beszélni a dolgokat. Igaz, ehhez mindkettőjük akarata kell.
Üdvözli: