Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Furcsa érzés megélni, amikor először tekintenek úgy az emberre, mint egy őskövületre. Még csak ötvennyolc éves vagyok, de a lányom úgy int le, mintha már a hamut is mamunak mondanám. Semmilyen tanácsomat nem hajlandó megfogadni. Pedig sokkal több tapasztalatom van három gyerekem felnevelése és 35 évnyi tanítás után, mint neki, a három hónapos babájával. Rettentően önfejű, és még akkor sem hajlandó belátni, hogy nincs igaza, ha az egyértelműen bebizonyosodik. Én meg látom, hogy nehezen boldogul a kisbabával, de tehetetlen vagyok.
Összeolvasott egy csomó könyvet meg internetes cikket mindenféle új irányzatról, és azok alapján neveli a kisfiát. Például nagy divat most az "igény szerinti" szoptatás, ami azzal jár, hogy ahogy felsír a pici, már teszi is a mellére. Hiába mondom neki, hogy eleinte háromóránként, majd négyóránként kell táplálni egy babát, hiszen a gyereknek is szüksége van rendszerre. Erre azt válaszolja, hogy a gyereknek nem rendszerre, hanem az anyjára van szüksége. Már meg kellene kezdenie a gyümölcs vagy főzelék kóstoltatását, de azt mondja, hat-hét hónapig anyatejen kívül mást nem ad a fiának. Aztán: egyetlen percet sem hagyja sírni sem éjjel, sem nappal Andriskát, van olyan éjszaka, hogy hatszor-nyolcszor kel fel hozzá, ezért persze halálosan fáradt. Én is szerettem a gyerekeimet, mégis rá tudtam szoktatni őket, hogy az éjszaka alvásra való. Hagytam sírni őket három napig, aztán már nem volt semmi gond.
Amikor a fiaimnak születtek a gyerekeik, még sokat dolgoztam, távol is laknak tőlem, nem tudtam segíteni. De tavaly nyugdíjba mentem, most már volna időm és még energiám is, hogy segíthessek a lányoméknak, akik két utcával arrébb laknak. Erre azt mondja, hogy örül nekem, ha megyek, de hadd nevelje úgy a fiát, ahogyan ő akarja. Ez nagyon rosszul esik, hiszen én csak jót akarok. Nem is érzem magam régimódinak, annak idején én is sokat forgattam Benjamin Spock könyvét. De attól félek, hogy teljesen az anyja fejére fog nőni a kisfia, mivel Évi máris a rabszolgája. Hogyan győzhetném meg konok lányomat, hogy nem jó úton jár?
Üdvözlettel:
Katalin

Kedves Katalin!
Azt gondolom, nem kell meggyőznie a lányát. Már csak azért sem, mert nem jár ő rossz úton, csak éppen másmilyenen, mint Ön. De mindenkinek joga van a saját útjához. És, ne vegye rossz néven, de kívülállóként semmi olyan nagy bajt nem látok, ami indokolná az elkeseredését. Bömböl a baba? Hát, istenem, a szüleinek bömböl. Emiatt ne fájdítsa a fejét. Levele olvasása közben el-elmosolyodtam, mert ismerősek az Ön érzései. Magam is, kezdő nagymamaként, nemrég szembesültem azzal, hogy az én lányomnak is teljesen mások az elképzelései a csecsemőtáplálásról és -gondozásról, mint annak idején az enyémek voltak. Aztán arra gondoltam: a lányom felelősségteljes ember és érett személyiség - miért ne tudná, hogy az ő babájának mire van szüksége?
Úgy látom, nem más a helyzet az Ön Évijével sem. Hagyja rá a nevelést meg az elveket, Ön pedig csak élvezze az unokázást! Amúgy pedig, ha belelapoz Benjamin Spock könyvének mostani kiadásába, láthatja, hogy a mester is sok mindenben homlokegyenest az ellenkezőjét tanítja, mint harminc évvel ezelőtt...
Üdvözlettel: