Kirándulók

Gyönyörű délelőtt, ki ne vágyna a friss levegőre? Így gondolhatja ezt az a két kirándulócsoport, amely a Moszkva téri végállomáson felszáll a hegyi járatra, s letelepszik a busz két végében. A véletlen folytán mindkét kis csapat hattagú, a gyengébbik nem aránya kétharmados. Az idősebbek esetében ez statisztikailag hiteles is, az ifjabbaknál azonban alighanem a kamasz fiúk túrázáshoz való ellentmondásos viszonyulásában rejlik a titok nyitja.
A két csoport között az összesített korkülönbség olyan négyszáz év körüli. A diákoknak tanítási szünetük van, láthatóan hirtelen ötlettől vezérelve indultak a hegytetőre. Öltözéküket talán nem egészen pontosan a túrázók kézikönyve alapján állították össze: a lányok hegyes orrú, tűsarkú cipőben, kivillanó hassal, kisminkelve, műkörmösen, a fiúk földet seprő farmerben, vékonyka farmerdzsekiben készülnek nekivágni a kora tavaszi latyakban tocsogó, csúszós hegyi utaknak.
Nem így az öregek! Túrabakancs, térdnadrág, könnyű hátizsák, sapka, kesztyű, bélelt anorák, masszív turistabot - alighanem harminc-negyven éve bevált darabok. Igen vígan vannak. Az öregurak csak úgy ontják a kissé ómódi bókokat, megy a poénkodás, a hölgyek kacarásznak. A fiatalok egy idő után elhallgatnak, hatmegállónyi utazástól megfáradtan ücsörögnek, néha elcsípve egy-egy hangfoszlányt a busz elejéről.
- Milyen kék az ég! - pillant ki az ablakon a magas, karcsú idős hölgy.
- De nem kékebb, mint a maga szeme, Katinka! - pödör egyet bajszán a mellőle nem tágító szikár úr.
Hátul a két fiú összevigyorog:
- Figyu, de élnek...
A mellettük ülő lányok egy emberként intik le őket. És már leplezetlenül hallgatóznak.
- Maga mindig huncutkodik!
- Legyen elnézőbb, Pirike.
A fiúk tovább röhincsélnek. A lányok azonban nagyon elcsendesednek. A Normafához érkezik a busz. A két nyolcvanas férfiú fürgén leszáll, s egymás után lesegíti a hölgyeket.
Lekászálódnak a fiatalok is. Összerendezik magukat, s lassan elindulnak az erdő felé. Az öregek csoportja már rég eltűnt a kanyarban.