Szenvedélyek rabságában IV.

Hogy van az, hogy folyton rohanok, és mégsem érek oda soha sehova? Aki gyakran kérdezi ezt magától, az kezdhet gyanakodni. Van ugyanis egy szenvedély, amely nemcsak hogy elfogadott, de még vállon is veregetnek érte a főnökök. Úgy hívják, munkamánia. Tönkreteheti az életet.
Az öngyilkosság egyetlen társadalmilag megengedett formája, hogy halálra dolgozod magad - tartja a mondás. Azt az állapotot, amikor valaki 12-16 órát robotol, s még hétvégére is visz haza néhány dossziét, az angol elnevezése után "munkaholizmusnak" hívják. Az áldozatok nem a söntés pultját támasztják, hanem kifogástalan öltönyben száguldoznak az irodák folyosóin vagy épp ellentmondást nem tűrő utasításokat adnak.
Maga a hajtás, a kihívás pörgeti fel őket, s úgy érzik, nélkülük egyetlen probléma sem oldódna meg. Nem veszik ki a szabadnapjukat, nem mennek el szabadságra, mert úgy érzik, nélkülük nem működne a cég. Sőt, talán a föld is megszűnne forogni! Ha mégis megesne, hogy nyaralni indulnak, semmi pénzért nem kapcsolják ki a maroktelefonjukat, sőt igyekeznek távolról is kézben tartani a dolgokat. Ha kiderül, hogy mégsem pótolhatatlanok, akkor meg attól rettegnek, hogy egy tehetségesebb, ambiciózusabb kolléga a pozíciójukra tör, s emiatt kirúgják őket.
- Bár társadalmilag elfogadott állapot ez, mégis mániának minősül. A munka ugyanis így és itt pótcselekvés, a magánéletben, a családi körben elszenvedett hiányokat hivatott pótolni - magyarázza Deák Hajnalka analitikus. A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tulajdonosa azt tapasztalta, hogy e szenvedély áldozatai nemigen keresik fel őket segítségért. A munkaholisták ugyanis nem érzik kórosnak az állapotukat. Sokkal inkább a családtagjaik, akik nélkülözik az éjszakákig munkálkodó apa, férj társaságát, ezért is fordulnak szakemberhez. E mániás állapot ugyanis szétzilálja a családot, sőt pánikbetegséget, depressziót, szívpanaszokat okozhat.
A munka megszállottai javarészben a harminc-ötven éves közép- és felső vezető férfiak köréből kerülnek ki, bár az egyedül élő (szingli) nőket is gyakran elragadja e furcsa állapot. Nem minden álláshalmozó, éjszakákig gürcölő ember mániás. Kórosnak akkor tekinthető ez az állapot, ha a munka eluralja az életet, s már nem örömöt, sikert ad, nem pénzzel gyümölcsöz, hanem öncélúvá válik. Az illető csak az irodában érzi fontosnak magát, minden más kapcsolatát elhanyagolja.
A munkaholizmus főleg az USA-ban harapódzott el, de hazánkban is egyre gyakoribb. Egy magyar kutató, Ferenczi Sándor már 1919-ben felhívta a figyelmet e jelenségre, már akkor feltűnt neki, hogy a munkálkodás bódulatában élők vasárnaponként levertek, mélabúsak lesznek, olyannyira hiányzik nekik a buzgólkodás.
A túlzott bizonyítási vágy hajtja e szalonképes szenvedélybetegség áldozatait - fejti ki Barbara Killinger magyarul is megjelent könyvében. A kanadai lélekgyógyász szerint mindez a gyerekkorból ered, ugyanis aki elé a szülei túl magas mércét állítottak, az később indokolatlanul sokat követel magától.
A kényszeresen szorgoskodó nem azért dolgozik, hogy éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon.

Jó tanácsok
A Névtelen Munkamániások amerikai szervezete ajánlja:
- Tartsunk sorrendet a tennivalók között, s ne essünk kétségbe, ha csak a fontosakra jut idő!
- Egyszerre csak egy dologba fogjunk!
- Ne kapkodjunk, tartsuk a nyugodt munkatempót!
- Elégedjünk meg a munkánk eredményével, még ha az nem is tökéletes!
- Szakítsunk időt a feltöltődésre, mozira, színházra, családra!

Testi és viselkedési tünetek
- Álmatlanság, fejfájás, fáradtság - nyugtalanság
- Allergia, szédülés, gyors szívdobogás - feledékenység
- Gyomorfekély, idegi panaszok - indulatkitörések