Társkeresőben

Nóra túl volt élete 34 keserédes esztendején, két diplomája megszerzésén, egy nehéz váláson és kisfia tizedik születésnapján. Napjait kitöltötte a tanári munkája, a fordítóirodában a másodállása, szeme fénye nevelése és a háztartás vezetése.
Esténként sajgó testtel bújt ágyba. Többnyire egyedül. Hat éve, amióta elvált, férfiak jöttek-mentek az életében. Hol titkos kapcsolatok megejtő szerelemmel, hol langyos futó kalandok. Egyik sem volt vállalható. A magányt viszont unta. Társra vágyott.
Mivel a munkahelyén nem akadt egyetlen kedvére való független férfi sem, úgy döntött, újsághirdetés és társkereső iroda segítségével keresi a párját. Az irodista nő alaposan kifaggatta, majd azt a következtetést vonta le, Nórát egy romantikus, jómódú, sokgyerekes férfi tenné igazán boldoggá.
- Nem is tudom... - bizonytalankodott a belvárosi társkereső iroda tűzpiros bőrfotelében. - Sokgyerekes? Úgy gondoltam, nekem van egy, esetleg neki is egy, és majd szülök közös gyereket is...
- Értem, akkor lapozzunk tovább, nézzük az elváltakat és az özvegyeket - felelte kimérten a nő, miközben sorra jelentek meg számítógépe képernyőjén a Nórához passzoló férfiak fotói önéletrajzostul, óhajostul. Négy, negyven év körüli személyre mondott igent a komputer. Nóra nem tiltakozott. Két hét alatt négy randevút bonyolított le.
- Van kegyednek valami aprócska testi hibája, azért jelentkezett a hirdetésemre? - tudakolta a körszakállas, jóvágású, de kissé szórakozott vegyészmérnök az utolsó randin. S hozzátette: - Azon gondolkodom, hogy ezzel az aprócska termettel hogyan tudná ellátni a két rosszcsont fiamat? No és engem! Mert hát én is olyan vagyok, mint egy kiskamasz...
"Jézusom!" - sóhajtott kétségbeesve Nóra, szigorúan befelé ott, a középkategóriás étteremben. S már a rántott szeletet sem kívánta, hiába volt a gyertyafény meg a romantikus zene. "Még hogy ez az ördögképű fickó suta kamaszként idétlenkedjen az életemben?! Na, azt már nem!" A hideg is kirázta.
Alig várta, hogy hazaérjen, és magához ölelje csemetéjét, akire a randik napján nagyanyja vigyázott. Ledobta lábáról tűsarkú cipőjét, kibújt testhez simuló ruhájából, s magára kapta elnyűtt trikóját. Mogyorót nassolt, és megivott egy pohár vörösbort. Közben bekapcsolta a számítógépet, s megnézte, kik válaszoltak az internetes hirdetésére. Az első levél. A második. A harmadik. Feladójuk mind perverz alak. Csalódottságában további tizenöt válaszba bele sem pillantott.
Úgy érezte, lépten-nyomon problémás férfiakba botlik. Volt köztük nős, link, depressziós, kiélt, kiégett, rendmániás, megcsontosodott agglegény. Továbbá nyúltenyésztő, szobafestő, fölöttébb gazdag vendéglátós, aki fölöttébb gazdag nőt keresett. És jómódú vállalkozó, aki csupán ágyas után áhítozott unalmas házasságát ellensúlyozandó. Akadt néhány csábító külsejű, megnyerő modorú, független férfi. Csakhogy vagy jóval fiatalabbak voltak Nóránál, vagy két fejjel magasabbak. Elszégyellte magát. Talán olyat keres, aki nincs is? Talán mégis benne van a hiba? Kitörölte gépéből az összes levelet.
Pár nap múlva baráti társaságba hívták. Ki akart bújni a meghívás alól. Ma már áldja az eszét, hogy igent mondott. Az eszeveszett párkeresés ezen az estén ugyanis véget ért. Találkozott egy férfival, akire ránézett és beleszeretett. Nem számított, hogy háromgyerekes, kiskeresetű, elvált ember. Még a szeme színe sem érdekelte.