Azért élünk, hogy dolgozzunk

Annál is inkább kedveltem a dolgozatot, mert seregnyi érvet szolgáltatott azokhoz a vitákhoz, amelyeket a marxizmuson nevelkedő iskolatársaimmal folytattunk. Szerintük éppen fordítva történt: az alakuló kapitalista termelési módhoz új vallás szükségeltetett, s ez lett a protestantizmus. Bizonyságul az itáliai és német városokat hozták, amelyek jóval a protestantizmus megjelenése előtt kapitalista módon gazdálkodtak, kereskedtek.
Alighanem tyúk-tojás vitáról van szó, a protestáns vallás és a kapitalista termelési mód egymást erősítő folyamat. Az azonban bizonyos, hogy kialakult az új életlátás: nem azért dolgozunk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy dolgozzunk. Erre pedig már jócskán jutott idő, hiszen amíg a katolikusok a szentjeiket ünnepelték (az év egyharmada evvel telt), addig a protestánsok szorgoskodtak.
Az új életvitel sikere nem maradt el. A kapitalizmus kezdeti időszakában elsősorban a protestáns országok gyarapodtak, például Svájc, Németország, majd az Egyesült Államok. Ahogy aztán nemzedékről nemzedékre erősödtek gazdaságilag, úgy gyengült a vallásosságuk. Ám a szemlélet megmaradt, s vele együtt a gazdagság is.
A válság jelei persze időről időre mutatkoznak. A vallás nélkül maradt mai nemzedékek felteszik a kérdést: miért kell fogunkhoz vernünk a garast, miközben költhetnénk is? Így válik a takarékoskodás költekezéssé, a szorgalom renyheséggé, az aszkézis pedig nevetségessé. S hogy a kapitalizmus mindmáig mégsem roggyant meg, azt a fogyasztás folyamatos növelésének köszönheti.
Ami viszont nem fokozható a végtelenségig.