Jogi esetek

Családi körTanács Gábor2007. 04. 06. péntek2007. 04. 06.
Jogi esetek

Mindig ideges vagyok, ha olyan értékes dolog van nálam, ami nem az enyém. Ha saját dolgaimat elveszítem, eltöröm, ellopják, akkor legfeljebb szomorú leszek. Viszont ha a másét, akkor kezdhetek gondolkodni, hogy én tehetek-e a kárról: fizetnem kell-e a dolog gazdájának, vagy nem. Heti esetünkben ezt a problémát járjuk körül.
Elromlott egy autó, gazdája elvitte a szervizbe. A szerelők azt mondták, két óra múlva jöhet érte, ám kiderült, hogy alkatrészeket kell rendelni, ezért a kocsit ott kell hagyni. A járgány garanciás, mit lehet tenni: a szerviz csereautót biztosított hősünknek, aki a jószággal elfurikázott haza. Egy kis gondatlansággal a forgalmit a kesztyűtartóban felejtette, ami akkoriban, a német autók lopkodásának fénykorában súlyos hibának bizonyult, ugyanis a kocsit az éjszaka folyamán eltulajdonították a ház elől. Volt meglepetés a szervizben, amikor hősünk megjelent járgányáért, csereautó nélkül. Saját kocsiját nem is akarták neki kiadni; végül letétbe kellett helyeznie az ellopott dolog árát, hogy hozzájuthasson a már kijavított járműhöz. Utána pedig elkezdődött a haddelhadd: ki viselje a kárt?
Hasonló esetekben az az első kérdés, milyen jogcímen volt nálunk a más tulajdonában álló dolog. Ettől függ ugyanis, hogy többet vagy kevesebbet vagyunk kötelesek megtenni a dolog megóvásáért. Jogcímből annyi van, ahány fajta szerződés - abból pedig, mint égen a csillag. Itt is azzal kezdődik hát az igazságtétel, hogy elkezdünk kutatni: milyen jogcímen került a szerviz csereautója ahhoz az emberhez, akitől ellopták?
Amikor valaki ingyen használatba ad valamit, az rendszerint haszonkölcsön-szerződés. Ennek a külön felelősségi szabályait háromféleképpen lehet megszegni. Ha külön engedély nélkül harmadik személynek használatra átadjuk a dolgot, és ezért történik baja. Ha rendeltetésellenesen használjuk a dolgot, és azért romlik el. Illetve fenn kell tartani a dolgot, és ennek a költségeit is viselni kell; például az autóba benzint, a szamárba szénát kell venni. Ezenfelül persze ha az általános szabályok szerint felelősek vagyunk a kárért, akkor is rajtunk csattan az ostor.
Ezek a feltételek a jelen esetben nem álltak fenn. A kocsit hősünk nem adta oda másnak, nem éheztette, nem talicskázott vele trágyát. A járgányt egyszerűen ellopták, ami bármelyik kocsival megeshet, amelyik az utcán parkol. Zárt helyre kellett volna-e vinnie a kölcsönautót, ha a sajátjával is rendszeresen az utcán állt meg? Arra a kölcsönvevő nem kötelezhető, hogy más autójára jobban vigyázzon, mint a sajátjára, ha a haszonkölcsön többi szabályát betartja. Ezért a bíróság úgy ítélt, hogy a lopási kárt a szerviz köteles viselni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek