Kinek mondjam el?

Családi körUjlaki Ágnes2007. 04. 27. péntek2007. 04. 27.
Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Házasságkötés előtt álló, 27 éves lány vagyok, harmadikos kisgyerekeket tanítok, imádom a munkámat. Szeptemberben lesz az esküvőm azzal a férfival, akit gimnazista korom óta szeretek. A jövő hónapban elkészül szép kis lakásunk, amelyhez a szüleink segítségével jutottunk. Mindkettőnk szülei nagyon szeretik gyerekeik választottját, s a két család is régóta jóban van. Minden felhőtlenül szép lenne, ha nem lenne a 34 éves vőlegényemnek egy igen komoly hibája: képtelen a hűségre! Osztályvezető egy nagyáruházban, ahol rengeteg csinos lány dolgozik. És sajnos nem tud ellenállni a kísértéseknek. Ha lebukik, könyörög, hogy bocsássak meg neki, esküdözik, hogy ez volt az utolsó, és hogy csak engem szeret. Ez utóbbit el is hiszem neki, mert egyébként igazán kedves, gyengéd, gondoskodó. Csak éppen nem éri be egy nővel. A barátnőm azt mondja, nehogy hozzámenjek, mert ha már most megcsal, mi lesz később; meg hogy kutyából nem lesz szalonna... De én mérhetetlenül szeretem Robit, és amióta az eszemet tudom, csak őt akarom. Hunyjak szemet csapodár természete fölött egész életünkben? Vagy addig harcoljak, amíg meg nem változik?
Üdvözlettel:
Edina

Kedves Edina!
Kezdem a legvégén. Robi nem fog megváltozni, hajtani fogja a nőket, amíg csak a hamut mamunak nem mondja. Önnek két választása van: vagy kiadja az útját, vagy elfogadja ezt a (nem éppen kicsi) hibáját. Az első megoldásra, mint látom, nem hajlik, marad tehát a második. Láttam már ilyen házasságot, nem is egyet, amely jól működött, mert a férfi a bűntudata miatt nagyon kedves volt a feleségéhez, és mert az asszony szemet hunyt a félrelépések felett. A férj életútját sok-sok kis kaland színesítette, de szeretni csak a feleségét szerette. Az egyik ilyen, általam ismert esetben egészen addig tartott mindez, amíg meg nem öregedtek, míg a férfi lenyugodott, és utolsó évtizedeik csendes békében teltek. Itt az asszony, már megöregedve, úgy érezte, hogy végül is megérte kivárni a végét.
A másik esetben azonban az egyik kis kaland komollyá vált, és a húsz évig szemet hunyó feleség végül mégiscsak magára maradt. Utólag már keserűen bánja megalkuvását. De közismert, hogy például kiváló művészházasságok működnek a női megbocsátás alapján. Ehhez azonban a nőnek biztosnak kell lennie abban, hogy férje szereti őt, és szüksége van rá. Ha ön belegondol az elkövetkező, mondjuk, harminc évbe, alkalmasnak érzi magát erre a szerepre? Ha nem, inkább ne vágjon bele, mert a jövő sok szomorúságot tartogat. Persze lehetséges, hogy megéri. Sírással, veszekedéssel, cirkuszolással azonban soha semmire nem fog jutni.
Üdvözlettel:

Ezek is érdekelhetnek