Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Nem hiszem, hogy valaha is változna a családunkban kialakult helyzet, mégis szeretném a véleményét kérni. Már csak azért is érdekelne egy kívülálló véleménye, mert a férjem szerint én minden apróságot felfújok. Tehát: végtelenül bánt, hogy az anyósomék nem egyformán szeretik a két gyereküket, sem pedig az unokáikat. Mindig is a lányuk volt a kedvencük, most meg, hogy két éve egyedül neveli a gyerekeit, állandóan körülötte ugrálnak. A fiuk - a férjem - mindig is háttérbe szorult, sem szeretetben, sem anyagiakban soha nem kapott annyit, mint Anikó. Hozzáteszem: a szülők igencsak jómódúak, az ország legjobb szőlőtermelő vidékén gazdálkodnak. Igaz, a férjemnek is vettek lakást annak idején, meg taníttatták, de a húgának mindig a duplája jutott. Anikó nemrég kapott új autót, de amikor mi kölcsönkértünk tőlük a lakásfelújításhoz, csak ímmel-ámmal adták ide a pénzt.
Ennél is jobban bánt, hogy a két-két unokánál is érzem a megkülönböztetést. (Nekünk két fiunk, a sógornőmnek két lánya van, hasonló korúak.) A két lány egész nyáron náluk van, a mi fiainkat csak két hétre hívják. Pedig mindkét fiú jó tanuló és kimondottan jó gyerek. A karácsonyi, szülinapi ajándékokban is nagyok a különbségek. Amikor ezen morgolódom, a férjem leint, hogy kicsinyes vagyok. Balázsnak birkatürelme van, nem sértődős, nem is érdekli ez a téma.
Üdvözlettel:
Dóra

Kedves Dóra!
Az a kép jutott eszembe, amikor a testvérek centire hasonlítgatják, hogy kinek jutott több kóla a poharába. Tudjuk, hogy a testvérféltékenység már az emberiség második "generációjában" jelen volt. Lám, itt a mellőzött testvér nem izgatja magát - megteszi helyette a házastárs. Persze nem akarom lebecsülni a sértettségét, elhiszem, hogy nagyon rossz érzés szembesülni vele, az ön családja mindig csak a második lehet. De biztosan így van ez? Nem csak arról van szó, hogy Anikó tényleg jobban rászorul a segítségre, mint Balázs? Hiszen ő egyedül neveli két gyerekét, míg önök - mint levelében részletesebben is leírja - tulajdonképpen jól állnak, minden rendben: lakás, autó - és nem utolsósorban van két, jól sikerült gyerekük.
Mindazonáltal, bár az érintettek ezt általában tagadják - s tényleg, nemigen illik bevallani -, előfordul, hogy a szülő jobban szereti egyik gyermekét, mint a másikat. Igaz, intelligens ember ezt nem nyilvánítja ki, hiszen a másikat is szereti annyira, hogy ne bántsa meg az érzékenységét. Mit mondjak erre? Vagy elfogadja, és igyekszik nem törődni vele, mint olyan dologgal, amin nem tud változtatni, vagy egész életében ezen fog füstölögni. Érdemes?
Üdvözlettel: