Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Nemrégiben egy olyan nagymama levelére válaszolt, akinek segítő szándékát a lánya visszautasította. Hát, furcsa az élet: az én gondom éppen az ellenkezője. Az a panaszom, hogy az én anyukám egyáltalán nem törődik velem, pontosabban a kismamaságommal. Első gyermekemmel vagyok várandós, júliusban hozom világra. Anyósom már lázasan vásárol a babának, s ha elmegyünk hozzájuk, mindig a kedvencemet főzi, azt sem tudja, hogyan kényeztessen.
Bezzeg az anyukám! Amikor nagy boldogan, karácsonykor bejelentettem neki, hogy babát várok, felkiáltott: "Megőrültél?" Aztán még hozzátette: "Én még nem akarok nagymama lenni!" Az ünnep sírásba és kölcsönös sértődésbe fulladt. És azóta is, ha szóba kerül az "őrültségem", anyu idegesen másra tereli a szót. Azt is előre kijelentette, hogy ők júliusban nyaralni mennek a tengerpartra. Anyukám egyébként 48 éves, nagyon csinos és aktív. Öt évvel ezelőtt másodszor is férjhez ment (édesapám régen meghalt), a férjével normális, baráti a kapcsolatunk. Sokat sírok, még anyósom békítget, hogy majd megemészti az anyu a dolgot, és minden rendben lesz. De nem értem, mi történt az én kedves és jó anyukámmal. És hogyan fogom neki mindezt valaha megbocsátani?
Üdvözlettel:
Kriszta

Kedves Kriszta!
Megértem keserűségét, hiszen áldott állapotban még egy kolléganő rossz megjegyzése is fáj, nemhogy az édesanyáé. Ugyanakkor érteni vélem anyukája viselkedésének mozgató rugóit, ha nem is tartom éppen dicséretesnek. Hosszú özvegység után néhány éve végre párra lelt, most boldog fiatalasszony-éveit éli, s ez független attól, hány éves. Ebben a helyzetében derült égből villámcsapás volt számára az a hír, amelytől, mondjuk, tíz év múlva sírva fakadna örömében. Mint ahogyan tette ezt az anyós is, aki úgy viselkedik, ahogyan igazi anyák szoktak. Örüljön annak, hogy férje édesanyja ilyen, és viszonozza nagy szeretettel.
Azt javasolnám, most hagyja az édesanyját, hadd eméssze meg ezt a "csapást". A férje valószínűleg segíteni fogja ebben. Ön pedig ne ezzel foglalkozzon, hanem csakis születendő gyermekével. Neki nyugalomra és derűre lesz szüksége. Ehhez képest pedig eltörpül az a probléma, hogy egy hiú, középkorú szépasszony nem akar még nagymama lenni. Ami persze amúgysem az ő akaratán múlik. Meglátja, hamarosan rájön erre ő maga is. Ha nem előbb, de amikor először kezébe veszi majd unokáját, egészen biztosan meglágyul a szíve.
Üdvözlettel: