Könnyebb a vadonban

A most harmincnégy éves fiatalember a rendszerváltáskor települt át szüleivel Erdélyből Magyarországra. A dévai iskolák után Baján érettségizett, s a pesti műegyetem építészmérnöki karán folytathatta tanulmányait. Nemcsak jól tanult, de kiválóan sportolt, ráadásul az extrém sportokat is szívesen űzte.
Ebből lett a baj. Sziklamászás közben leesett a falról, húszévesen kerekes székbe kényszerült. Ma is ahhoz van kötve, de így is sokkal több kalandban volt része, mint ezer egészséges embernek együttvéve. Többek között Irán meg Afganisztán feltérképezése után nemrég jött haza a kolumbiai őserdőkből, s már készül a világ egyik legveszélyesebb övezetébe: Szudánba és Eritreába.
Ehhez képest mi egy igazán békés portán beszélgetünk a Hernád menti Zsujtán. Az apró faluban Bendegúz fedezte fel vagy öt éve a portát, rajta az ódon, de akkor még romos "kiskastélyt". Építészként azonnal meglátta a benne rejlő lehetőséget.
A ház öreg hársfája alatt számba vesszük, hány országban is fordult meg eddig. Úgy a huszadiknál abbahagyjuk. Érthetetlennek látszik, hogy a kerekes székes léttel miképp lehet összeegyeztetni az őserdei csavargásokat.
- Sokkal könnyebben, mint gondolnánk - nevet. - Főleg az általunk civilizálatlannak tartott vidékeken. Én a dél-amerikai indiánoktól vagy a közép-amerikai csavargóktól sokkal több segítséget remélhetek ma is, mint egy úgynevezett európai átlagpolgártól. És egyáltalán nem olyan veszélyesek azok a vidékek, mint ahogy azt a hírekben olvashatjuk. Én például legutóbb papírok nélkül léptem át egy folyón a panamai-kolumbiai határt, és - mondjuk úgy, bennszülött barátaimmal együtt - elfogtak a határőrök. Azt hittem, itt a vég, ám másnap a legnagyobb barátsággal engedtek utamra.
A dzsungelben. Ezt nem árt tudatosítani, hiszen a közép- vagy dél-amerikai őserdők még egy teljesen ép sportembernek is sok kellemetlen percet szerezhetnek. Hát még egy kerekes székbe kényszerült, ráadásul európai jövevénynek!
Nagy Bendegúz erre azt mondja: az ember komoly helyzetekben sokkal többre képes, mint az otthoni szobapapucsában hinné. Vannak persze helyzetek, melyeket egy mozgáskorlátozottnak jó elkerülnie, de máskülönben úgyszólván teljes életet élhet. Igaz, a kezdet iszonyúan nehéz. Súlyos balesete után ő is két évig járta a különféle rehabilitációs intézeteket, de rá kellett jönnie: ő maga tud magán a legtöbbet segíteni. Főleg amikor az egyik fő-főpszichológus le akarta beszélni az egyetem folytatásáról.
Hál' istennek nem sikerült. Az egyetemen pedig olyan remek barátokra lelt - mint például a zalai Vass László -, akik a legnehezebb időkben tartották benne a lelket. Az építészdiploma mellett ma már ott lapul a zsebében a rehabilitációs szakmérnöki papír is, aminek az alapjait egy svéd egyetemen szerezte meg. Sokat tanult ott fent, északon, de azért a sportolásra is jutott az idejéből. Még egy fél évet se volt ott, amikor megnyerte a stockholmi kerekes székes maratont. Egy ajándék járgánnyal.
Ma is rendszeresen sportol. A maratont ugyan manapság hanyagolja, de szkanderezésben például az egyik legismertebb versenyző Magyarországon. És persze dolgozik, tervez. Eddig Pesten lakott, de nemrég megvette Göncön az egykori megyeházát, s azt tervezi, egyszer itt rendezi be az otthonát és az építészirodáját.
És addig még számtalan kaland vár rá, többek között Szudán, Kongó meg Eritrea. Hogy a magyar hivatalok kerekes székkel megmászhatatlan lépcsőit ne is emlegessük.