Egymásért teremtve

Családi körCsászár Jenő2007. 05. 04. péntek2007. 05. 04.
Egymásért teremtve

Minden áldozat megérte!
Az anyák napja ünnepi hangulatában a gyermekáldásra vágyókra irányul figyelmünk.
Közülük is olyan asszonyok megható története álljon előttünk példaként, akik egészségüket is kockára téve, végtelen türelemmel, szó szerint áldozatokat vállaltak a születés oltárán. Ismerjék meg őket!
Megesik, hogy az ész csődöt mond, a tudomány tehetetlen, ám a hit véghezviszi a lehetetlent. Az anyaság utáni vágy olykor olyan erős, hogy bár a doktorok bölcs diagnózisa semmivé foszlik, az áhított magzat mégis megfogan. Sohasem akkor, mikor az asszony görcsösen akarja, hanem akkor, mikor bölcsen átengedi magát a nálánál erősebb akaratnak. Ez járt a fejemben, mikor egy hevesi lelkészlakban jártam, Nagyvisnyón. A református pap felesége elmesélte, milyen szomorúan indult a családalapításuk. Az orvosok nem sokat kerteltek, megmondták a törékeny fiatalasszonynak: adjon hálát a sorsnak, ha egyetlen csemetéje lehet. Nem tévedhettek a diagnózisban, a kismama egymás után két magzatával is elvetélt.
A teológiát végzett asszony a Bibliához fordult vigaszért. Felütötte a könyvet, és szíven találta, amit Ábrahámról meg feleségéről, a meddő és ráadásul élemedett korú Sáráról olvasott. Az Ábrahámnak tett isteni ígéret úgy szólt, hogy Sárának gyermeke születhet, amin a sátor előtt hallgatózó nő hitetlenkedve nevetett, hiszen ő meg a férje már aggok voltak. "Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?" - szólt mégis a bibliai mondat. Ebbe fogódzott bele a kórházi ágyon fekvő lelkészné is. Az ószövetségi történet járt a szülők fejében később is, amikor elsőszülött lányukat Sárának keresztelték. Aztán sorra jöttek a többiek. Összesen hatan.

És akkor meglátták a két csíkot
Mi leszünk a szerencsések, akiknek sikerülni fog - ezzel vágott neki a lombikbébiprogramnak az akkor harmincnégy éves Sándor Krisztina. Addigra a házasok már szembesültek a meddőség rémével, majd túljutottak a csalódottság és a döbbenet első hónapjain, s végül rászánták magukat, hogy mesterséges úton jussanak utódhoz. Arra persze nem is gondoltak, hogy négy hosszú évükbe kerül, mire, négy kiló harminc dekával, világra jön a kisfiuk, Ádám.
Nagy törést okozott, amikor az első beavatkozásnak nem volt foganatja - emlékszik vissza Krisztina. A második beültetés sikertelensége pedig annyira összetörte őket, hogy elhatározták, berendezkednek a gyerek nélküli életre. Hosszú szünet után vállalkoztak csak a harmadik kísérletre, s amikor az sem kecsegtetett gyermekáldással, csaknem feladták. Bár sok kapcsolat zátonyra fut az utódért folytatott harcban, a Veresegyházán élő házaspár kitartónak bizonyult.
- A kudarcok csak összekovácsoltak minket - mondja az aszszony. A negyedik beültetésnek már az esélytelenek nyugalmával vágtak neki. Csupán azért, hogy utóbb ne lehessen lelkiismeret-furdalásuk amiatt, mert nem próbáltak meg mindent.
- Nem is izgultam, síelni mentünk Ausztriába, és eszembe sem volt az állapotom miatt aggódni. A férjem figyelmeztetett, hogy letelt az előírt 12 nap, ezért gyorsan beugrottam egy osztrák patikába beszerezni egy tesztet. Mikor megláttam a két csíkot, ami a terhességet jelzi, remegni kezdett kezem, lábam, nem hittem a szememnek. Öt nap múlva aztán az ultrahang megmutatta, hogy dobog a magzat szíve. A következő kilenc hónap csigalassúsággal telt, izgultam, nehogy baj legyen - emlékszik vissza Krisztina.
Ádám most féléves, és születése óta az édesanyja könnyedén veszi a gondokat. Lubickol az anyaszerepben, s ha nyűgös a kisfiú, a mamája azzal nyugtatja magát: mi ez a kis nehézség a négyéves küzdelemhez képest?

Ágynyugalomban
Váradi Ági harmincöt éves volt, amikor bizonyossá vált, szíve alatt új élet fejlődik. Nem terveztek második babát, boldogságban éltek az akkor ötesztendős Fannival, aki koraszülöttként látta meg a napvilágot. A házaspár addig úgy gondolta, épp eleget sírtak annak idején a lányuk miatt, akinek életéért hosszú hetekig harcoltak az orvosok.
Aztán mégis úgy döntöttek, ha jönni akar a baba, hát csak jöjjön! A korábbi évek fájdalmas emlékei, végeláthatatlan aggodalma is oldódott már bennük, hiszen Fanni háromesztendős korára teljesen kinőtte kezdeti gyöngeségét. S milyen boldog volt, amikor megtudta, hogy kistestvére születik!
Egy családi kirándulás során aztán váratlan esemény történt. A kacskaringós hegyvidéki úton, egy döccenő után Ági érezte, nagy baj van. Vérezni kezdett. Az asszony áldott állapotának tizenkettedik hetében járt. Meg sem álltak az első kórházig. Először a vizsgálóasztalon futott végig rajta a fájó gondolat: mi lesz, ha elveszítik a babát? Hangtalanul sírt, s közben az járt a fejében, a csöppnyi magzat talán 7-8 centi lehet, aprócska szervei kifejlődtek, s noha mindössze 20-22 gramm a súlya, a szíve viszont már az első perctől szabályosan dobog.
Imára kulcsolta a kezét. Ági kérése meghallgattatott. Néhány napos megfigyelés után a debreceni otthonukhoz közeli kórházba szállította a mentő, ahol veszélyeztetett várandósként, kisebb megszakítással 26 hetet töltött. Állapota súlyossága miatt - s hogy a vetélést elkerüljék - szigorú orvosi ellenőrzésre, kezelésekre, valamint ágynyugalomra volt szüksége. Keserédes napok teltek csigalassúsággal egymás után, de a kismama hősiesen tűrte. Férje és nővére nemcsak lelkileg támogatta a babavárásban, hanem az otthoni előkészületekben, a kelengye összeállításában is helytálltak.
Csenge a terhesség 38. hetében, császármetszéssel, egészségesen jött a világra. Ennek már hat éve, de Ági még ma is könnyes szemmel mesél azokról a hónapokról. Szó sem esik fájdalmakról. A boldogságtól sír. Minden nap megérte, suttogja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek