Jogi esetek

A munkaviszony jellemző esete annak, amikor a törvény ugyan azt feltételezi, hogy a felek egyenrangúak, azonos eszközökkel és esélyekkel rendelkeznek, de ez csak vélelem. Átlagosnak mondható esetben egy munkavállaló pótolható, ellenben munkahelyet nem egyszerű találni. Ezt az egyenlőtlenséget a Munka törvénykönyve inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálja helyre tenni. Mostani jogi esetünkben egy olyan ritka jogintézményről lesz szó, amely elég szigorú ahhoz, hogy valós védelmet biztosítson a munkavállalónak.
Egy asszony munkát keresett. A cégnél, ahová jelentkezett, többek között arról is érdeklődtek, hogy tervez-e gyermeket - ami már eleve jogsértő, hiszen egy állásinterjún csak a munkával kapcsolatos kérdéseket lehet feltenni. Az asszony nemmel válaszolt.
Felvették, az asszony munkába állt a cégnél, majd néhány hónap múlva elbocsátották. Egy héttel a felmondás kézbesítése után azonban az orvosi vizsgálat megállapította, hogy az asszony háromhetes magzatot hord.
Azzal talán sok kedves olvasónk tisztában van, hogy terhes kismamát nem lehet rendes felmondással elbocsátani. De vajon mi a helyzet azzal a nővel, aki nem is tudja, hogy terhes? Talán meglepő, de a Legfelsőbb Bíróság egyik döntése szerint még két évvel később is sikeresen lehetett megtámadni egy olyan elbocsátást, amellyel terhes asszony került az utcára, de csak a szülés után derült ki, hogy a felmondás pillanatában már megvolt a magzat. A terhesség ténye ugyanis objektív felmondási tilalmat hoz létre: ez annyit tesz, hogy a terhes nő kirúgása érvénytelen, attól függetlenül, hogy a terhességről bárkinek van-e tudomása, beleértve magát az érintett kismamát is.
Jelen esetben az volt a probléma, hogy a munkáltató nagyon nem szerette volna, ha a terhes nő a nyakán marad, ezért pert kezdeményezett a munkaügyi bíróságon. Érvelésének lényege szerint nem az a baja, hogy az asszony terhes lett, és így majd nem dolgozik, ráadásul még pénzbe is kerül a cégnek. A cégvezető azzal érvelt, hogy a baba utáni vágyáról és az ez irányú "próbálkozásairól" nem tájékoztatta őket előre.
A polgári jogszabályok előírják a jóhiszeműséget, a tisztességet és az együttműködést a felek számára; ezt az általános szabályt szegte volna meg a munkavállaló azzal, hogy terveiről - mármint arról, hogy teherbe kíván esni - nemhogy nem tájékoztatta, de kérdésre félretájékoztatta a munkáltatót. A nő azt persze tudta, hogy ha terveiről szól, akkor még időben utcára teszik, mielőtt teherbe esne. Azt, hogy a munkavállaló asszony csak azért állt munkába, hogy legyen honnan szülési szabadságra mennie, a munkáltató nem tudta bizonyítani.
A bíróság nem sokat gondolkodott a kérdésen. Visszatért a már említett legfelsőbb bírósági döntéshez: a terhesség objektív akadálya a felmondásnak. Nincsen rosszhiszemű terhesség, a védelem már a semmiről nem tudó, semmiről nem tehető magzatot illeti meg. Ezért a bíróság a felmondást érvénytelennek nyilvánította.