Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Azért fordulok Önhöz egy kis panaszkodásra, mert egyik múltkori válaszában írta, hogy Ön lányos anya, ezért feltételezem, hogy megért. Vajon miért sárkány minden fiús mama?! A barátnőm és a húgom is szenved az anyósától,  és magam is úgy érzem, hogy életem keresztje a férjem édesanyja. Még ma sem túl idős, a hatvanas évei elején jár, és nagyon jól tartja magát. Rossz házasság után, harmincöt évesen maradt egyedül a kétéves fiával, azóta senkije nem volt, csak a gyerekének élt. Nincs testvére, barátnője, senkihez nem kötődik a fián kívül, s kijelentése szerint még a négy hónapos unokáját is csak azért szereti, mert a fiára emlékezteti annak kisbabakorából. Lelki társának is a fiát tekinti, de azt már nem akarja elfogadni, hogy a fiának viszont a felesége a társa, mármint én. Mivel szomszédos házban lakunk, elvárja, hogy a férjem munkából hazajövet először hozzá térjen be, gyakran meg is vacsoráztatja, s közben kikérdezi a munkájáról, a gondjairól, terveiről. Mire Tomi egy-két óra múlva hazatér, sokszor már nincs kedve még egyszer elmesélni ugyanazt. Anyósom lekezelően beszél rólam, sokszor csak így: "ő", mintha a nevem se jutna eszébe. Ha meghallja, hogy a legkisebb mértékben is ellentmondok a férjemnek vagy egyszerűen más a véleményem valamiről, mézesmázosan közli, ő a világért sem szólna bele a mi dolgunkba - és aztán határozottan a fia mellé áll. És sorolhatnám tovább.
Az a szerencsém, hogy a férjem békés természetű, meg át is lát az anyja mesterkedésein. De hát sajnálja, és nem akarja megbántani. Én viszont lassan úgy érzem, hogy a házasságom is rámehet erre az alattomos aknamunkára.
Üdvözlettel:
Ildikó

Kedves Ildikó!
Az ön gondja olyan régi, mint maga a házasság intézménye. Valaha - a legkülönbözőbb társadalmi osztályokban - az volt a szokás, hogy amikor az új menyecskét hazavitte a fiú, onnantól kezdve az anyós parancsolt neki. A keleti népeknél ez máig így van. Természetesen egy mai fiatalasszony nem tűr el ilyen alávetett állapotot. Önöknél még az is árnyalja a képet, hogy anyát és fiát szoros érzelmi kapocs fűzte össze sok éven át. Ez is jellemző helyzet: az egyedülálló anya mindent feláldoz, mindenről lemond a gyereke érdekében, de aztán be is nyújtja a számlát. Hiába nő fel a fia, ő továbbra is első akar lenni a számára. Mit lehet itt tenni? Ha lehetséges, költözzenek el kissé távolabbra. Szükségtelen naponta találkozni a mamával. De ha ez nem megy, beszélgessen el komolyan a férjével, keressen erre egy nyugodt alkalmat. Könnyek és vádaskodás nélkül mondja meg neki, hogy ha meg akarja menteni a házasságukat, jól gondolja át  kapcsolatai szerepét.
Üdvözlettel: