Óvunk, védünk egy életen át

A gyermeknevelés témája olyan a nőknek, mint egykor a háborúzás lehetett a férfiaknak. Beszélnek róla egymás között, meghányják-vetik minden részletét százszor is, de magukban mind azt hiszik, csakis a saját vezényszavaik viszik majd győzelemre a sereget.
Van ugyebár az a szülő - egészen pontosan anya- és nagymamatípus -, aki azzal mutatja ki gyermeke-unokája iránti majomszeretetét, ha vég nélkül süt-főz neki. Nála egy hétköznapi reggelire feltálalt fogások száma vetekszik egy karácsonyesti menüsoréval. A terülj, terülj, asztalkámon irdatlan mennyiségű étel sorakozik, s nincs apelláta, az imádott utódnak ennie kell, kifulladásig. Ha elnyelte a toronymagas szalonnás-túrós csuszát, és netán nem repetázik, a mama máris romjaiban hever: őt már nem szeretik igazán... Úgyhogy a gyerek csüggeteg tekintettel inkább újra a szedőkanálért nyúl.
Szépszámú a csemetéjüket a széltől is óvó szülők csapata. Gyümölcsérés idején egy pirosló cseresznyefa puszta látványára felcsendül a "Vigyázz magadra!" anyai sikoly. Pedig a túlzott féltés nem segít abban, hogy több bátorságot öntsünk a gyermekbe. Hasonlóképpen nem visz közelebb a célhoz az sem, ha helyette félünk. Mindezeknél már csak egy rosszabbat tehetünk: ha a fene nagy féltésben mi magunk kapaszkodunk a roskadozó ágakba. A gyerek meg magába roskadtan csak áll, áll a fa alatt, kosárral a kezében.
Külön kategóriát képeznek az önjelölt zsenianyukák, akik - az év végi bizonyítvány és szülői értekezlet dacára - szentül meg vannak győződve gyermekük kivételes értelmi és fizikai képességeiről. Az isten mentsen meg mindenkit attól, hogy rosszat mondjon a sztárolt utódra, akit foggal-körömmel védenek, anélkül, hogy a tények a legcsekélyebb mértékben is összezavarnák őket. Ha a kis zseniről vagy a kis zsenivel beszélnek, mintha elemelkednének a talajról. A gyerek meg csak néz bambán, nem érti az egészet. De bolond lenne visszarángatni a földre az elvakultan lebegő mamát! Mert ennyi esze azért neki is van.

Csibészségben rekorder
Kiskoromban utáltam jó gyereknek lenni. Illetve ez így nem pontos, mert azt soha nem sikerült megtapasztalnom, hogy milyen a "jó gyerekség". Inkább úgy helyes a megállapítás: jó volt rossz gyereknek lenni.
Mióta az eszemet tudom, szerettem volna különb lenni a többieknél, valamiben jobbnak lenni bárki másnál. Nem születtem zseninek, utáltam tanulni, vézna, szemüveges, bandzsa, mamlasz gyerek voltam. Egyetlen esélyem volt: megcélozni az iskola legmegátalkodottabb tanulója címet.
Hát ez sikerült is. Rettegtek tőlem a tanárok.
Kifogdostam a halakat a folyosói akváriumból, az udvaron sorakozó tanulók közé ugrottam a magasföldszinti ablakból, a focipályáról kővel fejbe dobtam a locsolóautó vezetőjét, ő pedig berohant az udvarra, és úgy elvert, mint szódás a lovát. A kicsiket bántottam, a nagyokat provokáltam, ocsmányul beszéltem, mindenkinek visszapofáztam. Akkoriban még a férfi tanárok, ha szükségét érezték, lekentek egy-egy pofont a csibészeknek. Azt nem mondom, hogy a pofon jólesett, de minden nyakleves után hősnek éreztem magam. Évente legalább egyszer ki kellett cserélni az ellenőrzőmet, mert a sok intőtől állandóan betelt. Szegény szüleim rettegtek megnézni az üzenőmet, pironkodva ültek minden szülői értekezleten.
Büszke voltam magamra, mikor "bezártak". Az iskolánkban a bezárás azt jelentette, hogy annak a diáknak, aki valami rosszaságot követett el, a tanítás után egy órát kellett állnia a tanári szoba előtt. Én voltam a rekorder. Önérzetesen álltam a folyosón, azt gondoltam, szobor vagyok, a rosszaság csimborasszója. A tanárok vicces megjegyzéseket tettek, de csak mosolyogtam magamban: "Szürke oktatók vagytok, de én rettegésben tartok egy egész iskolát, ez aztán a valami."
 Negyedik osztály tavaszán, április negyedike táján a kisdobosokat úttörővé avatták. Előtte Piroska néni, az osztályfőnök magához hívatott, és elmondta, hogy nem vagyok méltó az úttörőnyakkendő viselésére, engem nem avatnak fel. Melegség öntötte el a lelkem, megint különb vagyok a többinél. Eljött az avatási ünnep, ceremónia, nagy beszédek, Himnusz, Szózat, meghatódottság. Csak én nem hatódtam meg.
A következő tanítási napon, a becsöngetéskor felsorakoztunk az osztályterem előtt. Ott álltam a sor végén, utolsóként - én voltam a legmagasabb az osztályban -, a hosszú gúnárnyakamon a kék kisdobos-nyakkendővel, magam előtt harmincegy piros nyakkendős osztálytársammal, csupa úttörővel.
Nem volt jó kisdobosnak lenni.

Anyabeszéd
Jó ég, milyen aprócska! Mint egy béka, olyan a felhúzott lábaival.
Hát ki a mami tündér mókusbundája, édes pici csillagvirágja?
Most meg megint miért ordít? És muszáj pont hajnali háromkor? Csereszabatos még ez a gyerek, nem lehetne visszaváltani?
Vigyázz, forrrró!!!! Ezt most megjegyezted egy életre. A mami ad rá egy puszit, úgy hamarabb gyógyul.
Jézusom, kétszer volt rajtad ez a nadrág, és a térded már kikandikál a tátongó lyukon. Mondd, direkt csinálod ezt velem?!
Döntsd már el végre, a pörgő szoknyás hercegnőt vagy a bepisilős pólyás babát vegyük meg? Kár erőlködnöd, szó sem lehet mindkettőről.
Még hogy Orbán bácsi volt a Mikulás?! Honnan szedted ezt az ostobaságot? Na és ha hasonlít picit a hangja, ez még nem bizonyít semmit.
Ez most egy kicsit fájni fog, kicsim. De itt vagyok, fogom a kezed. Nyisd nagyra a szád, számolj el tízig, és már készen is vagyunk, ígérem.
Hol hallottad ezt a szót? Hogy mit jelent? Nem is tudom...
Tudod, hogy a hazugsággal ki lehet kergetni a világból! Azt mondtad este, hogy megtanultad a verset. Ne az egyesért kérj bocsánatot!
Micsoda kérdés, szívem?! Szerintem észbontóan futottál, ezt tőlem örökölted! Kit érdekel a dobogó?!
Állom a szavam, felvettek a gimibe, megveszem neked. Teleszkópos, 27 sebességes? Most tengeralattjáróra vagy biciklire hajtunk?
A tíz óra - az tíz óra, kisasszony, vagy megtanulod, vagy nincs több buli. Nem érdekel a Kata mamája, tudtommal te itt laksz! Majd ha lányod lesz, megtudod, milyen film pereg ilyenkor az ember fejében!
Mi a baj a régi mobiltelefonnal? Alig egyéves! Ha újat akarsz, dolgozz meg érte. Még hogy én fizessek neked a fűnyírásért?! Ügyes próbálkozás volt, de nem jött be.
Aha, ez tényleg jó szám... Nem vennéd halkabbra? Kérlek szépen...
Végül is helyes fiú... Én nem szólok bele... Ha neked tetszik...
Micsoda?! Kettesben?! Hátizsákkal?! Boszniába?!