Már nem gyerek, még nem felnőtt

A nagybetűs élet küszöbén szembesülünk azzal, hogy a felnőtté válás nem is olyan könnyű. Kétségeink támadnak önmagukkal kapcsolatban, megkérdőjelezzük korábbi döntéseinket, képességeinket, a jövőt pedig kiszámíthatatlannak érezhetjük. Folytatódik a tinédzserkorban is zajló önkeresés folyamata, a felnőtt identitás felépítése. 

– A kapunyitási krízis, akárcsak az életközépi válság, a személyiségfejlődés egyik állomása. Napjainkban a pszichológia a huszonöt éves kort – korábban a tizennyolcadik életévet – tekinti a felnőtté válás kezdetének, ekkora fejeződik be az idegrendszeri érés – a frontális lebeny döntéshozatalért felelős része –, továbbá az utóbbi évtizedekben kitolódott a tanulási időszak vége, a családalapítás kezdete. A fiatalok éppen, hogy túllépnének a tinédzserkor kihívásain, máris újabbakkal kell szembesülniük – sorolja a életszakasz nehézségeit dr. Szabó Zsuzsanna pszichoterapeuta.

A kapunyitási krízis átmeneti időszakában megjelenhet a köztesség érzése: az illető már nem érzi magát gyereknek, de még felnőttnek sem, a kettő nehézségeit, terheit hordozza magán. Amennyiben ez az érzés elmélyül és tünetekkel (például heves szorongással vagy pánikszerű rosszulléttel) társul, kapunyitási pánikról beszélhetünk.

– Az ebbe az életszakaszba lépők, ahogyan a tizenévesek is, sokszor önzőnek tűnnek, mert önmagukra fókuszálnak – mondja a pszichoterapeuta. – Holott ez az időszak az útkeresés lényeges fázisa. Ha megfelelő az önismeret és a lelki munka a krízisben jelentkező belső feszültséggel, akkor jól elsajátíthatják azokat a képességeket, mintákat, amelyekre a felnőtt életük során szükségük lesz. A későbbiekben ezek birtokában képessé válhatnak tudatosabban munkát és párt választani, netán elkerülhetnek egy esetleges válást.

A nehézségek mellett számos lehetőséget is tartogat ez a korszak. A fiatal magának alakíthatja az életét. Vállalhat diákmunkát, gyakornokként több szakmában, munkakörben kipróbálhatja magát; módja nyílik az önfejlesztésre. Közben megérezheti a döntései következményét, a felelősség súlyát, hogy milyen kontroll alatt tartani a mindennapjait. Ahhoz, hogy elégedett legyen az életével, többek között az is kell, hogy tapasztalatokat szerezzen önmagáról: a kudarcok után miként tud újra felállni, a problémákat saját erőből megoldani.

Előfordulhat, hogy a fiatal fél kilépni a való életbe és benne ragad ebben az életszakaszban. Jellemző lehet a diplomahalmozás, illetve hogy sokáig otthon vagy kollégiumban él. Az illető – miközben vágyik az önállóságra – a döntések elodázásával valójában feláldozza a függetlenségét. Továbbra is a család finanszírozza a mindennapokat, ennél fogva a szülők beleszólhatnak a döntéseibe.

A neveltetés és a személyiségjegyek befolyásolják, hogy miként éli meg valaki a korszakváltást. A szorongóbb, zárkózott típusú fiataloknak, akit esetlegesen a szülők is jobban kontrolláltak, sokszor nincs meg az energialökete, hogy a saját kezébe vegye a sorsa irányítását. A másik gyakori probléma, hogy éppen ellenkezőleg: nem halogat, hanem korán elköteleződik, s később bizonytalanság ébred benne a választásaival kapcsolatban. Ez frusztrációt okozhat, úgy érezheti, csapdába esett. A jövővel kapcsolatos félelmek mellett megjelenhet a reménytelenség, kilátástalanság érzése, súlyosabb esetben szorongás, pánik vagy depressziós tünetek kíséretében. Ekkor érdemes szakember segítségét kérni.

– A krízis magától nem oldódik meg, mindenkinek önmagának kell vele megbirkóznia – foglalja össze dr. Szabó Zsuzsa. – Fontos a család, a barátok támogatása is. A kapunyitási krízisben lévőért azzal tehetjük a legtöbbet, ha mellette állunk, bátorítjuk, támogatjuk a döntéshelyzetekben, és biztatjuk: ne féljen, hogy hibázik, mert mindig van lehetőség újrakezdeni. Szülőként figyeljünk és reagáljunk a gyermekünk igényeire. Nem érdemes helyette dönteni, mert akkor később tévútnak érezheti az életét. Ebben is, mint mindenben, mértéket kell találnunk.