Láthatatlan gyermekek

Az alkohol-, a drog-, a gyógyszer- (nyugtatók, altatók, hangulatjavítók rendszeres használata), a szerencsejáték-, illetve a munkafüggőséget máig többnyire tabuként kezeljük. A szenvedélybeteg szülők gyermek(ei) sokszor a segítők számára is észrevétlenek maradnak. Lelki támogatást csak akkor kérnek-kapnak, ha ők is szenvedélybetegek lesznek, vagy súlyosan megbetegszenek. Holott nekik is járna a boldog, gondtalan gyermekkor, majd felnőttként a harmonikus, kiegyensúlyozott élet lehetősége.
A normális működéstől eltérő családi légkörben élő gyermek életét az állandó félelem, a bizonytalanság, a szégyen, a bűntudat jellemzi. Gyakran éri lelki, fizikai vagy szexuális bántalmazás; az érzelmi elhanyagolás a gyermekkora állandó részévé válik. Nemcsak a szenvedélybeteg szülő ellentmondásos magatartása nyomasztja, hanem a másik, nem függő felnőtt reakciói is komoly terhet rónak rá. Az irántuk érzett kötődés, lojalitás miatt nem beszél a problémáról, inkább némán szenved, az úgynevezett „Ne beszélj, ne érezz, ne bízz” hármas védekezési mechanizmust alkalmazza.
– A gyermek idővel alkalmazkodik az állandó stresszhez, feszültséghez, kiabáláshoz, ám komoly árat fizet érte. A magában hordozott probléma terhe az élete minden részére kihat: elszigetelődik a közösségtől, vagy deviánssá válik a viselkedése. A másik véglet, hogy az illető túlteljesít, maximalistává válik, mert a sérelmeket tudattalanul ekképpen próbálja ellensúlyozni. A látszólag pozitívnak tűnő törekvő jellem mögött azonban a kényszeresség áll, ahol „a legalább velem ne legyen probléma” érzése munkálkodik – részletezi Frankó András, aki a Máltai Szeretetszolgálatnál családterapeutaként sokat tesz a nehéz sorsú gyermekekért.

Hogy az átélt nehézségek, megpróbáltatások mennyire viselik meg az illetőt, függ az életkorától, a személyiségbeli jegyektől, az otthoni helyzet súlyosságától, illetve hogy mennyi időn át marad ebben a szituációban – magyarázza a családterapeuta, aki szerint szükséges minél szélesebb körben beszélni a problémáról, mert a függő szülők gyermekei sok esetben nagy küzdelmek árán sem válnak boldoggá.
Kutatások kimutatták, hogy azok a szenvedélybeteg felnőttekkel élő gyermekek sérülnek kevésbé, akiknek az életében jelen van egy biztonságot jelentő személy. Szerencsés, ha az érintett olyan sporttevékenységet végez, ami által tartalmas időt tölthet együtt a kortársaival. Segítséget jelenthet, ha a pedagógus megpróbálja behívni egy szakkörre, vagy a nagyszülő minél többször magához veszi. A kellemes hangulatban telt közös tevékenység megadhatja számára a kapcsolódás lehetőségét, megélheti azt a törődést, szeretetet, biztonságot, amit a szülőtől nem kap meg.
– A segítségnyújtás első lépése – amely egyben közös társadalmi felelősségünk –, hogy észrevegyük ezeket a gyermekeket. Ha el tudjuk érni, hogy képesek legyenek nevetni, segítséget kérni és elfogadni, beszéljenek a gondjaikról, akkor hatalmas lépést tehetünk azért, hogy ne legyenek elfeledve – hangsúlyozza Frankó András. Megemlíti, hogy ma már egyre több kezdeményezés létezik, amelyek a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek szólnak.
A kifejezetten ezt a célt szolgáló kimondhato.hu (a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában megjelent könyv nyomán), apaanyapia.hu weboldalak az érintett gyermekeknek szánt legfontosabb üzeneteket igyekeznek átadni (például: „Nem a te hibád!”). A honlapokat felkeresők választ kaphatnak a problémával kapcsolatban bennük megfogalmazódó valamennyi kérdésre, tájékozódhatnak a segítségkérés módjáról, továbbá hogy miképpen fogjanak hozzá az őket ért trauma feldolgozásához.
Jó kezdeti lépést jelenthet például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bolyhos és a Lurkó című gyermekeknek szóló mesekönyve. Emellett a karitatív szervezet El-Fogadó néven e-mailes és online segélyszolgálatot működtet a közösségi oldalakon, valamint létezik önsegítő anonim csoport Alkoholbeteg szülők felnőtt gyermekei néven.
– Rossz megoldás, ha a szőnyeg alá söpörjük a problémát. Felnőttként is érdemes szembenézni az egykori félelmekkel, a szülővel kapcsolatban a gyermekkorban megélt ambivalens érzésekkel. Annál is inkább, mert évekkel később egyfajta elakadásként, önmagunkkal való elégedetlenségként, szorongás, depresszió formájában, munkahelyi, illetve párkapcsolati sikertelenségként jelentkezhet az elhanyagolt, fel nem dolgozott trauma. Sőt a szenvedélybetegség, mint a hétköznapi gondokkal való helytelen megküzdési minta, generációról generációra öröklődhet – hívja fel a figyelmet a családterapeuta.
Hangsúlyozza: a szülők is, akik felismerik a saját függőségüket, tudnak hová fordulni segítségért. Mindig létezik visszaút, nem veszítik el a szülőségüket. Továbbá azok számára is, akik szenvedélybeteg gyermeket nevelnek, van megoldás, lehetőség a változásra. A betegség kialakulásáért senki sem hibáztatható, de felelős azért, hogy cselekszik-e a saját gyógyulása érdekében, a gyermekéért, a családjáért.