Karalábéleves rántott karalábéval
Hozzávalók:
4 zsenge karalábé 5 dkg vaj 1 evőkanál liszt 2 dl tejszín sóA levesbetéthez: 10 dkg szeletelt trappista 2 tojás liszt és zsemlemorzsa a panírozáshoz olaj a sütéshez
A karalábét meghámozzuk, a friss, zsenge leveleit félretesszük, és 8 szép szelet kivételével centis kockákra vágjuk. A felforrósított vajon megpároljuk a karalábékockákat, és hozzáadunk egy jó maréknyit az apróra vágott zsenge levelekből is. Megsózzuk, majd felengedjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Amikor forr, hozzáadjuk a tejszínnel elkevert lisztet. Felöntjük körülbelül 8 dl vízzel, és a levest készre főzzük.
A sajtszeleteket körbevágjuk akkorára, amekkorák a karalábékarikák. Egymásra teszünk egy-egy karalábé- és sajtszeletet, majd lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába forgatva duplán panírozzuk. Bő, forró olajban kisütjük.
Csirkeszárny karalábés gerslivel
Hozzávalók:
8 csirkeszárny színes durva bors 1 kávéskanál pirospaprika 3 gerezd fokhagyma olajA körethez:
25 dkg gersli 1-2 babérlevél 1 vöröshagyma só bors 4 tojás fél dl tejszín 2 zsenge karalábé a levelével együtt
Egy deci olajat összekeverünk egy csapott evőkanál sóval, zúzott fokhagymával, a pirospaprikával és ízlés szerint borssal. A levágott végű szárnyakat bedörzsöljük a keverékkel, azután tepsibe tesszük, és egy kevés vizet aláöntve, fóliával letakarva megsütjük. Amikor elkészült, levesszük a fóliát, és a húst ropogósra pirítjuk.
A gerslit kétszeres mennyiségű sóval, borssal, babérlevéllel és egy kis fej vöröshagymával ízesített vízben feltesszük főni. Körülbelül 30 perc alatt megpuhul, ekkor levesszük a tűzről, és lefedve még egy ideig állni hagyjuk, hogy az összes folyadékot felszívja. Amikor kihűlt, beletesszük a 4 egész tojást, a tejszínt, valamint a megtisztított kisebb kockákra vágott karalábét a felaprított levelével együtt. Az egészet összekeverjük, és folpackkal bélelt formába tesszük úgy, hogy a fóliát visszahajtjuk a tetejére. 90-100 fokos sütőben körülbelül 60 perc alatt vízgőzben kigőzöljük. Amikor elkészült, kiborítjuk a fóliából és tetszés szerint szeleteljük.