Nélkülünk döntöttek rólunk

Kedves Gabi! 
Előrebocsátom: rajongásig szeretjük a férjemmel mind az öt unokánkat, akikkel megajándékozott bennünket a lányom és a fiam. A gyerekeink tőlünk autóval egyórányira laknak, minden második-harmadik hétvégét nálunk töltik mind, örömmel látjuk őket. Amíg nem voltunk nyugdíjasok, addig is besegítettünk az óvodai, iskolai szünetekben: direkt úgy vettük ki a szabadságunkat, hogy az unokák nálunk, falun, jó levegőn tölthessenek időt, plusz mindenféle élményprogramokra vittük őket. A férjem már két éve visszavonult, márciustól pedig én is. Hosszú, dolgos évtizedek állnak mögöttünk, és az utóbbi években a testünk sem a régi már, úgyhogy jólesik ez a lelassulás. 
Múlt hétvégén a vasárnapi ebéd után a lányom és a menyem közölte: kávézás közben ők most akkor beosztják egymás közt a nyári szünetet. Egy óra múlva elénk tették a táblázatot, amelybe szépen beírták, mikor melyik unokák lesznek nálunk. Szó szerint június 24-től augusztus végéig mindig lesznek itt valakik, nincs egyetlen hét szünetünk se a papával. Arra is ügyeltek, hogy egyszerre mind az öt unoka nálunk nyaraljon (kétszer egy hetet), hiszen ez milyen jól összehozza az unokatestvéreket, mondták. Olyan is van, hogy a fiamék beíratták a két nagyot a közeli lovardába napközis táborba, oda hozni-vinni kell őket, és „csak” a két és fél éves marad ránk, érveltek. 
Félve írom le a dilemmámat, nehogy félreértsék, de nem hagy nyugodni, hogy a megkérdezésünk nélkül döntöttek rólunk. Boldogan várjuk nyáron az unokákat, de mi már nem bírunk ennyit vállalni, nem tudjuk tartani a tempót két hónapon át egyfolytában ezekkel az energiabomba gyerekekkel, sem az említett legkisebbel, sem a tíz-egynéhány éves kamaszokkal. Vasárnap nem szóltunk semmit papával, de azóta ezen rágódunk: meg merjük-e ezt mondani a gyerekeinknek, nem lesz-e ebből félreértés, duzzogás, ne adj' isten harag?! 
Üdvözlettel: Edit 
 
Kedves Edit! 
Végtelenül önzőnek és tapintatlannak érzem, hogy önöknek nem volt beleszólási lehetősége „a táblázatba”. Egy percig se tipródjanak tovább a férjével, tessék az őszinte utat választani az eltitkolt őrlődés helyett. Mielőbb keressék az alkalmat, amely során elmondják a szülőknek mindazokat az érveket, amelyeket a levélben megírt nekem. 
Hangsúlyozzák ki kellőképpen: az önök rajongása az unokák iránt megkérdőjelezhetetlen és változatlan, ám a teherbírásuk már nem a régi. Kár, hogy ezt maguktól nem veszik észre… 
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]