Több mint pénzkeresés

Hamarosan vége a tanévnek, a vakációval együtt beköszönt a diákmunkák időszaka is. Milyen lehetőségeket kínál a Nyári Diákmunka Program? Milyen szabályok vonatkoznak a munkavégzésre? Összeállításunkból az is kiderül, hogy mely munkakörökre keresnek leginkább diákokat a cégek, és milyen kereseti lehetőségeket kínálnak.

Családi körHabik Erzsébet2024. 06. 17. hétfő2024. 06. 17.

Fotó: Németh András Péter

Diákmunka KFC-08 Fotó: Németh András Péter

Június 17-től lehet regisztrálni a Nyári Diákmunka Programra, mely július 1-jén indul és augusztus 31-ig tart, s amelyre a 16–25 év közötti, munkaviszonyban nem álló nappali tagozaton tanulók jelentkezhetnek – tájékoztatott Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. Idén 3,8 milliárd forinttal támogatja a kormány a programot, ezzel mintegy 20 ezer diák foglalkoztatását segítve. Az állam az önkormányzati szférában maximum 2 hónapra teljes egészében megtéríti a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A versenyszférában a Nyári Diákmunka Programban maximum napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a munkabér 75 százalékát az állam adja, a többit a vállalatok fizetik. 

Tudta? A 18 év alatti diákoknak szülői beleegyező nyilatkozat kell ahhoz, hogy munkát vállaljanak, és ők nem dolgozhatnak éjszaka (22 és 6 óra között), valamint nem is túlórázhatnak. Azonban 18 év felett ezek a korlátok már nem vonatkoznak a diákokra. 

A cégek többsége már felismerte, hogy az adózást tekintve az iskolaszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatás jár a legelőnyösebb feltételekkel: a szociális hozzájárulásiadó-mentesség mellett – ha a diák nem dolgozik, mert például beteg vagy nyaral –, nincs a munkaadónak fizetett szabadság vagy betegszabadság miatti bérjellegű költsége sem, ellentétben a klasszikus munkaviszonnyal. „Azt pedig sokan nem tudják, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásnál (efo) is kedvezőbb a diákfoglal­koztatás, ugyanis az efo esetén fizetendő köz­­te­­her­­jegy mértékét a munkáltatóknak akkor is meg kell fizetniük, ha a fiatalokat csak napi 4 vagy 6 órában alkalmazzák. Ezzel szemben az iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazott diákok után csak a ledolgozott órákat kell kifizetniük, minden HR-adminisztrációt, bérszámfejtést és bejelentést a Mind-Diák Szövetkezet lát el" – hívja fel a figyelmet Göbl Róbert, a cég vezetője a Piac&Profit cikkében. 

Biztos háttér. A Meló-Diák iskolaszövetkezet adataiból kiderül, hogy a diák munkavállalók aktivitása 2023-ban újra megközelítette a Covid előtti szinteket. A fővárosban például 2019-ben összesen közel 2,7 millió órát dolgoztak a diá­kok a Meló-Diáknál, 2020-ban ez a szám 2 millió alá csökkent, majd tavaly már újra meghaladta a 2,6 milliót. Kott Zoltán elnök-vezérigazgató szerint idén nyáron nagyjából 120 ezer diák fog dolgozni, közülük mintegy 90 ezren iskolaszövetkezeti keretben. Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás mellett szól az is, hogy a munkavállaló a szövetkezettel köt szerződést, amely abban az esetben is garanciát vállal a megállapodott bér kifizetésére, ha az őt megbízó cég nem fizet. 

A nyári diákmunkák terén slágerterületnek számít a kereskedelem, a turizmus és a vendéglátás, ahol a diákok akár előképzettség vagy tapasztalat nélkül is könnyen elláthatnak egyszerű, szezonális munkákat. Népszerűek a fiatalok körében a balatoni strandok és büfék, ahol pénztárosként vagy árufeltöltőként, de akár fagyi- és bárpultosként vagy gyorséttermi kisegítőként is dolgozhatnak. Felkapottak még a különböző rendezvények, fesztiválok is, hiszen amellett, hogy ingyen vehetnek részt egy-egy ilyen rendezvényen, még pénzt is kereshetnek. Adminisztratív és ügyviteli feladatokra is keresnek diákmunkaerőt, de a mezőgazdasági, élelmiszeripari szektorokban, valamint a termelőüzemek, logisztikai központok is szívesen fogadják őket nyáron – áll a Mind-Diák közleményében. A jelentkezés során komoly előnyt jelent, ha valaki – a jellemzően heti 20-25 órára vállalt – munkaidejének beosztásával rugalmasan tud alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez. 
A nyári munka haszna nem csupán a fizetés, sokan ilyenkor találkoznak először a munka világával, szereznek gyakorlati tapasztalatot. Beleláthatnak egy adott szakterület feladataiba, élményszerű tapasztalatokat szerezhetnek, melyek később segíthetnek eligazodni a különböző pályák, szakmák között. A munkáltatók pedig pozitív üzenetként értékelik, és gyakran előnyben részesítik azokat a pályakezdőket, akik a tanulmányaik ideje alatt dolgoztak, hiszen a diákévek alatt szerzett tapasztalat, a munkahelyi kultúra elsajátítása, képességek fejlesztése a saját, illetve később a cégek javát is szolgálhatja. 
 

Mennyi lesz a kereset? 

A diákmunkaprogramban a kereset alakulásának lényeges szempontja, hogy igényel-e szakképzettséget az adott munkakör. Az önkormányzati szférában szakképzettség esetén havi 200 ezer forint, szakképzettség nélküli munkakörben havi 160 ezer forint felett lehet a nettó bér. Ilyen szempontok alapján a versenyszférában 265 ezer és 210 ezer forint körül alakulhat a fizetés – részletezte Czomba Sándor. 


 

Az MTI-nek nyilatkozó iskolaszövetkezetek közlése szerint idén nyáron az átlag diákmunka-órabérek bruttó 1600–2500 forint között mozognak, az IT-területen azonban elérhetik akár a 4000 forintot is. Ha a diák jogosítvánnyal, speciális szaktudással vagy nyelvtudással rendelkezik, az órabér arányosan nőhet. A könnyű fizikai, egyszerű betanított vagy adminisztratív munkáknál átlagban 1600–1900 forint körüli órabérekre lehet számítani, így ha a diák a szünidő felét – 6 hetet – munkával tölti, akkor 1800 forintos órabérrel számolva 432 000 forintot kereshet. Fontos azonban tudni, hogy a 25 év alattiaknak járó szja-mentesség 576 601 forint havi bruttó jövedelemig érvényes. 


 


 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek