Súlyos dilemma

Kedves Gabi! 
A férjem anyukája nagyon beteg. Januárban szűrővizsgálaton vették észre a rosszindulatú daganatot. Mindannyian reménykedtünk a gyó­­gyulásában, rendkívül erős asszony, ám a második műtét sem hozta meg a kívánt eredményt, három hete kórházban van, és napról napra egyre csak gyengül. Nem tehet többet érte az orvostudomány, ezzel tisztában vagyunk mind. 
Készül a halálra, legutóbb arra kért minket, hogy vigyük be hozzá a gyerekeinket, az imádott két unokáját. Azt mondja, nem fog sírni, és nem nyomasztja majd őket a búcsúzkodással, de nagyon szeretné még egyszer utoljára látni őket, amíg a tu­­datánál van. Sok fájdalomcsillapítót kap, rengeteget altatják, egyébként pedig szinte csak vegetál már, nem tud felkelni, enni, alig bír beszélni. 
A férjemmel végtelenül szomo­rúan nézzük végig a szenvedését, ahogy egyre inkább csak árnyéka egykori önmagának. Az utóbbi másfél hónapban ezért nem találkozott vele a 8 éves fiam és a 11 éves lányom, nem akartuk, hogy ezek az emlékképek maradjanak meg bennük a mamáról, pláne nem a lehangoló kórházi környezet. Szeretném védeni a gyerekeinket a még nagyobb megrázkódtatástól a kórházban. A nagymamájuk elvesztésétől nem, de talán ettől a sokkoló élménytől megóvhatom őket. Ugyanakkor szégyellném magam, ha nem teljesítenénk az anyósom egyik utolsó kérését. 
A férjem teljesen összetört, úgy érzem, rám tolja ennek a döntésnek a súlyát és felelősségét. Mondja meg, mit tegyek?! 
Üdvözlettel: Berni 
 
Kedves Berni! 
Természetesen értem az anyatigris védelmi mechanizmusát, de ebben a helyzetben egyértelmű a véleményem: ne tagadja meg az anyósa kérését csak azért, mert ő már ott a kórházban „nem szép látvány” a gyerekeknek. A mama is és az unokák is megérdemlik, hogy elbúcsúzhassanak egymástól – akkor is, ha ez könnyekkel és sok fájdalommal jár. 
Képzelje el egy pillanatra, hogy ön fekszik betegen a kórházban. Milyen döntést remélne az utódaitól?! Az ön feladata most nem az, hogy „eltaszítsa” a haldokló mamát az unokáktól, hanem az, hogy a gyermekeivel minél többet beszélgessenek mindarról, amin a családjuk ­keresztülmegy. Készítse fel őket a kór­­házi látogatásra, a közelgő veszteségre, már most idézzenek fel minél több közös szép emléket, történetet. Ne legyen tabutéma önök között a betegség, a kórház és a halál. 
Sajnos nem lehet elkerülni a tragédiát és elbújni a fájdalom elől, de önök, egy szerető család gyógyulhatnak, épülhetnek ebből – együtt. 
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]