Azok a régi szeptemberi napok

Hogyan kezdődött az iskola az 1970-es, 1980-as évek diákjainak? Kötelező iskolaköpeny, bevásárlás az Úttörő Áruházban, és az általános iskolát elkezdők semmivel össze nem hasonlítható lelkesedése: így indultak azok a régi szeptemberi napok.

Családi körTóth Eszter Zsófia2024. 09. 09. hétfő2024. 09. 09.
Azok a régi szeptemberi napok

De nehéz az iskolatáska, ilyen szép napos délelőtt – a Bergendy együttes száma szólt a Kossuth rádió reggeli adásában. Akik szep­tember első hétfőjén iskolába indultak, addigra már szüleikkel együtt megvásárolták az iskolaköpenyt és az iskolatáskát is. Egészen 1978-ig szombaton is jártak iskolába a diákok, majd miután ezt megszüntették, egy rövid ideig fennmaradt még a délelőtti és délutáni tanítás, váltva: a délelőtti 8–12-ig, a délutáni tanítás 12-től 16 óráig tartott. A délutánosok délelőtt napközibe mehettek, ha a szüleik ezt igényelték. 
A szocialista időszakban kötelező volt viselni a kék iskolaköpenyt. Ennek a hátterében az állt, hogy mivel a politika a társadalmi egyenlőségre törekedett, ez megmutatkozott a ruhaviseletben is. A köpenyek alatt nem látszott, hogy kinek milyen a ruhája. Az iskolaköpeny olyan szempontból praktikus viselet volt, hogy nem koszolódott alatta a ruha, ha például a gyermekek technikaórán vettek részt és fúrtak-faragtak. Az iskolaköpeny márkája 1978-ban Praktilon vagy Diolen volt, ára 120–150 Ft között mozgott. Többek között az Úttörő Áruházban is meg lehetett vásárolni, a kék különféle színárnyalataiban. Gyártottak legombolható ujjú változatot is. Aki lázadni szeretett volna, az kigombolta a köpenyét vagy jelvényt rakott rá. A Diolen Mobi márkájú iskolaköpenyre egy mókus emblémát varrtak, sok diák azt mindjárt leszedte. 

Kötelező volt viselni a kék iskolaköpenyt

1960-ban a Magyar Értelmező Kéziszótár így definiálta az iskolatáskát: „Háton vagy kézben hordozható lapos táska, amelyben (kis)diákok tankönyveiket, tanszereiket az iskolába szokták vinni.” 1975-ben már lehetett fényvisszaverő prizmával vagy macskaszemmel ellátott iskolatáskát is kapni, így a sötétben gyalogosan közlekedő tanulók sem váltak láthatatlanná. Az 1980-as években már inkább csak az alsó tagozatosok hordtak iskolatáskát, a felsősök inkább kézi- vagy diplomatatáskával jártak. 
1981-ben új módszer szerint, szóképek segítségével tanult a gyermekek egy része olvasni a Maci olvas, Maci ír tankönyvekből. Az első osztály második félévében már a Maci mesél könyvet forgathatták. A családban, a közvetlen környezetben látott képeket olvashatták. Így ismerték meg a szavak értelmét, közvetve a betűket, a hangokat is. 
A könyveket, füzeteket hosszú éveken át egyszínű, kék csomagolópapírba kötötték. Az 1980-as évek elején már lehetett színes csomagolópapírt is kapni. Mivel akkor mutatták be a mozik a Dargay Attila rendezte Vuk mesefilmet, az számított az egyik legnépszerűbb csomagolópapírnak. Az iskolai tanuláshoz szükséges kellékeket az Ápisz boltokban lehetett beszerezni. Az üzletek minden évfolyam számára iskolai egységcsomagokat állítottak össze, mely tartalmazta a füzeteket, taneszközöket. Spirálfüzet, félfamentes rajzlap, rajztábla, vonalzó, dobókocka is szerepelt a csomagokban. 
A régi iskolakezdésekre gondolva, úgy tűnik, nem volt az különösebben stresszes időszak sem a gyermekek, sem a szülők számára. Iskolaszerekből volt megfelelő kínálat, ugyanakkor a szülőknek nem kellett a bőség zavarával megküzdeniük. Az iskolatáskák típusai és árai nem sokban tértek el egymástól. A korszak amúgy is az egyenlősítésre törekedett, így nem érezték azt a szülők, hogy bármiről is lemaradna gyermekük, ha az egyszerűbb iskolatáskát, tanszert, köpenyt választották neki. 
 

Tejet vagy kakaót?
1969-től kezdve az iskolákban diáktízóraira is be lehetett ­fizetni. Poharas tejet vagy kakaót­ lehetett kérni kiflivel vagy brióssal. A menü két forintba került. Akit nem fizettek be a szülők és mégis kedve támadt egy poharas tejre, vásárolhatott az iskolában is. Vagy az iskolai büfében vehette meg, de előfordult olyan megoldás is, hogy a közeli élelmiszerbolt eladói mentek át tejet árusítani. A poharas tejnek volt valami semmi mással össze nem hasonlítható finom tejíze. Az iskolatej fogyasztását egészségügyi okokból is támogatták: egyrészt ne legyenek a gyerekek üres gyomorral, ha otthon esetleg a szülők csak felhörpintettek egy kávét, másrészt egészséges, tápláló étel és ital jusson a szervezetükbe, hogy jól helyt tudjanak állni a tanulásban. 
 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek