Csak úgy repül az idő!

Számosan panaszkodnak arra, hogy a pandémia évei olybá tűnnek, mintha nem is lettek volna. Mindannyian be voltunk zárva, nem mentünk sehova, csak éltük a négy fal közé és a képernyők elé szorult életünket. Ennek következében eltűntek azok a hónapok, hiszen a napi rutint semmi sem szakította meg, emlékezni nem nagyon volt mire. Neurológusok szerint a rövid távú memória valóban nagyon rövid, így az automatikus cselekvések nem épülnek be egyesével a hosszú távú emlékezetbe. Az egyes napok automatizmusai csak akkor maradnak meg különféleképp, ha az ember megpróbál minden mozzanatra tudatosan emlékezni a megélés pillanatától kezdve.

 Egy gyerek körülbelül ötéves korban kezdi el megérteni az idő fogalmát. Ahogy fejlődik az időérzékelésért való agyterület, mind inkább tisztába kerül az idő múlásával, körülbelül 8-12 éves korára már a felnőtteknek megfelelő kapacitásokkal rendelkezik. Azonban időérzékelése mégis más. Egy tízéves gyereknek ugyanis egy év az életéből, annak mindössze tíz százalékát jelenti, ugyanez hatvanévesen már csak két százalék. Ráadásul a gyerekeket folyamatosan érik új impulzusok, amelyek mindegyike különleges emlékként marad meg bennük, így téve lassabbá az időérzékelést. Ez az elmélet a XIX. században élt francia filozófushoz, Paul Janet-hoz köthető, aki szerint a sok fiatalkori meghatározó élmény fokozatosan adja át a helyét a monotonitásnak, ami egyenlő az idő múlásának gyorsabb érzékelésével. 

 A vonalas telefont vagy még korábbról a postai levelezést nem lehet egy napon említeni az azonnali online ügyintézéssel. A világ történései sem voltak élőben követhetők, az újságok és a tévéadók később, szerkesztetten tárták az eseményeket a világ elé. 

Adrian Bejan, a Duke Egyetem kutatója azzal magyarázza a jelenséget, hogy a szemmozgás, illetve annak gyorsasága sem mindegy az idő érzékelésében. A szemből érkező információt az agy feldolgozza, egy speciális területe, a hipotalamusz melatonin hormont termel, amely az alvási ciklusnak és szokásoknak megfelelően a pulzusszámot és a testhőmérsékletet is szabályozza. Az így kialakuló belső órához igazodva működnek testünk sejtjei. Az idősek esetén a legtöbb szerv, így a szemek sem olyan gyorsak, mint korábban, ez pedig végső soron meghatározza az időérzékelést is.