Menyasszonyi ruha a nagyi csipkéjéből

Első óvodáskori emléke az, hogy rengeteget rajzol, ami a kedvenc meséinek a megjelenítési eszköze volt. Rajzolás közben aztán mindig a ruháknál időzött el a legtöbbet, a történet már nem is volt annyira fontos, csak a szereplők minél pontosabb ábrázolása. Hogyan lehet királykisasszonyt rajzolni úgy, hogy mindenki tudja, ő az? Miből ismerszik meg a legkisebb szegénylegény? Ezek a kérdések foglalkoztatták.

– Számomra a viseletek szimbólumrendszere önkifejezési formanyelv – magyarázza Fanni. – Nem véletlen, hogy első nekifutásra jelmeztervezéssel szerettem volna foglalkozni. Mivel a képzőművészeti egyetemen az érettségi évében nem indult jelmeztervező szak, így akkor nem tudtam ebben az irányban tovább tanulni. Egy budai gimnáziumból csöppentem a ruhaipari szakiskola technikumába, ahol nőiruha-szabászati képzésre jártam; szabni, varrni tanultunk a sok szakmai tantárgy mellett. Emellett a filmezés kamaszkorom óta az életem része volt, filmtörténetet és elméletet is tanultam, illetve forgatásokon is részt vettem. Anno a Mafilm meghirdetett egy OKJ-s jelmeztervező asszisztensi képzést, amire azonnal jelentkeztem, gondolván, tökéletes kiegészítése lehet a ruhaipari sulinak. 

Fanninak meghatározó élmény volt kipróbálnia magát a filmszakmában. A ruhák – mint a karakter ábrázolására alkalmas kiegészítők – itt már nem csak izgalmas ujj­­gya­­korlatok voltak, hanem olyan feladatok, amelyeket az adott projektekben ő tudott a legnagyobb felhatalmazással megvalósítani. A legtöbbet szerinte abból profitál, hogy határozott és magabiztos a tudásában, fegyelmezett a munkában, és gyakorlati oldalról közelíti meg a viselettervezést. 

A hulladékból értéket teremteni gondolata már régóta foglalkoztatta, csak azt nem látta, hogyan és miben tudja megfogalmazni azt. Egy év londoni munka és befejezett szakdolgozat után ugyan egy nagyon izgalmas területen dolgozott, de a kislánya megszületése után azon kezdett el gondolkodni, hogyan induljon tovább szakmailag. 

– Blanka barátnőm unszolására elvállaltam, hogy elkészítem a ruháját, bár még nem teljes mértékben újrafelhasznált alapanyagokból – emlékszik vissza az első alkotására. – Ahogy ültem a 12 méter megvásárolt tüll felett, szabás közben belém hasított a gondolat, hogy a menyasszonyi ruhák világa maga a csoda. Lehet történetet mesélni, karaktert ábrázolni, emberekkel dolgozni, és egészen jelmezszerű, időtálló klasszikus szabásvonalakat is tervezhetek. Tudtam, hogy nem fogok új alapanyagokból dolgozni, az nem nekem való, mert a fenntarthatóság gondolata számomra alapvetés. Így megszületett a vállalkozásom alapgondolata: egyénre szabott menyasszonyi ruhák száz százalékban újrafelhasznált alapanyagokból. 

Fanni megannyi helyen vadászik a használt alapanyagokra: online platformokon, turkálókból és adományként is érkeznek hozzá ruhák. Sokszor egy-egy részlet ragadja meg a fantáziáját, és kihívásként éli meg, hogy a maradék anyagot is felhasználja. Szívesen dolgozik használt menyasszonyi ruhákkal, vintage csipkékkel, sőt, akár a használtruha-piacon kavargó darabokkal is. Előfordul már, hogy visszakerült hozzá egy általa készített ruha azzal a szándékkal, hogy az alapanyaga maradjon körforgásban. Ez hatalmas öröm, hiszen vállalkozása alapgondolatának ez az esszenciája. 

– Volt egy ruha, amelynél a dédnagymama kézzel készített csipkeszegélyét tudtuk felhasználni a felsőrészhez. Centire elegendőnek bizonyult, mintha csak erre tervezték volna. Többször előfordul, hogy édesanyák, nagymamák által viselt ruhák kerülnek hozzám, és kiválasztunk egy-egy részletet, amit belecsempészünk a megálmodott menyasszonyi öltözékbe. Ezzel a családon belüli körforgás és az anyáról lányára örökített hagyományok is megjelennek a ruha szimbólumrendszerében. 

Fanni ősszel költözik egy saját kis műhelybe, ahol majd a menyasszonyokat is tudja fogadni. Eddig két helyszínen volt a próba és a műhely, ezzel a lépéssel most jóval egyszerűbb lesz a dolga. 

– Kivételes munka az enyém, hiszen csodás menyasszonyokkal dolgozhatok együtt, de a vágyam mégis az, hogy a jelmeztervezési folyamatokban is meghonosodjon a már létező anyagok használata. Ez valóban egy álomprojekt lenne: elejétől a végéig fenntartható szempontok figyelembevételével kialakítani egy film összes, jelmezzel kapcsolatos munkafolyamatát.