Négyéves kis zsarnok

Családi körSzijjártó Gabriella2024. 09. 09. hétfő2024. 09. 09.
Szijjártó Gabi

Kedves Gabi! 
Olvastam már hasonló történetet a rovatában, ezért merem beismerni: az imádott egyetlen unokám, a 4 éves Zsuzska is egy kis zsarnok, aki sakkban tartja a családunkat. ­Augusztus elején ért véget a közös tíznapos balatoni nyaralásunk, és bevallom, alig vártam, hogy hazaér­jek. Rossz volt nézni, ahogy Zsuzska diktált a szülőknek, a fiam és a me­­nyem pedig első szóra ugrott a békesség kedvéért. Mert ha nem, olyan hangos hisztit csapott az unokám, hogy zengett az üdülő. Pél­dául, amikor az egyik hűvösebb estén az édesanyja nem akarta engedni, hogy tüllszoknyában jöjjön vacsorázni. Naná, hogy végül abban jöhetett! 
Tavaly ősszel elvesztettem a feleségem. A fiamék a gyászomból akartak kilendíteni ezzel a nyaralással, és hát bizonyos értelemben sikerült is: azóta egyfolytában aggódom. Ha Zsuzska már 4 évesen így a fejükre nőtt, akkor mi lesz később?! 
Mi a feleségemmel békés harmóniában éltünk mindig, nem értek a női hisztik kezeléséhez, úgyhogy lehet, hogy férfiként eltúlzom az egészet. Isten ments beleszólni az unokám nevelésébe, a nyaralás alatt is hallgattam, de arra csak kell valami recept, hogy mit csináljak majd, ha velem van kettesben, és kitör a hiszti. Kérem, segítsen! 
Üdvözlettel: Péter 
 
Kedves Péter! 
Azt nehéz ennyiből megítélni, hogy valóban félrecsúszott a rend Zsuzska családjában, mondjuk végletesen elkényeztették, vagy „csupán” a nyaraláskor ön belecsöppent a nehéz dackorszak egy-két vadhajtásába. A makacskodás, a duzzogás általában nem a hatalmi harcról szól. Nem azért csinálja a gyerek, mert át akarja venni a hatalmat – gyakran ez a belső bizonytalanság jele. 
Mint nagypapának azt tanácsolom, hogy ne menjen bele a kislány játszmáiba. Az állandó parancsolgatás oka gyakran az, hogy mindig ugyanazokat a köröket futják: a gyerek nyafog, a felnőtt nem enged, ő még jobban nyafog, és egy ponton a felnőtt mégiscsak enged, csak legyen már csend. Ha a gyerek így eléri, amit szeretne, újra meg újra ehhez a trükkhöz fog folyamodni. 
Úgy változtathat ezen, ha megtöri a kört, csinál valami szokatlant. Például vita és könyörgés helyett azt mondja: „Én most ide leülök és megvárom, amíg megnyugszol és felveszed a cipődet, utána indulhatunk sétálni.” Vagy kinyitja az ajtót, mondván: „Rendben, akkor ma mezítláb jössz. Gyere, indulunk!” Állítom, hogy rekordsebességgel felkerül az a csuka! 
Sok türelmet kívánok: 
[email protected] 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek