Önsorsrontó kamaszkor

Kedves Gabi! 
Hogy lehet túlélni egyedülálló anyaként, hogy a 17 éves lányom a szemem előtt teszi tönkre az életét?! Lassan egy éve jóformán semmi nem érdekli, nem megy sehová, csak fekszik és nyomkodja a telefonját. Egy hároméves szakiskolában végzős, de semmit nem tanul, a múlt tanév végén éppcsak átcsúszott. Újabban már fel sem bír kelni reggel, folyton elkésik az iskolából, és utána össze-vissza hazudozik mindenféle történetet. Sokszor falaztam már neki, október közepére kimerítettem a szülői igazolások lehetőségét. 
Hiába beszélek neki (ő sosem beszélget velem!), végtelen nyugalommal mindenre csak ennyit présel ki magából: „tojok rá”. Én idegileg szét vagyok rongyolódva, alig tudok a munkámra koncentrálni, ha találkozunk a párommal, feszült vagyok, a szüleimmel pedig inkább keveset beszélek, hogy eltitkoljam az igazságot az unokájukról… Hogy lehet feldolgozni, hogy egy eszes, talpraesett, de érdektelen, életunt lány a szemem előtt hullik ki az iskolából és kallódik el az életben?! 
Üdvözlettel: Margó 
 
Kedves Margó! 
Mivel nem beszélgetnek egymással, talán megmutathatná neki ezt a kétségbeesett, hosszú levelet (az újságba csak a töredéke fért be). Őszintén szólva nem várok ettől csodát, de fontosnak tartom, hogy a lánya megismerje, mi játszódik le önben. 
Ugyanilyen fontos lenne önnek tudnia, hogy mi jár a lánya fejében, mi zajlik a lelkében. Ajánlja fel neki szakember (ifjúsági coach, pszichológus) segítségét, akivel őszintén beszélgethet, és akit köt a titoktartás. Ha sikerül feltárni az ide vezető okokat (például iskolai vegzálás, szerelmi csalódás, netes zaklatás), nyitva állhat az út a megoldás keresése előtt. 
Ha nincs ilyen tényező, „csupán” egy extranehéz, önsorsrontó kamaszkor jutott önöknek – akkor rengeteg erőt és kitartást kívánok! De eljöhet az a pont, hogy önnek önvédelemből igenis el kell engednie ezt az egészet. Ha kiesik a lánya az iskolából, akkor dolgoznia kell. Előbb-utóbb rájön majd, hogy képesítés nélkül, nyolc általánossal nemigen válogathat a munkahelyek között, és remélhetőleg estin/levelezőn befejezi a szakiskolát. Ha a lánya most nem látja ezt a jövőt, akkor majd a maga kárán kell erre a felismerésre jutnia. 
Ön egyedülálló anyaként különösen nem engedheti meg magának, hogy – ahogy írta – idegileg szétrongyolódjon. Nehéz hónapokat él meg, de a tragédiák nem itt kezdődnek… 
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]