Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A pénzügyi tudatosság a felnőttek számára is komoly kihívást jelent a hétköznapi döntések során, a fiataloknak meg különösen, hiszen nekik egy felgyorsult digitális világban kell megtanulniuk a vagyonkezelést. A családi minták, valamint az elsajátítható jó gyakorlatok segítséget jelenthetnek ebben.
Fotó: Miljan Zivkovic
Amikor bevételhez jutok, ahelyett, hogy azonnal elköltöm, inkább elgondolkodom, miként tudom azt jól befektetni, kamatoztatni. Számos rossz példát látni a vagyon nem megfelelő kezelésére. Gondoljunk például a lottónyertesekre, akik legtöbbje rövid időn belül visszakerül a korábbi anyagi helyzetébe. Éppen ezért tartom fontosnak a pénzügyi ismeretek megszerzését, alkalmazását a mindennapokban – vélekedik Szabó Sámuel gimnazista, a MoneySim ViaDal kárpát-medencei pénzügyi szimulációs verseny győztese, amely megmérettetés a Pénziránytű Alapítvány szervezésében és a Pénzmúzeum, valamint a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége együttműködésével valósult meg.
Vargáné Bukucs Zsuzsanna, az alapítvány kommunikációs szakértője beszélgetésünket a fogalom tisztázásával kezdi: – Hétköznapi gyakorlatban azt tekintjük pénzügyileg tudatosnak, aki rendszeresen figyelemmel kíséri a bevételeit, a kiadásait, és ezek alapján törekszik az anyagi jólét egyensúlyának megteremtésére. Továbbá a céljai elérése érdekében lépéseket tesz, költségvetést készít, tájékozódik a lehetőségeit illetően, tervez és hajlandó meghozni a szükséges döntéseket.
– A digitális tér számtalan funkcióval segíti a tervezést és a takarékosságot: folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a bankszámlakivonat alakulását, bármikor áttekinthetjük, mire mennyit költöttünk. Ugyanakkor az éremnek van másik oldala is. A gyerekek legtöbbször csak azt észlelik a vásárlások alkalmával, hogy a szüleik odaérintik a bankkártyájukat, okoseszközüket a terminálhoz, az csippan egyet, és megtörténik a pénzügyi tranzakció. De fizikailag nem érzékelik, hogy vékonyodik a pénztárca, azaz csökken a bankszámlaegyenlegünk – veti fel a problémát.
Fokozatosan kell bevezetni a gyermekünk életébe a pénz fogalmát és természetét. Jó, ha már kicsiként össze tudja kapcsolni, hogy a munka hozzáadott értékének eredménye a jövedelem, amiért dolgozunk. Továbbá, hogy nem elég a bevételt megszerezni, azzal céljainkat figyelembe véve tudatosan érdemes gazdálkodni.
Szórakoztató módon akár már óvodáskorban megismertethetjük a gyerekeket a pénzügyek világával. A szerepjátékok és a nevelő jellegű társasjátékok is jó lehetőséget kínálnak erre. A digitális tér pénzügyi termékeihez hazánkban a tizennégy évet betöltött fiatalok férhetnek hozzá. Azonban zsebpénzt kaphatnak, és bankkártyával is rendelkezhetnek már sokkal korábban. Annak használatát engedni kezdetben még csak szülői felügyelet mellett ajánlott. Ekképpen segíthetjük, hogy elsajátítsák az alapvető szabályokat, eligazodjanak és egyre tudatosabbá váljanak a pénzügyek területén.
– Az Oktatási Hivatallal együttműködésben készítettük el a PISA 2022 pénzügyi műveltség mérésének magyar jelentését. A 15 évesek vonatkozó képességét mérő, nemzetközi összehasonlító vizsgálat egyik fontos eredménye, hogy azok a gyerekek, akiket a szüleik bevontak a pénzügyekbe, elmagyarázták nekik, hogy mennyi bevétellel és kiadással rendelkeznek, esetlegesen latba vetették, miről kell lemondaniuk egy cél érdekében, ott a pénzügyi műveltség magasabb értéket mutatott. Azonban, ha tabuként kezelik a témát, vagy nem kap életkorának megfelelő önállóságot a gyermek, akkor ez a pénzügyi magatartását negatív irányba mozdítja – ismerteti Vargáné Bukucs Zsuzsanna.
Fontos feladata a felnőtteknek az is, hogy a fiatalokat az online térben kapott, helyenként megtévesztő információk között eligazítsák, ugyanakkor hozzáférhessen a gyermek a korának megfelelő pénzügyi termékekhez, például legyen bankszámlája, bankkártyája. Továbbá szülőként érdemes arra is fókuszt helyeznünk, hogy az anyagi javak gyakran túlértékelt szerepének életünkre gyakorolt hatását miként közvetítjük feléjük. Fontos, hogy legyenek tisztában azzal, mi a különbség szükséglet és vágy között, illetve ajánlott mielőbb megtanítani a gyerekeket arra is, hogy a pénz nem cél, csak egy szűkösen rendelkezésre álló eszköz valódi álmaink megvalósítása érdekében.
– Engedjük, hogy gyermekünk megérezze a munkáért cserébe kapott pénz értékét. Hagyjuk, hogy energiát, időt fektessen a pénzügyi céljai elérésére. Vonjuk be őt a hétköznapi kiadások tervezésébe, például számoljuk ki együtt az iskolabüfében vásárolt, valamint az általunk otthon elkészített szendvics árának különbségét – említ egy jó gyakorlatot a Pénziránytű Alapítvány szakértője. A szervezet ennek a tudásnak az iskola keretein belüli elsajátítását díjmentesen rendelhető, gyakorlatias ismereteket és élményeket adó kiadványaival, tankönyveivel, társasjátékaival és programjaival is széleskörűen támogatja.
– Pénzügyi tudatossággal minden élethelyzetben előrébb juthatunk – adja útravalóul. – Legyenek megtakarításaink a váratlan eseményekre. A családi költségvetés egyenlegét nemcsak a mindennapi kiadások átgondolásával, hanem pluszbevételszerzéssel, illetve megtakarításaink okos befektetésével szintén tudjuk javítani. A tervezés és a tudat, hogy döntéseinkkel kézben tartjuk pénzügyeinket, csökkenti a kiszámíthatatlan jövő miatt érzett szorongást. Emellett a pénzügyi nevelés társadalmi érdek is, hiszen pozitív kapcsolat mutatható ki a tudatosság szintje és a jólét között.
Megmutathatjuk a gyermekünknek, hogy ha készpénzben tartjuk a vagyont, annak reálértéke infláció terhelte környezetben folyamatosan csökken. Érdemes megtanulniuk, hogy van értelme gyűjteni, félretenni, majd átgondoltan befektetni, hiszen a lekötött tőkének lesz hozadéka. A jövő év tavaszán kerül sor az iskolákban a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahétre. A 2025-ös program központi témája a befektetés lesz.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu