A legjobb én álarca

Gyermekkorától fogva kihívások elé állítja az egészsége. Az allergia és a tejérzékenység mellett a Meniére-szindróma (a folyadékterek keveredése előidézte probléma) a legzavaróbb számára. A rossz térhallás, az állandó fülzúgás jelentősen nem hátráltatják őt a hétköznapokban, de időbe telt hozzászoknia a zavaró tünetekhez. A jobb fülére alig hall, mintha állandóan vízzel telinek érezné. Ezt a gondot is egy viccel igyekszik oldani: „Ha a szomszédaink hajnalig hangoskodnak, csak elegendő átfordulnom az ágyban a másik oldalamra, és már alszom is.” 

Édesapjától örökölte a leginkább abszurdként jellemezhető humorát, az iskolában mindig ő volt a „vicces gyerek”. A Csupasz pisztoly- és a Bud Spencer-filmek jó emlékként maradtak meg benne, máig fergetegeset tud derülni a vérkomolysággal előadott poénokon. 2006-ban, amikor bekötötték náluk az internetet, rábukkant az úgynevezett trash (angol kifejezés, jelentése: szemét) oldalakra, vicclapokra, amelyeket hosszú órákig böngészett. A könnyen befogadható, tisztán a kikapcsolódást szolgáló humor szerinte mindenkire ráfér egy hosszú nap után. 

Szakmai életútja kalandosan alakult. Tizennégy évesen a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum belügyi rendészeti szakára felvételizett. Ám nem bizonyult kedvezőnek a választása. Gyomorgörccsel kelt minden reggel, látványosan lefogyott, pánikrohamok gyötörték. Ekkor átjelentkezett a vendéglátóipari szakközépiskolába, ahol letette az érettségi vizsgát. Közben rendszeresen látogatta a Győri Nemzeti Színházban működő Stúdió nevű drámakört. Jól érezte magát az előadóművész szerepében. Nem idegenkedett attól, hogy színpadra álljon és szórakoztassa a közönséget. Ezzel a hivatásszeretettel felvételizett a Színművészeti Egyetemre, ahová végül nem került be. B terv gyanánt tanítóként szerzett diplomát, hogy drámaszakköröket tarthasson. 

Színészi álmai mellett sokáig makacsul kitartott. Szakmai mentoraitól jó visszajelzéseket kapott, és azt az építő jellegű kritikát, hogy „a fejlődés érdekében túl kell lépnie a tábortűznél viccet mesélő karakteren”. Rádöbbent, hogy ő mégis akkor érzi a legjobban magát, ha a humorral bűvészkedhet, így adhat a legtöbbet önmagából. Bekopogtatott az életébe egy másik szimpatikus művészeti ág: a slam poetry; a szóbeli költészet műfajában remek írásai születtek, azokat monológként előadta a színpadon. Egyszeriben minden szál összeért: a szereplés, a humorral ügyeskedés, a szavakkal való játék. 

Meséli, hogy ma is előszeretettel cukkolja a családját, „vajon mi legyen, ha nagy lesz?”. Ugyanakkor ez a felvetés alaptalan. A harmincadik életévet alulról súroló férfi úgy véli, napjainkban elengedhetetlen több lábon állni a boldoguláshoz. Sok mindennel foglalkozik: reklámszövegíró, social média-menedzser, nyaranta esküvőkön ceremóniamester, de legfőképpen humorművész. Fellép stand-up esteken, ő írta Bereczki Enikő generációkutató A rejtélyes Z generáció című könyve utószavát, és tartalomgyártóként játékosan görbe tükröt tart abszurd társadalmi történések, emberi jellemek elé. Például egyik videósorozatában a képmutató férfit, míg másikban a márketplészes (facebookos adok-veszek felület) helytelen bejegyzéseire irányítja rá a figyelmet jóízű tréfákkal. 

A humor mára a megélhetésévé vált, a jelleme részévé formálódott, gyógyír számára a fizikai és a pszichés eredetű problémákra, s olykor a rosszkedvét is ezzel oldja. Igyekszik mindenből viccet formálni, és többnyire is sikerrel jár. Saját bevallása szerint valójában egy szorongó, befelé forduló, aggodalmaskodó típusú ember a hétköznapokban. Ha a színpadon áll, ebből mégsem érzékel semmit a közönség. Ez igazán az ő közege, a viccmesélő, nevettető szerepben a legjobb énjét mutatja. Szövegeit előre átgondolja, lejegyzi, begyakorolja, ugyanakkor előadás közben a témák alakulnak, poénok jönnek-mennek. Kedveli azokat a színtereket, ahol a nézők és közte karnyújtásnyi a távolság, mert akkor gyakrabban alakulhatnak ki vicces szituációk, párbeszéd a közönséggel. 

Az ihletforrást számára maga az élet szolgáltatja. Rendszeresen olvassa a híreket, nyomon követi az aktuális eseményeket, az abszurd iránti érdeklődéséből építkeznek a poénzúdító monológjai. A Patkány Tours videósorozata például észrevétlenül született meg a feleségével Amerikában töltött két és fél hetes nászútjuk során. Csak maguknak akartak megörökíteni érdekes helyeket, vicces elszólásokat. Majd Barna arra gondolt, miért ne kreálna ebből egy utazásivlog-paródiát. Szerinte országhatáron belül is találni humoros turisztikai célpontokat, mint például egy Rozsdásserpenyő nevű település. Ilyen és ehhez hasonló állomásokat akar bejárni szóban egy következő stand-up estjén. 

Elmondása szerint fiatalon még meg akarta váltani a világot, ma már reálisabb talajon állva egyszerűen csak a humorával akar másokat felvidítani. Ugyanakkor van a szándéka mögött egy háttérgondolat: arra ösztönöz, hogy magunkba nézzünk. Beszélgetésünk közben a humorista egy mosolygós-szomorkodó arcot ábrázoló pólót visel. A boldog-depressziós jellem éppen ő – mondja. Ez a kettősség jól megfér a színpadon: előadói szerepben könnyedén tudja a legjobb énje álarcát felölteni. De a valóságban, igazán a vágyott emberré formálódni már óriási küzdelmet jelent számára, amely egy életen át tart.