Csokor a kézben

Születéstől a temetésig 

A virágok mindig is végigkísérték az emberiség történetét, szépségük megannyi művészeti alkotás ihletője, de életünk fontos szakaszainak jelzőkövei is egyben, legyen az a születés, a házasság vagy a halál. Bár jelentésük kultúránként változik, közös bennük, hogy érzelmeket közvetítenek, kifejezik a szeretetet, a szomorúságot, a kedvességet és a gyászt is. 

Az a gyakorlat, hogy a menyasszonyok csokrot tartsanak a kezükben a nagy napon, egészen az ókorig nyúlik vissza. A görögök és rómaiak, sőt az egyiptomiak is illatos gyógynövényeket és fűszereket vittek magukkal, hogy elkerüljék a balszerencsét az esküvőkön. Noha a menyasszony és a vőlegény nyakában viselt füzérek elhalványultak a most divatos pompás csokrokhoz képest, a virágok az új kezdetet jelképezték, a termékenység, a boldogság és a hűség reményét ígérték. 

Gyakoriak voltak az olyan növények, mint a kapor, amelyet afrodiziákumként tartanak számon, a rozmaring a hűséget szimbolizálta, a búza a termékenységet, a borostyán a megbonthatatlan köteléket, valamint a bogáncs, a kakukkfű, a hanga vagy a bazsalikom a rossz szellemek elleni védelmet. 

A középkorban már egy másik ok miatt is készültek illatos csokrok, az arák a virágok illatától remélték, hogy az majd elfedi a testszagokat, de a fokhagymának is nagy szerepet tulajdonítottak, azt tartották róla, hogy az elűzi a gonosz szellemeket, távol tartja a balszerencsét, amely az ifjú házasokra leselkedhet. 

Angliában az Erzsébet-korszakban kezdték felvenni a csokrok a dekorációs funkciójukat, és a menyasszonyi kiegészítők kötelező kellékeivé váltak. Ekkor már apróbb növénydíszeket is készítettek a mesterek, amelyeket az ifjú pár a vendégeknek ajándékozhatott. A divatos menyasszonyok a virágokat kiegészítőként is viselték, amelyeket frizurájukba illesztettek, vagy színes koszorúként tettek a fejükre.

A menyasszony kezében lévő csokor a XIX. századi Angliában, a viktoriánus korban jelent meg. Viktória királynő és Albert herceg esküvőjén a menyasszony frissen vágott csokrot szorongatva vonult az oltár elé, amelyek között a körömvirágok voltak hangsúlyban. Az angol királynő ebben is újat alkotott, a trendet aztán egész Európa átvette. 

Ki lesz a következő? 

A ma is élő tradíció abból a hiedelemből eredt, hogy a menyasszony megérintése, vagy ami még jobb, esküvői ruhájának egy darabja szerencsét és közelgő házassági ajánlatot jelent a szerencsésnek. Nem csoda, hogy a menyegző után az egyedülálló nők szó szerint üldözőbe vették az arát, és megpróbáltak letépni egy darabot a fátyolból vagy a ruhából, ezzel biztosítva a jövőjüket. 

Ebben az időben a házasság volt az egyetlen útja annak, hogy a nők a társadalmi ranglétrán feljebb lépjenek, csak akkor tudtak változtatni gazdasági helyzetükön, ha hozzámentek egy olyan férfihez, aki tisztességesen el tudta tartani őket. 

A ruhák szétszaggatásának problémáját a francia nők okosan oldották meg, egy laza szálra varrták fel a virágokat a szoknyáik köré, így azokat különösebb nehézség nélkül ki lehetett húzni. Egy idő után ez a szokás alakult át a csokordobás hagyományává. 
Ma országonként eltérő a rituáléja, Finnországban például a menyasszony bekötött szemmel áll a nők által alkotott kör közepén. A menyasszony lassan forogni kezd, vele egy ütemben a hajadonok is körbejárnak, majd amikor mindenki megáll, a csokor azé lesz, aki szembe kerül az ifjú arával. 

Kakukkfű a zsebben 

A hagyományos esküvői csokor az idők során sokszor változtatott a megjelenésén. A klasszicizmus korában a portugál csokrok voltak divatosak. A virágokat selyem- vagy szaténszövet, illetve csipke borította papír- vagy kartontölcsérbe helyezték. Németországban sokáig dívott, hogy a menyasszony és a vőlegény virágokkal és szalagokkal összekötött gyertyákat tartott, míg Svédországban a koszorúslányok aromás fűszernövé­nyekkel vonultak, a vőlegény zsebébe pedig kakukkfüvet tűztek, hogy ezzel ijesszen el minden trollt. 

A mai, kerek csokorkompozíció stílusa a XIX. században bukkant fel német nyelvterületen. A virágokat úgy kötötték össze, hogy a kész alkotás egy gömbhöz hasonlítson, a szárakat pedig olyan szorosan rögzítették, hogy a menyasszony kényelmesen tarthatta őket a kezében. 

A virágcsokor ma is a legjobb módja annak, hogy teljessé tegyük velük az ünnepeket, a megannyi tartósítási eljárásnak hála pedig nem csak az adott napon lelhetjük benne örömünket, de akár lakásdíszként is évekig velünk maradhatnak.