Egyedülfekvők

Különleges kezdeményezés az Egyedülfekvők.hu, melynek célja, hogy párbeszédet indítson az egyedül élésről. Több szemszögből közelíti meg az érintettekkel kapcsolatos témákat, hiszen a megismerés és az elő­ítéletekkel való szembenézés végső soron az elfogadást segíti.

Családi körBalogh Boglárka2025. 02. 09. vasárnap2025. 02. 09.

Kép: 2464308597

A,Man,In,A,Blue,Shirt,On,A,Bed,During
2464308597
Fotó: LightField Studios

A párnélküliség világjelenség, ami a Föld számos pontján érinti a húszasokat, harmincasokat, negyveneseket. A KSH 2022-es népszámlálási adatai rámutatnak arra, hogy Magyarországon több mint 1,4 millióan élnek egyedül, ami azt jelenti, hogy minden hetedik magyar egyfős háztartást vezet. 

A jelenségről indított párbeszéd ötletgazdája Vadas Henrietta, több mint hat évvel ezelőtt költözött Erdélyből Budapestre. Már két éve egyedülfekvő, ennyi ideje lakik egyedül. Kommunikációs szakemberként dolgozik, szabadidejében pedig ír, újságcikkeket, novellákat, de sportolni is szeret, korábban zumbaoktatóként tevékenykedett. 

– Egy négyéves kapcsolatot követően lettem egyedülfekvő. Az első időszak nagyon nehéz volt a különválás és a különköltözés miatt. Úgy döntöttem, egyedül bérelek lakást, még akkor is, ha ez anyagi szempontból megterhelőbb. Éreztem, hogy szükségem van az egyedüllétre, arra, hogy visszataláljak önmagamhoz, de közben féltem is, mert nem tudtam, mi vár rám ebben az új élethelyzetben. Kezdetben nagyon aggasztottak a pénzügyi terhek, és azt is nehéz volt megszokni, hogy nincs a közelemben senki, aki segíthetne a felmerülő ügyes-bajos dolgokban. Eleinte fojtogatónak éreztem a csendet. Az idő előrehaladtával viszont elérkeztem a megnyugváshoz, és elkezdtem meglátni, hogy mekkora fejlődési lehetőség rejlik az egyedüllétben. Megtapasztaltam, hogy egyedül is képes vagyok megbirkózni mindenféle kihívással. 

Amikor belekerült ebbe az új élethelyzetbe, próbálta meghatározni az állapotát. Egyszer a villamoson utazva nyilallt belé a gondolat, hogy nem is egyedülálló nő, hanem egyedülfekvő, mert esténként nem fekszik mellette senki. Mivel szeret új fogalmakat kreálni, az egyedül­fekvő kifejezés izgalmas szójátéknak bizonyult, aminek mélysége is van, hiszen az egyedül fekvésben benne lapulhat a félelem, a bizonytalanság, de adhat megbékélést és szabadságérzetet is. Ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy jó lenne az egyedülfekvőséghez kapcsolódó számtalan témát feldolgozni valamilyen formában. Akkor még nem volt olyan felület, amely kifejezetten az egyedül élésről és az egyedül élőknek szólt volna, ezért hozta létre az Egyedülfekvők.hu oldalt, amellyel az a célja, hogy párbeszédet indítson az egyedül élésről és a hozzá kapcsolódó sztereotípiákról. 
– Az egyedüllétnek megvannak a maga pozitívumai és negatívumai, ugyanúgy, mint más élethelyzeteknek – magyarázza. – Sokak számára vonzó lehet az a fajta szabadságérzet, ami az egyedül fekvésből fakad, talán, mert úgy érzik, hogy a kapcsolatokban folyamatosan kompromisszumokat kell kötni. Vannak, akik annyira megszeretik az egyedüllétet, hogy már nem is akarnak változtatni a párkapcsolati státuszukon. Úgy látom, hogy párkapcsolatilag is a válságok korát éljük. Rengeteg kapcsolat és házasság megy tönkre, ezért sokan hajlamosak egyre kevésbé bízni abban, hogy találnak maguknak megfelelő partnert. Többeknek nincs mintája arra, hogy milyen egy egészséges, egyenrangú párkapcsolat. Az önismeret hiányából fakadóan egymás sebeit tépkedjük fel, miközben azt kellene megtanulnunk, hogyan ne bántsuk a másikat. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nemcsak egyedül, hanem egy jól működő párkapcsolatban is meg tudjuk élni a szabadságot.

Vadas Henrietta, az ötletgazda. Fotó: Orsolya Egressy

 Annak ellenére, hogy már most számottevő az egyedül élők aránya a társadalomban, rengeteg sztereotípia él velük kapcsolatban. Az Egyedülfekvők.hu reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyarok megosztóan vélekednek róluk. Minden ötödik ember gondolja azt, hogy ezek az emberek magányosak és boldogtalanok, ugyanakkor a teljes népesség több mint egyharmada úgy véli, hogy aki egyedül él, többnyire önálló és független. Emellett az egyedül élésre minden második ember negatívan tekint. Szerintük ez az élethelyzet unalmas, kiszolgáltatottsággal jár, sőt, természetellenes. A lakosság másik fele viszont úgy gondolja, hogy egyedül élni nagy szabadságot ad, és egyszerű amiatt, mert nem kell senkivel sem kompromisszumokat kötni. Ezenkívül a felmérés rámutatott arra is, hogy leginkább a férfiak azok, akik erősítik a sztereotípiákat, a nők ugyanis pozitívabban ítélték meg ezt a témát. 

– Legfőképp a berögzült sztereo­típiák miatt tartom lényegesnek, hogy szélesebb körben is beszéljünk a jelenségről. Szeretném, ha a többség nem úgy nézne erre a társadalmi csoportra, mint fekete bárányokra. Attól, hogy valaki egyedül él, még nem lesz egyből magányos, hiszen a magány elsősorban az emberi kapcsolataink minőségén múlik. Szeretném felhívni a figyelmet ezekre a tévhitekre, ezen túlmenően­ a közösségépítés is fontos célom. Minden egyedül fekvőt invitálok és szívesen látok, közben pedig az Egyedülfekvők.hu oldalon folyamatosan publikálom az aktuális, egyedül élőkhöz kapcsolódó cikkeket. 

Henrietta sok pozitív visszajelzést kapott már az oldal indulásának első heteiben, és később is többen üdvözölték a kezdeményezést, ami még inkább megerősítette őt abban, hogy szükség volt egy ilyen felületre, ahol kapaszkodókat találhatnak az érintettek. 
– Mindenkit arra biztatok, hogy írjanak az oldalon keresztül, minden megkeresésre reagálok. Nemegyszer kértek már tőlem segítséget, illetve tanácsot, és én nagyon örültem, hogy tehetek valamit azért, hogy a hozzám fordulók jobban érezzék magukat. Bízom abban, hogy a jövőben is minél több támogatást, segítséget tudok nyújtani az egye­dül­fekvő kezdeményezés és közösség által.

Tudta?

Az egyedül élők aránya nemcsak hazánkban, hanem globálisan is növekvő tendenciát mutat. Ezt a trendet nagyon jól szemléltetik az Euromonitor International ­piackutató intézet adatai, amely szerint világszinten 1996-ban összesen 153 millióan éltek egyedül, 2011-re ez az érték 277 millióra nőtt, 2023-ra pedig elérte a 484 milliót. Azt lehet látni, hogy az egyedül élés évről évre és a jövőben is egyre népszerűbb életforma lesz. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek